A felnőttek H1N1-vakcinája kapott engedélyt
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A vakcinákat kedden kezdik kiszállítani, az első körben 650 ezer adagot. A háziorvosok a hét második felében vagy a jövő héten kezdhetik meg az oltásokat beadását a rizikócsoportba tartozó embereknek. Térítésmentesen összesen négy millió új influenza elleni oltást adnak ki, raktáron már 2 millió dózis van.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet egyelőre csak a felnötteknek adható vakcina beadására adott engedélyt. A gyermekeknek való vakcina klinikai vizsgálatai egy héten belül záródnak le. Ha az OGYI ezt is megfelelőnek találja, a jövő héten kerülhet forgalomba a gyeremek-vakcina is.
A felnőtteken végzett klinikai vizsgálatok alapján egyértelműen bizonyítható, hogy a vakcina kiváltja a megfelelő immunválaszt, mondta Szepezdi Zsuzsa az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója.
Először a súlyos krónikus betegek, a várandós nők, az egészségügyi és stratégiai munkahelyeken dolgozók kapnak oltást. A háziorvosoknak ehhez fel kell mérniük a hozzájuk tartozó betegek körét, de természetesen jelentkezhetnek is az orvosoknál azok, akik veszélyeztetettek. Az ország működőképessége szempontjából fontos munkahelyeken, közműcégeknél, közlekedési vállalatoknál oltásra jogosult dolgozók számát a foglalkozás egészségügyi orvosok mérik fel.
Magyarországon 200 igazolt és bizonyított új influenza fertőzés van. A tényleges fertőzöttek száma ennek legalább tízszerese lehet. A halálozási arány Magyarországon és a világon is alacsony, ezrelékekben mérhető (nálunk két ember halt meg), mondta Székely Tamás.
Külön felhívták a figyelmet arra, hogy a várandós nők oltassák be magukat. A terhes nőknek célszerű az új influenza és a szezionális influenza elleni oltóanyagot is kérni. Bár a szigorú szakmai előírások miatt klinikai vizsgálatokat terhes nőkön nem végeztek, a nemzetközi szakirodalom egyetért abban, hogy az oltás minimális kockázata nem mérhető ahhoz a kockázathoz, amely egy influenzafertőzés esetén a magzatot károsodását okozhatja.
A vakcina ritka és enyhe mellékhatásokat okozhat. Az injekció beadásának helye néhány napig fájdalmas lehet, néhány esetben enyhe láz is felléphet, mondta Zimonyi Károly az oltóanyagot gyártó Omninvest Kft. vezetője. Egy kérdésre válaszolva azt is elmondta: 100 százalékban hatékony vakcona nincs, az oltóanyag a fertőzés súlyos következményei ellen ad védelmet. Az oltás után két héten belül alakul ki a védettség, amely ez ellen a vírus ellen az ember élet végéig védelmet nyújt.
Akik egyik rizikócsoportba sem tartoznak, azok körülbelül két hét múlva vehetnek oltóanyagot maguknak a patikában. Az ampulla ára 1800 forint lesz, ennyit kell fizetni a háziorvosnak az injekció beadásáért is.
Tudsz nekem vakcinát szerezni feketén? - Szájbarágó az oltásról>>>
A térítésmentes oltások ütemezése
1. ütem
- krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, asztmás betegek;
- kóros elhízás vagy neuromusculáris betegség miatt korlátozott légzési funkciójú betegek;
- szív-, érrendszeri betegségben szenvedők (kivéve a kezelt magas vérnyomás betegséget);
- veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedő betegek (beleértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is);
- krónikus máj- és vesebetegek;
- anyagcsere betegségben szenvedők, pl. diabetes
- várandós nők, valamint azok, akik a következő néhány hónapban tervezik, hogy teherbe esnek.
- egészségügyi vagy ápolást, gondozást nyújtó intézmények, rehabilitációs intézmények, átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények, lakóotthonok dolgozói, továbbá ezen intézményekben huzamosabb ideig ápolt/gondozott 6 hónaposnál idősebb személyek.
- A lakosság biztonságát és alapvető ellátását szolgáló, illetve a kritikus infrastruktúrát működtető személyek (300 000 fő)
2. ütem
- 6-36 hó közötti, közösségbe járó egészséges csecsemők és kisgyermekek és az intézmények dolgozói
- a nevelési, oktatási intézményekbe járó egészséges 14 éven aluli gyermekek és az oktatási intézmények dolgozói, továbbá a kollégiumban lakó diákok.
3. ütem
- a 6 hónapos, vagy annál fiatalabb csecsemőkkel egy háztartásban élők.