Szeged már most búcsút intett Botkának
További Belföld cikkek
-
Életveszélyes mutatvány: elhagyták a csomagjukat az M0-s autóúton, majd befutottak érte
- Összeütközött két kamion az 53-as főúton, teljesen lezárták
- Visszatér az ikonikus biciklis felvonulás, a Critical Mass
- Átadták a Nemzetközi Vöröskereszt kibővített budapesti irodáját
- Halálos balesetet okozott egy Mercedes sofőrje Budapesten, majd elmenekült
Mikor és hol lehet majd a Botka-portrét megtekinteni, érdeklődött a szegedi közgyűlésben két ellenzéki honatya, írja a delmagyar.hu. Ugyanis a város, képet festet volt polgármestereiről, és a festményeket pedig kiállítják a városházán. (Szeptemberben Lippai Pál, Szalay István és Bartha László képmásával gyarapodott a városházán a polgármesteri arcképcsarnok, a képek darabonként 150 ezer forintba kerületek.) Márpedig a fideszes Hüvös László és a kereszténydemokrata Haág Zalán talált egy 150 ezer forintos tételt az úgynevezett polgármesteri kereteben, az összeget egy Botka-portréra különítették el.
„Rólam a város nem rendelt portrét, nem fizetett ki, és nincs a város tulajdonában rólam készült portré", jelentette ki Botka László. A polgármesternek a hivatalos verzió szerint azért van igaza, mert a polgármesteri arcképcsarnok képeit nem Botka László, hanem a kulturális iroda rendelte meg. Amikor a polgármester értesült arról, hogy róla is rendeltek festményt, annak kihelyezését azonnal letiltotta, és a képet saját költségére megvásárolta.
Pataki Ferenc, aki megfestette Botka László portréját, a Délmagyarországnak elmondta: úgy tudja, hogy Kalmárné Orr Gizellát is felkérte a város a polgármesteri portré megfestésére. Pataki elmondása szerint látta is felvázolt állapotban a portrét Kalmárné Orr Gizellánál. A festőnő szerint volt arról szó, hogy Botkáról is készül kép, mert a városházának tetszett az a stílus, ahogy Szalay István egykori polgármestert megfestette. A városházán határozottan tagadták, hogy a polgármesterről lenne egy másik festmény is.
Botka szerint az az igazi botrány ebben a történetben, hogy amikor pénteken a város 70 milliárdos költségvetéséről folyt a vita, a Fidesznek egyetlen építő javaslata, módosító indítványa sem volt, csak a személyét támadták.
A Fidesz szerint,irja a delmagyar.hu, viszont az az igazi botrány, hogy Botka nem mond igazat az ügyben. Kohári Nándor önkormányzati képviselő azt állítja, hogy a költségvetés első félévi teljesítéséről szóló napirendi pont írásos, a bizottságok számára kinyomtatott háttéranyagában szerepel Botka László portréjának megfestése 150 ezer forintért a polgármesteri keret 9. sorában.
Erről Botka László azt mondta hogy szerinte csak összekeverték a táblázatban a korábbi polgármester (Bartha László) nevével, akinek a város valóban megfestette a portréját. A mellékletnek internetről letölthető verziójából mindenesetre törölték az ominózus pontot, állítja a fideszes városatya.