Csütörtökön délelőtt ötven helyi lakó autókkal zárta le a 3-as főút Kerepesen áthaladó szakaszát. A demonstráció szervezői szerint az M31-es gödöllői csomópontjának építése miatt jelentősen megnövekedett a teherforgalom a településen, a házak falai repedezni kezdtek, és egy óvoda is tönkrement. Az idén felújított óvoda megcsúszott két sarkát a szakértő szerint sarkonként 2-2,5 millió forintból lehetne helyrehozni.
A szervezők szerint tavasszal az egyik fuvarozó cég, a Verestrans munkatársai végigfotózták az út mellett az épületeket, azzal, hogy ha kár keletkezik, azt megtérítik. A lakók állítása szerint azonban hiába keresték azóta őket, azt közölték, hogy ők nem fuvaroznak az úton, csak a fotózásra kaptak engedélyt.
A lakók lefotózták az arra közlekedő kamionokat, összesen 7-8 cég jár arra. Látták a fotókat készítő cég kocsijait is, mondta a demonstráció egyik szervezője, Nagy Anna. A többi céget is megkeresték a kártérítési igényekkel, de azok egymásra mutogatnak, emiatt döntöttek most az félpályás útlezárás mellett. Ha nem lesz hatása, akkor a polgármestertől kérnek segítséget egy esetleges pereskedéshez, tette hozzá.
Dudás László, a Verestrans Kft. tulajdonosa azt mondta, hogy autóik régen nem vesznek részt az érintett építkezésben. Mivel járnak fel Budapestre dolgozni, előfordulhat, hogy a több ezer arra járó autó között lefotózták néhány járművüket. Arról azonban nem tud, hogy bárkinek kárt okoztak volna és arról sem, hogy a cégük munkatársai lefotózták volna tavasszal a kerepesi házakat.