Elajándékozták a rendszerváltás Trabantját

A rendszerváltás szimbóluma volt, hogy 1989-ben az egyik MSZP-elnökségi tag egy leharcolt Trabanttal parkol az MSZMP KB székháza, a mai képviselői irodaház elé. Mi lett az akkor kilencéves Trabant sorsa?

Egy kicsit még használtam, aztán 1991-ben Fótra költöztem, és csak állt a Károlyi-kastély parkjában. Jött egy ember, kérdezte eladó-e, és neki ajándékoztam. Az első rendszámtáblát azért leszereltem. Ezt később, az MSZP tizedik születésnapján mint párttörténeti relikviát elárverezték.

Most mivel jár?

Van egy 605-ös Peugeot-om, munkaautóként egy húszéves Opel Kadettel járok. A Peugeot-val sincs problémám, nagyon szeretem. De Fóton, ahol MSZP-s alpolgármester vagyok, lefröcskölték kromofággal. Minden karosszériaelemre jutott jó néhány csepp, így az újrafényezése kétszer annyiba kerülne, mint amennyit az autó ér.

És nem érzi baleknak magát, hogy húsz év politizálás után egy húszéves Opellel autózik?

Nekem ez nem okoz problémát, nem az autó tesz azzá, aki vagyok. Igazából csak négy évig, 2002 és 2006 között voltam főállású választott vezető, ha úgy tetszik fizetett politikus. 1986-tól egy budai általános iskolában voltam igazgató. Kollégáimmal kidolgoztunk egy helyi tantervet, ez a nevelőtestületben – titkos szavazással – nagyon nagy támogatást kapott.

A rendszerváltáskor a kollégák elbizonytalanodtak. Köztudomású volt, hogy az önkormányzat el akar távolítani, így a mellettem, a program melletti kiállás kockázatosnak bizonyult. Megértettem kollégáimat. Így amikor 1991-ben felkértek, hogy pályázzak a fóti gyermekváros pedagógiai igazgatóhelyettesének, megpróbáltam. Kilenc évig dolgoztam ott, segítettem átalakítani a gyermekvárost egy új típusú gyerekvédelmi központtá. Utána két évig egyéni vállalkozó, közoktatási szakértő voltam.

2002 és 2006 között a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke voltam, többek között a közoktatási rendszer, a szociális és egészségügyi ellátás felügyelte tartozott hozzám. 2007-től egy olyan budai középiskola pedagógusa vagyok, amelyik hátrányos helyzetű tanulók szakképzésével foglalkozik. Szóval nem érzem magam baleknak attól, hogy egy öreg Peugeot-val vagy Opellel járok. Az autó nekem nem státuszszimbólum. Ezt a gyengébbek kedvéért ki is írtam a hátsó szélvédőmre: „Ez az autó nem státuszszimbólum, hanem munkaeszköz.”

Régen Trabanttal állt be oda, ahol addig csak Mercedesek, Csajkák és Volgák állhattak. És most a képviselőház előtt ismét luxusautók állnak. Nem érzi úgy, hogy a politikában helyre állt a régi rend?

Az egyezés csak látszólagos. Akkor egy rendszer kiváltságosai állhattak oda, most a nép által választott képviselők. Régen a Mercedeseket például nem lehetett közforgalomban megvenni – ez is a vezetők és a nép közti különbséget szimbolizálta. Ma pedig a Fehér Ház előtt álló autók nem sokban különböznek a „nép” autóitól – már ha valaki meg tudja fizetni őket.

Ez már azt jelentené, hogy megvalósult az az 1989-es elnökségi határozat, miszerint ki kell nyitni a pártot, a képviselői irodaházat és a kormányzatot az átlagemberek előtt?

Azt azért nem. Nem sikerült nyitni, ez akkor is naiv, idealista célkitűzés volt. Korán tapasztaltuk, amit olvasmányokból tudtunk, a kapitalizmus nem az egyenlőség társadalma. A rendszerváltás a tőkés viszonyok által az egyenlőtlenség általánossá válását is jelentette, ennek szélsőséges megnyilvánulásai ma sajnos mindennapi megrázó élmények.

És az MSZP mindennapi élményei is hasonlítanak egy kicsit 1989-re, akkor az MSZMP-sek közül hezitáltak sokan, hogy átlépjenek-e az utódpártba, most meg a baloldaliak kételkednek, hogy érdemes-e felvállalni az MSZP-t.

Szerintem semmi történelmi azonosság nincs. 1989 olyan váltópont volt, amit 1848-hoz lehetne hasonlítani. Ma a baloldal elbizonytalanodásának okai a kormányzati munka tétovaságaiban, a világgazdasági válság kezelésének ellentmondásaiban vannak. No, és ma egy, a hatalom megszerzése érekében mindenféleféle eszközt gátlástalanul használó ellenzékkel állunk szemben, amelyik semmi módon nem hajlandó együttműködni, ahol csak tud, ott tesz keresztbe, függetlenül attól, hogy ezzel éppen árt az embereknek. 1989-ben pont a hatalom és az ellenzék kompromisszumkészsége miatt mehetett végbe egy kerekasztal melletti „forradalom”, a békés rendszerváltás.

Ez mit jelent?

Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásai, ennek alapján a régi társadalom régi parlamentjének döntései az egész társadalom életében új társadalmi viszonyokat teremtettek, az élet minden területén új helyzetet, minőségi változást eredményeztek.

Minden eltérés ellenére ön is erőteljes bizonytalanságról beszél.

Most akkor is több a remény. Ráadásul az MSZMP egy olyan tömegpárt volt, az egyetlen politikai szervezet, amibe nagyon sokan különböző indok miatt vállaltak tagságot. Ma viszont versenyhelyzet van a pártpiacon. Na jó, annyiban azért hasonló a helyzet, hogy 1989-ben sem volt népszerű baloldali politikusként feladatot vállalni, és ma sem az. 1990-ben vállaltam utoljára országgyűlésiképviselő-jelöltséget, amikor azt gondoltam, szükség van arra, hogy baloldaliként hitelesen érjünk el eredményeket. Most megint vállaltam a jelöltséget, mert úgy látom, ismét szükség van erre.

Az MSZP egy jóval kisebb frakcióval képviselteti magát 2010-től a parlamentben...

... erre még ne vegyen mérget.

Akkor legyen valószínűleg, mint ahogy valószínűleg a jelenlegi párt- és kormányzati emberek szorítanak helyet majd maguknak a képviselőcsoportban. Az utóbbi hét év arcai hogyan jeleníthetik meg az ön által kiemelt hitelességet?

A mai kormányzatban is számos hiteles ember van, akkor is, ha a gátlástalan ellenzék megpróbálja ellehetetleníteni és hitelteleníteni a vezető politikusokat. De Bajnai Gordon példája és népszerűségének növekedése azt mutatja, hogy egy szívós, következetes, eredményeket jelentő program visszhangra talál az emberekben, akik képesek a számukra fontos döntéseket megkülönböztetni az ócska hablatyolástól.

De jövőre nem lesz kormány, és a pártot felhúzó miniszterelnök.

1990-ben tizenegy százalékot kapott az MSZP, és négy évvel később kormányra került. 1998-ban kikaptak a szocialisták, de 2002-ben ismét őket bízták meg az emberek a kormányzással, és 2006-ban megerősítették ezt a felhatalmazást. A magyar politikai sajátossága, hogy a jó felismeréséhez az embereknek mindig tapasztalniuk kell a rosszat. Ez esetünkben az MDF alkalmatlansága, később a Fidesz politikai arroganciája, mindent letaroló és mindent bezsebelő politikája volt.

Magyarországon még nagyon rövid idő telt el a rendszerváltás óta ahhoz, hogy valódi értékelvű politizálás alakulhasson ki. Nyugat-Európában is évszázadok teltek el, amíg a mai pártrendszer szilárd körvonalai kialakultak.

Azért szép lassan az MSZP körvonalai is beálltak, szinte tizenöt éve állandó a vezérkar. 1990-ben azonban még képlékeny volt. Ön miért nem lett újra az országos elnökség tagja?

A választások után volt egy tisztújítás, az akkori kongresszusi küldöttek nagyon kevés embernek adtak újra bizalmat azok közül, akik 1989–90-et „megcsinálták”. De mi is tudtuk, hogy kamikazeszerepet vállaltunk, az lesz a sorsunk, hogy háttérbe vonuljunk. Én például a Baloldali Tömörülés alakulásánál még jelen voltam, de azóta elhárítottam mindenfajta felkérést. Fontosabb volt a „frontvonalon”, a szakmámban tevékenykedni, a helyi politikában feladatot vállalni.

És azt hogyan éli meg, hogy az önök után következő elnökségi generáció bebetonozta magát?

Minden politikusnak van egy életciklusa, és persze van egy szükségszerű kopás, elhasználódás, ami kifáradással társul. Nagyon kevés politikus képes hosszú időn át toppon maradni. Nyers Rezsőt és Horn Gyulát tartom ilyen politikusnak. A fiatalabbak politikai ciklusa pedig még nem zárult le.

Horn és Nyers mellett nem említette Pozsgay Imrét, holott ön mondta, hogy ő volt a reformkörösök meghatározó arca. Hogyan érintette önöket, amikor Pozsgay tábort cserélt?

Megrázó élmény volt, főleg az egykori reformkörösöknek. Politikailag nehezen volt értelmezhető Pozsgay lépése. Persze a Népi Demokratikus Platformban nekünk egy kicsit árnyaltabb volt a Pozsgay-képünk, nem egy messiás elhomályosult képét láttuk benne.

Szerintem Pozsgay döntéséhez a Horn Gyulával való személyes viták vezethettek, hiszen még a rendszerváltás előtt világossá vált, hogy egy pártban több dudás nem fér meg. Németh Miklósból, Grósz Károlyból, Horn Gyulából és Pozsgay Imréből álló vezetői négyes is működésképtelennek bizonyult. 1990-ben viszont a párt egyértelműen Horn mellé állt. Pozsgay felmérte, hogy Horn mellett személyes hatalmi ambícióit nem tudja érvényesíteni. Azt gondolta egyedül boldogul. Tévedett.

Az úgynevezett fiatalabbak politikai ciklusánál nem mondott neveket. Kikre gondolt?

Hadd ne említsek neveket, ne higgyék, hogy bárkinek a szekerét tolom. Amúgy sem tartoztam soha szekértáborokhoz. A politizálás csapatmunka, nem koleszhaverok üzletelése. Mindig az elvi politizálás híve voltam, és ahogy sportolóként megtanultam, a teljesítményt, az eredményt tekintettem mértékadónak.

Büszke voltam arra is, hogy az őszödi beszéd kipattanása után, amikor már lehetett tudni, hogy nincs sok esélyük a szocialista politikusoknak az önkormányzati választásokon, Fóton sokan úgy gondolták, hogy megvan bennem a felkészültség és a tapasztalat, hiteles ember vagyok, és csak huszonhat szavazattal kaptam kevesebbet fideszes riválisomnál. Ha ekkor a fóti hangulat eredményeként nem szóródnak a váltószavazatok négy felé ..., rendben, igaza van, ennek így nincs értelme.

Hogyan élte meg, hogy az őszödi beszéd után kellett kiállni kampányolnia?

Az őszödi beszéd közvetlen hatását Fóton nem nagyon lehetett érzékelni, de az biztos, hogy a Fidesz karaktergyilkos kampányának köszönhetően a bizonytalanok nem tettek különbséget Gyurcsány és köztem. Őt azzal büntették, hogy nem szavaztak rám.

Hiszen ő, Gyurcsány volt az MSZP kizárólagos arca.

A kérdés előtt jelezném, hogy ma is úgy gondolom: kell az embereknek orientációs pont, ezt személyek, hús-vér emberek jelenítik meg.

Ma viszont nincs markáns arca, orientációs pontja a baloldalnak. Ebből a szempontból többet ártott vagy többet használt Gyurcsány távozása?

Gyurcsány Ferenc a mai magyar politika egyik legkarakteresebb figurája, nagyon kevés hozzá hasonló felkészültségű politikust láthatunk. Őt semmilyen körülmények között sem írnám le, és nagy hibát követ el, aki azt gondolja, hogy eltűnt a politikai süllyesztőben. Sajnálatos, de szükségszerű lépés volt, hogy lemondott. A Fidesz-vezérkar tudta, hogy ha őt nem teszik politikai értelemben hidegre, harmadszor is vereséget szenvednek.

Hírlett, hogy Orbán a második vereséget sem tudta megemészteni. A Fidesz tehát mindent egy lapra tett, és olyan elképesztő karaktergyilkos hadjáratot folytatott Gyurcsány ellen, amire a kormányzás terhe mellett sem ő, sem az MSZP nem tudott választ adni. Egyébként pedig Lendvai Ildikót tartom olyan személyiségnek, aki a mai viszonyok között mindenkinek fel tudja mutatni az MSZP tradicionális értékeit. Mert szemben más pártokkal, az MSZP még ma is értékelvű párt.

Ennek ellenére az utóbbi húsz évből talán nyolcban beszélt önállóan az értékeiről, és mára egyértelműen reagáló párt lett. Miért?

Ez a politika gyakorlatára vezethető vissza. A Fidesz, talán az európai pártpolitikában is példátlan módon egy hatalomhoz ragaszkodó pártpolitikai elit irányítása alatt a maga politikai ellentétébe alakult át. A liberális pártból, az SZDSZ természetes szövetségeséből egy vallásos érzületeket kihasználó, nemzetieskedő mázzal leöntött, a hatalom minden áron való megszerzésére koncentráló, a szélsőjobboldallal kokettáló csoport lett.

Megint a Fideszről beszélünk.

Az MSZP igyekezett következetes maradni, de a társadalmi-gazdasági változások – a kibontakozó harácskapitalizmus és következményei – feldolgozásának elmaradása, a válaszok kimunkálásának hiánya, a kormányzás feladatai, a párt civil kapcsolatainak hiányosságai, a kíméletlenül agresszív, gátlástalan ellenféllel való viaskodás valóban azt eredményezték, hogy reagáló párt lett.

A Fidesz – ahogy korábban már utaltam rá –, hogy ahhoz, hogy tönkre tegye az MSZP-t, Gyurcsány Ferencet kell tönkretennie, és ehhez a politikai szélsőségben találtak partnerre. Ennek érdekében a Fidesz a hajlandó volt kijátszani, megszegni a törvényeket, és ezzel a társadalom erkölcsi rendjét, a szabálytartási tudatot is erodálta – elég a Kaya Ibrahimra, sárazsadányi szőlőkre, a kordonbontásra, a parlamenti kivonulásra gondolni. Ennek messze menő következményei vannak, ami még az iskolákban is tetten érhető. Szerintem ennek a jelenségnek közvetett következménye a diákok közti, a szülők és a tanárok közötti, a diákok és a tanárok közötti erőszak elterjedése is.

És itt a politikai erőszak, például a fóti testületi ülésen a jobboldali polgármester önhöz vágott egy mikrofont.

A tettlegesség Fóton a felszín. A konfliktus lényege, hogy Fóton a rendszerváltás óta a jobboldal irányította a várost, még akkor is, amikor szocialista polgármester volt, hisz a jobboldali többségű képviselőtestület azt csinált, amit akart.

Amikor kiderült, hogy az előző fideszes polgármestert, Szent-Iványi Gézát munkakörében elkövetetett bűncselekménye miatt a bíróság első fokon bűnösnek ítélte, a Fidesz dilemma elé került: a jogi tisztázó folyamatokat pártolja-e, vagy segítsen eltussolni az ügyet. Végül a fideszesek közül is többen a törvényesség helyreállítását tartották fontosabbnak, és a polgármesternek törvénytelenségei miatt, a bíróság jogerős ítélete alapján mennie kellett.

Ugyanez a helyzet a jelenlegi városvezetővel is. Ugyan fideszes a polgármester, de a tizennyolc fős testületben (ahol csak hat szocialista ül) kialakult egy együttműködés a fideszesek illetve most már úgy kell fogalmaznunk, hogy a volt fideszesek, az MSZP-sek és a függetlenek között. A város szempontjai szerint fontos ügyekben dolgoztunk és dolgozunk együtt.

Ez működőképesnek bizonyult. Megakadályoztuk a város csődjét, megállítottuk az eladósodását, új fejlesztési programot dolgoztunk ki, 2008-at kétszázmillió többlettel zárta az önkormányzat, erre hosszú évek óta nem volt példa Fóton, illetve egy hétszázmillió forintos fejlesztési alapot hoztunk létre, megvalósítottunk néhány saját erős beruházást is. Az eredményeket felmutató együttműködés a fideszesek, a szocialisták és a függetlenek között legalább olyan skandalum a Fidesz felső vezetésének szemében, mint a fideszes polgármester menesztése. Ez ellentétes volt a Fidesz-trenddel.

Az újonnan megválasztott fideszes polgármester, Mádly Zsolt és hívei a képviselő-testületben kisebbségben maradtak, hiába próbáltak megvenni szocialista, volt fideszes vagy éppen független képviselőt. Ezért Mádlyt egy cél vezérelte: hazugságokkal, provokatív megnyilvánulásokkal, törvénytelenségektől sem riadva vissza arra törekedett, hogy ellehetetlenítse a képviselő-testületi munkát, lejárassa a képviselőket, és kikényszerítse, hogy a testület oszlassa fel önmagát, vagy működésképtelenség miatt ezt a parlament tegye meg. Még a nevetségessé válást is vállalta ezért a célért. De számítása nem jött be. Politikailag is, szakmailag is, emberileg is alkalmatlannak bizonyult feladata ellátására. Törvénytelenségeket követett el, és e miatt most a bíróság elé került.