Összevissza utasítgatják a pécsi vízműveseket
További Belföld cikkek
-
Elmosta a vihar a Ferihegyi repülőteret, több órás késésekre lehet számítani
- Lecsapott a jégeső Magyarországra, diónyi darabok hullottak az égből
- Érdemes résen lenni, csalók küldenek SMS-t a rendőrség nevében
- Dübörög a paksi beruházás, Szijjártó Péter a Roszatom vezetőivel tárgyalt Isztambulban
- Négyes karambol volt Pilisvörösvár és Piliscsaba között, teljes az útzár
Nyirati István, a Pécsi Vízmű Zrt. vezérigazgatója a vállalat egyik telephelyén hétfő reggel azt mondta: a dolgozók továbbra is az általa vezetett Pécsi Vízmű alkalmazásában állnak, s mivel jogellenesnek tartják az épület elfoglalását, mindazok törvénytelen cselekményt követnek el, akik tiltása ellenre használják a cég eszközeit.
Szintén hétfő reggel tartott munkásgyűlést az új szolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt., ahol a cég vezérigazgatója bejelentette: vizsgálatot indítanak az ellen, aki nem veszi fel a munkát a pécsi vízműnél. Winkler Tamás hozzátette: az eddig ki nem fizetett béreket készpénzben szeretnék odaadni a dolgozóknak, ehhez azonban az kellene, hogy az adminisztrátorok felvegyék a munkát, de a 12 adminisztrátor közül csak egy hajlandó dolgozni.
![Egy héttel korábban: eltávolítják a biztonságiak a székházból a gazdasági és a kereskedelmi igazgatókat](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/114/1149/11497/1149785_346fed690d842a6c289b3ed7ed5d689a_wm.jpg)
A történtek előzménye, hogy az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai múlt hét hétfőn ellenőrzésük alá vonták a vízművet, nem engedték be az épületbe a cég vezetőit. Pécs közgyűlése még október elején létrehozott egy céget a vízművek átvételére és üzemeltetésére. Az 5 millió forint tőkéjű Tettye Forrásház Zrt. a képviselők elképzelése szerint átvenné és tovább működtetné a helyi vízközművet, és alkalmazná a Pécsi Vízmű dolgozóit. A Tettye Forrásház ügyvezetőjének Winkler Tamást, a Biatorbágyi Vízművek Zrt. ügyvezetőjét, a Nemzeti Lóverseny Kft. egykori ügyvezetőjét választották.
Az indoklás szerint az önkormányzati cég alapítására azért volt szükség, mert a közgyűlés a Pécsi Vízmű kisebbségi francia tulajdonrészének visszavásárlására vonatkozó első lépésként szeptember 10-én felmondta a társasággal kötött üzemeltetési megállapodást, a hónap végéig azonban nem sikerült megállapodni a részvényhányad visszaadásáról és a jogviszonyok lezárásáról. Csorba Zoltán, a kisebbségi tulajdonos Suez Environement Hungária Kft. ügyvezető igazgatója az ülésen azt mondta: a város irracionális határidőt szabott a megegyezésre, holott az érvényes szerződések, a lehetséges variációk áttekintéséhez több időre lenne szükség.
![pecsi](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/115/1150/11502/1150219_c8de9bea5797f68875b96bda77cbf4cf_wm.jpg)
Csorba Zoltán szerint a Tettye Forrásház létrehozása ellenére mindaddig a Pécsi Vízmű akar szolgáltatni, ameddig nem születik megállapodás a francia tulajdonrész kivásárlásáról vagy a befektető és a város esetleges jövőbeni együttműködéséről.