Iván
8 °C
22 °C

Az NBH-val állt szerződésben a Political Capital

2009.11.21. 07:46
Regionális politikai szélsőségek kutatásával bízták meg az MDF-et 2004 óta tanácsadóként segítő Political Capitalt.

Szerződésben állt a Political Capital a Nemzetbiztonsági Hivatallal, írja saját információra hivatkozva a Magyar Hírlap a szombati számában.

Gyulai Attila, a Political Capital ügyvezető igazgatója elmondta: cége 2005-ben létrehozott egy kutatócsoportot, amely a "regionális politikai szélsőséggel" foglalkozott. Ezután kapott a tanácsadó megbízást 2006-ban az NBH-tól, de ennek részleteiről nem nyilatkozott az ügyvezető. Gyulai azt mondta a Magyar Hírlap újságírójának, hogy erről az NBH-t kellene megkérdezni.

A lap szerint az NBH és a Political Capital kapcsolata az UD Zrt. lehallgatási botránya miatt lehet különös.