Eszter, Eliza
16 °C
29 °C

Az első menetet KO-val nyerte Horváth Csaba

2009.11.07. 20:03 Módosítva: 2009-11-07 20:28:38
A budapesti kerületi MSZP szervezetek elnökségeinek döntő többsége Horváth Csabát javasolja főpolgármester-jelöltnek. Az első körös összesítés szerint a Hagyó Miklósékat kritizáló XIII. kerületi Tóth József 20-1 arányban maradt alul. Hagyó és társai erős támogatottsága látszik a listás helyekre tett javaslatokban is.

A jelenlegi fővárosi szocialista vezetést támogatták a kerületi pártelnökségek az önkormányzati jelölésekben. Az első körös szavazáson a főpolgármester személyére és a fővárosi lista összeállítására kellett voksolni.

Az Index információi szerint a főpolgármesteri jelölésre pillanatnyilag Horváth Csaba esélyei a legjobbak. A 23 kerületből 20-ban az ő neve mellé tettek a keresztet, riválisa, a XIII. kerületet irányító Tóth Józsefnek pedig csak egyetlen támogatója maradt, vélhetően saját szervezete.

Októberben számos fővárosi szocialista látta még Tóthban a Hagyó Miklós nevével fémjelzett csoport lehetséges kihívóját. A XIII. kerületi polgármester ugyanis keményen kritizálta a BKV-botrányok miatt megtépázott tekintélyű társaságot. Az akció azonban a Hagyót támogató budapesti párttanácsban elbukott. A grémium továbbra is bizalmat szavazott nekik. A főpolgármester-helyettes támogatottságát a kerületi elnökök között sem csorbították az elmúlt hónapok botrányai.

A fővárosi választási listára leadott szavazatok is ezt jelzik. Hagyót és Molnár Zsoltot 17 kerület javasolta az első 10 hely valamelyikére, Burány Sándor 12 szavazatot kapott. Nagy támogatottságot mondhat magának még Steiner Pál, Tüttő Kata, Havas Szófia, Andó Sándor és Gajda Péter is.

Népszerűséghajhászással dacoló megnyilvánulása a budapesti vezetőknek az is, hogy viszonylag sok szavazattal felkerült a listára - igaz csak a 10. és a 20. közötti helyre javasoltak között - Kivágó Ivánné. Kivágóné Hunvald György helyett került tavasszal a fővárosi közgyűlés MSZP-frakciójába. Jelölésekor azonban kiderült, hogy a börtönbe került VII. kerületi polgármestert egy III/II-es múltú képviselővel váltotta az MSZP. Kivágó Ivánnénak most 6 kerület vezetése szavazott bizalmat.

A jelöltlista összeállítása ezzel természetesen nem zárult le, a névsort még számos MSZP-s fórumnak meg kell tárgyalnia. Sokan azonban azt szeretnék elérni, hogy az országgyűlési választásig ne véglegesítsék az önkormányzati listákat, mert az ottani eredménytől függően esetleg országos politikusokkal kiegészülve vághatna bele a budapesti MSZP a 2010 őszi választásba.