A védőoltás nagyon fontos
További Belföld cikkek
- Van egy váratlan jelentkező Lázár Jánosék nagy projektjére
- Késelésbe torkollott a szilveszteri buli, letartóztattak egy salgótarjáni férfit
- Kiderült, milyen teljesítményt produkált Magyarország egyik kulcságazata
- Újra a közmédia műsorában volt látható Bese Gergő
- Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról
Meglepően nagy összhang jellemezte a Parlament hétfői ülését. Az azonnali kérdésekre válaszoló Bajnai Gordon például három fideszes kérdezővel is részben egyetértett. Az influenza elleni védekezést pedig egymással versengve hangsúlyozta a kormány, az MSZP és a Fidesz, igaz, közben folyamatosan szapulták is egymást.
A nap első felszólalója, Varga Mihály a kormány gazdaságpolitikáját bírálta, mert szerinte az semmit sem tesz a gazdasági válság enyhítéséért. Katona Tamás pénzügyi államtitkár váratlan húzással elismerte, hogy a gazdaságpolitikáért valóban a kormány felelős, de ezen túl nem értett egyet a bírálattal.
Második felszólalóként a kereszténydemokrata Salamon László azon kesergett, hogy külön törvény nem bünteti a köztársasági elnököt sértegetőket. Nem árulta el, hogy miről beszél, valószínűleg Szany Tibor borította ki, aki gyalázatos alaknak nevezte Sólyom Lászlót. Molnár Csaba kancelláriaminiszter a Sólyom féle alkotmánybíróság 48/1991 ítéletét idézte, mely szerint a köztársasági elnök sérthetetlenségéről szóló szabály nem azonos a régi idők felségsértési törvényével, nem arról szól, hogy nem lehet sértegetni a köztársasági elnököt, csupán mentességet biztosít neki a büntetőeljárások és felmentést a politikai felelősség alól.
Gusztos Péter a Fidesz és az MSZP összjátékát kifogásolta a rádiós pályázatok ügyében, illetve azt, hogy a két nagy párt még az ORTT vitatható döntésének parlamenti vizsgálatát is gátolja.
Fontos-e az influenza elleni védőoltás?
A szocialista Schvarz Tibor pedig az influenzaoltás fontosságáról beszélt, meg arról, hogy a Fidesz választói nem akarják beoltatni magukat, pedig a vírus őket is megfertőzheti. Sajnálkozott, hogy a sajtóban kampány folyik az oltás ellen. Székely Tamás egészségügyi miniszter elmondta, hogy nagyon fontos az influenza elleni védőoltás.
A téma az interpellációk során is felbukkant. Előbb Mikola István mondta el, hogy nagyon fontos az influenza elleni védőoltás. Sajnálkozott, hogy a sajtóban kampány folyik a védőoltás ellen. Mindezért a kormányt hibáztatta. Székely Tamás egészségügyi miniszter elmondta, hogy nagyon fontos az influenza elleni védőoltás, és hogy pár fideszes képviselő nem akarja beoltatni magát.
Kupper András fideszes képviselő szerint a kormány nem tájékoztatta kellően az influenzaoltás fontosságáról az iskolákat, az orvosokat és a lakosságot. Székely Tamás egészségügyi miniszter elmondta, hogy nagyon fontos az influenza elleni védőoltás, a kormány pedig félmillió szórólapon, tízezer plakáton és a háziorvosoknak tartott felvilágosításokon tájékoztatott az influenza elleni védőoltás fontosságáról.
Nullemisszió, romatelep, szabad verseny, opera
Az interpellációk során megtudtuk, hogy a Fidesz szerint a kormány semmit nem tesz a romatelepek felszámolására, a kormány szerint viszont igenis tesznek. A kereszténydemokrata Rétvári Bence kifogásolta, hogy a kormány nem zöld beruházásokra költi a gazdaságélénkítésre szánt pénzeket, cserébe megtudtuk, hogy nyilt egy olyan gyár Magyarországon, ami egyáltalán nem bocsát ki káros anyagot.
A szabad demokrata Lakos Imre azt kifogásolta, hogy a kormány kizárja a szabad piaci versenyt a közösségi közlekedésből, amit a kormány el is ismert, mert így lehet megvédeni a szabad versenyből kizárt magyar kisvállalkozókat a szabad versenyből kizárt nem magyar, tőkeerős nagyvállalkozóktól. Az is kiderült, hogy nem az Erkel színház felújítása kerül 80 milliárd forintba, hanem az opera magyarországi jövője.
Bajnai abban egyetért
Így érkeztünk el az azonnali kérdésekig, ahol is Bajnai Gordon egyetértett Fónagy Jánossal abban, hogy a kormány a vasút átalakításán dolgozik, bár szerinte ennek Fónagy feltételezésével szemben, nem az a célja, hogy tönkretegyék a MÁV-ot, hanem hogy javuljon a szolgáltatás minősége azokon a vonalakon, amiken utaznak is az emberek. Fónagy szerint akinek kalapácsa van, mindenben szöget lát, Bajnainak tetszett a mondás.
Nógrádi Zoltánnal abban értett egyet a miniszterelnök, hogy az uniós források lehetőséget teremtenek az országnak arra, hogy ne a költségvetés terhére élénkítsék a gazdaságot. Ugyanakkor Nógrádival szemben szerinte az ország nem az utolsók között, hanem az elsők között van az uniós támogatások felhasználásában. Nógrádi szerint hiába ítélnek oda sok pénzt, ha nem fizetik ki. Az uniós szabályok szerint a támogatásokat utófinanszírozásban fizetik ki, Bajnai szerint ezért találta ki a kormány, hogy előleget fizet a már megítélt támogatásokra.
Bajnai Bernáth Ildikóval is egyetértett, hogy a munkanélküliség növekedése a válság legaggasztóbb vonása, de szerinte még így, a válság ellenére is többen dolgoznak most Magyarországon, mint a Fidesz kormányzása alatt, mert a kormány intézkedéseinek köszönhetően nőtt az aktivitási ráta. Bernáth szerint többet kéne költeni a munkahelyek megtartására a költségvetésből. Bajnai szerint ők inkább uniós pénzeket fordítanának erre.
Cser-Palkovics Andrással viszont nem értett egyet Bajnai Gordon. A fideszes képviselő azt kifogásolta, hogy a kormány támogatja a sukorói kaszinóberuházást. Bajnai elmondta, hogy az, hogy a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítette a kaszinóberuházást, az pusztán technikai dolog, csupán az engedélyeztetési eljárások gyorsítását jelenti, állami támogatást nem. Cser-Palkovics másodszorra is kifogásolta a támogatást, így Bajnai másodszorra is elmondta, hogy az állam egy fillért nem adott.
Egész nap szavazhatnak
A nap hátralevő részében a képviselők törvényekhez benyújtott módosító indítványokról szavaztak, így a 2010-es költségvetést megalapozó törvények módosításairól is. Kedden pedig a 2010-es költségvetés módosítójairól fognak szavazni, köztük a Fidesz 1200 módosító indítványáról. Hosszú nap lesz, reggel 8 óra 40-től este tízig szavazhatnak.