További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Körülbelül egy hónapja oltanak az új influenza ellen Magyarországon. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint október 26-ig körülbelül 400 ezer ember kapott oltást. Ennél frissebb adat egyelőre nincs. Az orvosoknak nem kell mindennap jelenteniük, hány embert oltottak be. Utoljára november 9-ig kellett adatot szolgáltatni, de ezeket még nem összesítette a minisztérium. Az valószínű, hogy a beoltottak száma ma már 400 ezernél magasabb, mivel az utóbbi egy hétben nagyobb érdeklődés mutatkozott az oltás iránt.
Ön mit tapasztalt?
Az Index ugyan nem a gyógyszerészeti intézet, de kíváncsi az ön élményeire. Ha már beoltatta magát új influenza ellen, kérjük, írja meg tapasztalatait. Fájt? Most is fáj? Furcsán érzi magát? Kiütése lett? Vagy úgy érzi, egy idegen hatalom vette át az irányítást a tudata fölött? A leveleket erre az e-mail címre várjuk.
Láz, fájdalom, hányinger
Az orvosok nemcsak azt jelentik, hány embert oltottak be. Kötelesek minden olyan tünetről, feltételezett mellékhatásról tájékoztatni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, s ezen keresztül az Országos Gyógyszerészeti Intézetet, amely az oltások után jelentkezik.
Eddig 38 új influenza ellen beoltott embernél jelentkeztek az oltás után olyan tünetek, amelyeket jelentettek, közölte az Index kérdésére az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI). (Feltehetően ennél több beoltott ember érezhetett enyhe mellékhatásokat, de ezeket nem jelezte orvosának, illetve az nem jelentette az ÁNTSZ-nek.)
A 38 bejelentés közül 13 láz miatt érkezett, 8 felkar- és izomfájdalom miatt, 7 esetben számoltak be az orvosok elesettségről, zavarodottságról, 6 esetben nyelés- és beszédzavarról, illetve torokfájásról. Allergiás reakciót 6 esetben regisztráltak, s ugyanennyi jelentés érkezett hányingerről és hányásról is. Oltás után jelentkező bőrpírt 3 esetben, hasmenést 2 esetben jelentettek.
Okozhatja a vakcina, de más is
Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a jelentett tünetek mindegyikét az oltás okozta. Az OGYI a mellékhatások és az oltás közötti összefüggés valószínűségét hatféleképpen értékeli: összefügg, valószínű, lehetséges, valószínűtlen, nincs kapcsolat, nincs elegendő adat.
Az oltás és az eddig tudomásunkra jutott súlyosabb események között egyik esetben sem lehet összefüggésről, vagy valószínűségről beszélni, mondta az Indexnek Paál Tamás professzor, az Országos Gyógyszerészeti Intézet Operatív Tanácsának elnöke. A fenti besorolás szerint a 38-ból 15 esetben lehetséges ok-okozati összefüggés. Ezen kívül 3 esetben mutatható ki, hogy nincs kapcsolat az oltás és a mellékhatás között, 3 esetben valószínűtlen, 17 esetben pedig nincs elegendő adat.
Lehetséges ok-okozati összefüggésnek tekintik, ha például az oltás után hányinger jelentkezik, amit okozhat a vakcina, de az is, ha a beteg elrontotta a gyomrát. Ha az oltás helyén fájdalmat érez valaki, az lehet a vakcinától, de lehet a tűtől is. Ha az egyes esetekről több információt sikerül szerezni, lehetséges, hogy a besorolásuk is változik. Tekintve, hogy eddig több százezer oltást adtak be, kiszámolható, hogy még feltételezett mellékhatás is milyen kis százalékban fordult elő, jegyezte meg Paál Tamás.
Allergiás reakcióra utalhat az az eset, amikor valakinek az oltás után egész testén kiütések jelentek meg, amelyek egyébként néhány nap alatt elmúlnak, mondta Paál Tamás. Ilyen akkor következhet be, ha valaki allergiás az oltóanyag egyik összetevőjére, bár mind tojásfehérje, mind antibiotikum, mind formaldehid csak nagyon minimális mennyiségben van a vakcinában. Érkezett jelentés olyan esetről is, amikor egy epilepsziás betegnek az oltás után epilepsziás rohama lett, de ennek a betegnek egy hónapban többször, így az oltás előtt is voltak rohamai, mondta a professzor.
Naponta meg szoktak halni emberek
Kérdésünkre, hogy jelentettek-e az orvosok haláleseteket, Paál Tamás azt mondta: az orvosok hét olyan esetet jelentettek, amikor valaki oltást kapott, majd ezután - nem azonnal, hanem körülbelül egy hetes időtávon belül - meghalt. Ezekkel az adatokkal nagyon óvatosan kell bánni, hívta fel a figyelmet a professzor. Kis túlzással ide olyan esetek is tartozhatnak, amikor valaki oltást kap, majd kilép a rendelőből és elüti az autó, elvégre egy többszázezer emberből álló sokaságot figyelünk meg, amin belül óhatatlanul előfordulnak halálesetek, magyarázta Paál Tamás.
Minden egyes halálesetnél megvizsgálja a boncolási jegyzőkönyvet, és tisztázzák, volt-e bármilyen összefüggés az oltással. Biztos vagyok abban, hogy ezekhez a halálesetekhez az oltásnak semmi köze, mondta Pál Tamás. "Óvnék mindenkit attól, hogy most, amikor sok embert oltanak be, az oltások és a halálesetek összefüggésével kombináljon. Magyarországon minden nap sokan halnak meg, most sok embert oltanak be, de összefüggés a legritkább esetben lehetséges a két dolog között" - mondta az OGYI Operatív Tanácsának elnöke.
Paál Tamás szerint idén várhatóan több bejelentést kapnak az oltás után bekövetkező "különleges eseményekről". Az idei új influenza elleni oltás körüli felfokozott hangulatban valószínűleg többen mennek majd vissza orvosukhoz azzal, hogy az oltás helyén fáj a karjuk, holott ezt más esetben természetesnek tartanák, vélekedett Paál Tamás.
A gyártó 5 ezer embert követ nyomon
A mellékhatásokat a vakcinát gyártó Omninvest Kft. is nyomonköveti. A cég 5 ezer beoltott embernél gyűjti fél éven át az esetleges mellékhatásokról szóló adatokat. A nyomokövetés alkalmas arra is, hogy megvizsgálják, mennyire hatékony a vakcina. Egyelőre ugyanis csak azt lehet tudni róla, hogy a szervezetben kiváltja az immunválaszt. Vizsgálni fogják ezért, hogy ténylegesen milyen védelmet nyújt az oltás az influenza ellen.
Németh Zsolt a cég szóvivője az Index kérdésére egyelőre nem kívánt a folyamatban lévő vizsgálatból adatokat közölni. Mint mondta, a gyógyszergyártóknál bevett gyakorlat ez a nyomonkövetéses nagymintás vizsgálat.
A Fluval P injekció lehetséges mellékhatásai (a betegtájékoztató alapján)
Gyakori: fájdalom, bőrpír, duzzanat és beszűrődés az oltás helyén; fáradtságérzet, rossz közérzet.
Nem gyakori: fejfájás, ízületi fájdalom, verítékezés, izomfájdalom, láz.
Ezen reakciók mindegyike enyhe és rövid lefolyású volt, kezelés nélkül is 1-2 napon belül elmúltak..
3–12 éves korcsoport: fájdalom az oltás helyén, beszűrődés az oltás helyén, korábbi BCG oltási hely megvörösödése.
12–18 éves korcsoport: fájdalom az oltás helyén, fáradtságérzet, zsibbadtság az oltott karon, verítékezés, fennálló ekcéma súlyosbodása. Ezen reakciók mindegyike enyhe és rövid lefolyású volt, kezelés nélkül is 1-2 napon belül elmúlt.
12–36 hónap közötti kisgyermekek: nyűgösség az oltást követő 2. – 7. napon, amely 1 napon belül elmúlt.
Súlyos mellékhatást a 12–36 hónap, illetve a 3–18 év közötti korosztályban sem tapasztaltak.
Az oltóanyag elölt vírust tartalmaz, ezért az oltást követően a vakcinától nem alakulhat ki influenzafertőzés. Az oltást követő légúti betegség véletlen egybeesés következménye, és más légúti kórokozó válthatja ki.
A szokványos influenza oltást követő napokban vagy hetekben a fentieken kívül az itt felsorolt további mellékhatások is előfordultak:
Nem gyakori (100 oltásból kevesebb mint 1 esetben, de gyakrabban mint 1000 oltásból 1 esetben): általános bőrreakciók, mint viszketés, hólyagos bőrelváltozás, csalánkiütés
Ritka (1000 oltásból kevesebb mint 1 esetben, de gyakrabban mint 10 000 oltásból 1 esetben): súlyos szúró vagy lüktető fájdalom egy vagy több idegen, bizsergés, görcsök, átmeneti vérlemezkeszám csökkenés, allergiás reakciók, amelyek a vérnyomás veszélyes leesésével, sokkos állapot kialakulásával járhatnak
Nagyon ritka (10 000-ből kevesebb mint 1 esetben): a véredények szűkülete vagy elzáródása veseproblémákka, gyulladás az agyban vagy a gerincvelőben, átmeneti ideggyulladás, amely fájdalmat, gyengeséget és bénulást okoz a végtagokban és gyakran ráterjed a mellkasra és arcra is (ideggyulladás, Guillain-Barré szindróma).