"Csak" 4 milliárdba kerül az oltóanyag

2009.09.08. 16:11 Módosítva: 2009.09.08. 16:38
Októberben megkezdhetik a háziorvosok az új influenza elleni oltások beadását. Először négymillió adagot adnak be térítésmentesen a stratégia vállalatoknál és az egészségügyben dolgozóknak, illetve a krónikus betegeknek és a várandós nőknek. A vakcinát gyártó Omninvest Kft. azt közölte: 4,4 milliárd forintért készíti el az oltóanyagot, amely így 13 milliárd forinttal olcsóbb, mint ha külföldről vásárolná az állam. További 2 millió adagot majd a patikában lehet megvenni várhatóan 1500-1800 forintért.

Október elejétől meg lehet kezdeni az új influenza elleni oltásokat, jelentette be Zimonyi Ferenc az oltóanyagot gyártó Omninvest Kft. ügyvezetője. Az új influenza elleni vakcinát augusztus első felében 355 felnőtt önkéntesen tesztelték, jelenleg 60 gyermeken és serdülőn folynak a klinikai vizsgálatok. Az eddigi tesztek semmilyen mellékhatást nem mutattak azon a szokásos jelenségen kívül, hogy az injekció beadásának helye legfeljebb 3 napig kicsit érzékeny lehet. Az utolsó vizsgálatok elvégzése után várhatóan szeptember legvégén az Országos Gyógyszerészeti Intézet megadja a forgalombahozatali engedélyt.

Az Omninvest oltóanyaggyártó üzeme Pilisborosjenőn
Az Omninvest oltóanyaggyártó üzeme Pilisborosjenőn

Védettség 21 napon belül

A világon egyedül az Omninvest rendelkezik olyan törzskönyvezett új influenza elleni oltóanyaggal, amellyel csak egy oltásra van szükség, emelte ki az Omninvest ügyvezetője. Más gyártók készítménye a klinikai vizsgálatok alapján két oltással működőképes. A vakcina beadása után legkésőbb 21 nappal alakul ki a védettség az új influenzavírus ellen. A tesztek bebizonyították azt is, hogy az új és a hagyományos szezonális influenza elleni vakcina egyszerre beadható. Azoknak tehát, akik mindig szoktak védőoltást kapni a hagyományos influenza ellen is, csak egyszer kell felkeresniük az orvost, s az egyik oltást a bal, a másikat a jobb karjukba kapják. Ez az orvosokat és az egészségügyi ellátórendszert is kíméli, mondta az Omninvest ügyvezetője.

Az oltást először az egészségügyi személyzet, a stratégiai, közlekedési vállalatok alkalmazottai, illetve a lakosság leginkább veszélyeztetett csoportjai (krónikus betegek, várandós nők) kaphatják meg térítésmentesen. Az oltásokat a háziorvosok adják majd be, illetve a tervek szerint oltási jogosítványt kapnak a háziorvosok asszisztensei, a védőnők, a foglalkozás-egészségügyi szakemberek is.

4+2 millió adagot rendeltek

Az új típusú influenza elleni vakcina gyógyszertári értékesítésére vonatkozóan sem új jogszabály megalkotása, sem pedig a jelenleg hatályos jogszabályok módosítása nem szükséges, közölte az Egészségügyi Minisztérium, miután az Omninvest sajtóbeszélgetésén az hangzott el, hogy még jogszabályt kell módosítani a patikai forgalmazáshoz. A kormány augusztus 5-én döntött az új típusú influenza elleni vakcina beszerzéséről. A kormánydöntés értelmében 4+2 millió oltóanyagot rendel a gyártótól a magyar állam.

A 4 millió vakcinára a minisztérium már megkötette a szerződést a gyártóval, a 2 millió vakcinával kapcsolatban pedig szóbeli megállapodás született a gyártó és a tárca között. A szóbeli megállapodás írásos rögzítésére a napokban sor kerül. A 4 millió vakcina megvásárlására rendelkezésre áll a szükséges fedezet, az idei kifizetés a költségvetés általános tartalékából történik, a jövő évi tétel pedig a minisztérium fejezeti költségvetéséből.

Patikában is lehet majd venni

A magyar állam 4 millió vakcinát rendelt meg az Omninvesttől, ennyit tehát a rászorulók és jogosultak térítésmentesen kapnak meg. A cég ebből októberig 2 millió adagot állít elő és november végéig szállítja le a teljes mennyiséget.

Az Omninvest egy adag oltást körülbelül 4 euróért, tehát mintegy 1100 forintért készít el. Kiszámolható, hogy a 4 millió adagért így a cég 4,4 milliárd forintot kap az álamtól. Mint Németh Zsolt a cég szóvivője elmondta: tisztában vannak azzal, hogy ezt a költségvetés tavalyi összeállításakor nem lehetett tervezni, így idén ennek az összegnek csak egy részét kapják meg, a számla teljes kiegyenlítése jövő tavasszal várható.

A cég a 4 millió adagon túl további 2 millió adag oltóanyagot is készít, amelyet majd a patikákban vehetnek meg azok, akik nem jogosultak térítésmentes oltásra. A patikákban az oltóanyag - a kereskedelmi árrés miatt - várhatóan drágább lesz 1100 forintnál. Szollár Domokos kormányszóvivő kedden a TV2 reggeli műsorában azt mondta: körülbelül 1800 forintért szerezhetik be azok az oltóanyagot, akik nem jogosultak ingyenes oltásra.

Olcsó

Egy új influenza ellen vakcinaadag legalacsonyabb ára Nyugat-Európában a hazaihoz képest jóval magasabb, 16 euró, hangsúlyozta az Omninvest szóvivője. Németh Zsolt szerint itt látható, hogy megtérült az a 2 milliárd forintos állami támogatást, amelyet a madárinfluenza-pánik idején 2006-ban az Omninvest kapott, és amelynek hasznosulását a sajtó többször kétségbe vonta.

Ha most külföldről kellene beszerezni az oltóanyagot, akkor az 13 milliárd forintos pluszkiadást jelentene a költségvetésnek - mondta Németh Zsolt. A madárinfluenza-veszély idején sikerült olyan olcsó és gyors technológiát kidolgozni, amellyel most egy világjárvány küszöbén nagy tételben állítható elő oltóanyag. Bár a méretek jelentősen különböznek, de az Egyesült Államokban legfeljebb a lakosság 30 százalékát fogják beoltani, nálunk minimum a 40 százalékát.

Hova megy a közpénz?

A cég vezetői szerint nagyon fontos, hogy mindenki időben menjen el beoltatni magát. Ha legalább 4 millió emberben kialakul a megfelelő védettség, az jelentősen megnehezíti a vírus terjedését. A cég szerint így előzhető meg, hogy a munkaerő tömeges kiesése miatt az ország gazdasága visszaessen, és az amúgy is forráshiányos egészségügyi rendszerre hatalmas pluszkiadások háruljanak.

A cég által szervezett sajtóbeszélgetésen Zimonyi Ferenc és Németh Zsolt továbbra sem kívánt részletesen válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek az Omninvest rejtett tulajdonosi háterére vonatkoztak. Az állammal 15 éves szerződést kötő és közpénzeket felhasználó cég több mint kilencven százaléka ugyanis a Cipruson bejegyzett Sumpter nevű cég tulajdonában van, de nem tudni, ki a valódi tulajdonosa. Németh Zsolt annyit mondott: a Sumpter által tulajdonolt Omninvest Kft. magyar cég, amely Magyarországon adózik és foglalkoztat embereket.

Járvány még nincs

Magyarországon eddig 157 esetben mutatták ki laboratóriumban a H1N1-es új influenza vírust. A fertőzöttek száma ennek többszöröse lehet, ugyanis a tünetekkel jelentkezőknél ma már nem is végeznek laborvizsgálatot.

Az új influenza tünetei általában enyhék, és megegyeznek a hagyományos, szezonális influenzáéval (láz, fejfájás, gyengeség). Szövődmények miatt eddig egy haláleset történt.

Az egészségügyi hatóságok ajánlása szerint ezt a betegséget is úgy kell kezelni mint a hagyományos influenzát: fontos a lázcsillapítás, az ágyban fekvés, sok folyadék fogyasztása. Csak a súlyosabb esetekben érdemes a háziorvoshoz fordulni. Tömeges megbetegedés, járvány egyelőre nincs, az szakemberek szerint az ősszel várható.