Taksony
-2 °C
3 °C

Zsidó ne szavaljon magyar verset

2009.09.29. 17:32 Módosítva: 2009.09.29. 20:05
Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója épp végzett egy Faludy-balladával, amikor egy férfi felállt, és azon lamentált, hogy miért egy zsidó, és miért nem egy színész olvassa fel ezeket a szép verseket.

Lezsidózták Székhelyi Józsefet, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi direktorát, amikor felolvasóestet tartott az egyik cukrászda teraszán, írja a delmagyar.hu. „Miután elmondtam egy Faludy-balladát, és a közönség megtapsolt, felállt egy úr a nézők közül, és megkérdezte: nincs itt egy magyar ember, aki elmondaná ezeket a szép verseket? Miért pont egy zsidó?” - emlékezett vissza Székhelyi az inzultusra.

A színművész szerint ő ugyan megpróbáltam békejobbot nyújtani a hőbörgőnek, és megbeszélni vele a helyzetet, de „támadója” nem akart békülni. Elmérgesedett a helyzet, és el kellett az illetőt küldeni. „Egy bátor idősebb hölgy sietett a segítségemre, kikérte magának a közönség nevében az inzultust, és szinte elzavarta a férfit, akiről később többen azt mondták, hogy egykor ÁVÓ-s volt” - mondta a delmagyar.hu-nak Székhelyi. Aki szerint aggályos, hogy ilyesmi egyáltalán előfordulhat, és nagyon komolyan kellene venni, hogy a politika sok közszereplőjétől bátorítást kapnak a szélsőségesek.

A jelenlévők elmondása szerint a művészt egy idős, pofaszakállas, bottal hadonászó úr zavarta meg, aki amolyan „városképi" figura, látásból sokan ismerik, mert már más nyilvános rendezvényeken is szélsőjobboldali, antiszemita szövegek bekiabálásával vétette észre magát. A delmagyra.hu megpróbálta megkeresni a férfit, de nem sikerült megtalálnia. A lap egyik informátora szerint ő Cs. K., aki évtizedekkel ezelőtt a dorozsmai fürdő bejáratánál lévő vendéglátóhelyet működtette. Egy másik ismerőse szerint (aki úgy fél évvel ezelőtt találkozott vele utoljára) Cs. K. „betegeskedik".