Gyeneseivel is megállapodott az MDF
További Belföld cikkek
-
Gyurcsány Ferenc: Orbán kilépett az EU-ból
- Mérgező szennyeződés miatt hívnak vissza szójatermékeket
- Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
- A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
- 105 éves fővárosi melegrekord dőlt meg csütörtökön
Bár Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségének tagja péntek reggeli nyilatkozatában még a tárgyalás tényét is tagadta, az Index információi szerint péntek este a párt somogyi választmánya jóváhagyta a választási együttműködést a Somogyért Egyesülettel. A megállapodás szerint a megye hat választókerületéből háromban a Somogyért jelöltjei indulnak majd, köztük Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány korábbi önkormányzati minisztere, aki a jelenlegi körzetében indulhat újra indul újra.
A 2006-os választásokon az MDF hallgatólagosan támogatta Gyeneseit, nem állított jelöltet ellene körzetében, a somogyi 6-osban. Ezért is merülhetett fel tavaly áprilisban, hogy az MDF megszűnés határára került parlamenti frakcióját Gyenesei menthetné meg belépésével. Akkori érdeklődésünkre Gyenesei elvetette a felvetést, hiszen akkor annak a Gyurcsány-kormánynak volt az önkormányzati minisztere, amely megbuktatására Dávid Ibolya, az MDF elnöke konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezett. Mint mondta "az álmoskönyvek szerint ez nem jó előjel".
Elhajtották, majd visszarimánkodták
Értesüléseink szerint az MDF már korábban is tárgyalt a Somogyért Egyesülettel a választási együttmáködésről, ám amikor az SZDSZ is felbukkant lehetséges szövetségesként, ejtették Gyeneseiéket. Az SZDSZ és az MDF egyeztetéseit ismerő forrásaink szerint az MDF Somogyban határozottan számított a szabad demokraták segítségére, ám a liberálisok emberi erőforrásai sem bizonyultak elégségesnek az MDF hiányosságainak pótlására.
Az MDF somogyi pozíciói az UD-, illetve megfigyelési ügy folyományaként rendültek meg. A párt megyei elnöke, Balla György Almássy Kornél támogatója volt az MDF 2008-as elnökválasztásán, és nevéhez köthető a megfigyelési ügy egyik legkalandosabb szála is. Ő volt az, akit állítása szerint az NBH rabolt el egy napra - az ügyben hosszadalmas rendőrségi vizsgálatot is folytattak. A nyomozás megállapításai szerint valójában egy magát kémnek kiadó, de civil ember csak "vendégül látta" Ballát, mert a rádióban azt hallotta, hogy "Almássy Kornél körének tagjait atrocitás fenyegeti".
Csak egy maradt
Ballát végül leváltották, de ezzel a megyei szervezet is széthullott. Így például megyei elnököt is csak péntek este, a Somogyérttal kötött megállapodással egy időben választották meg. Az új elnök, Mészáros Ákos egyben az egyetlen valódi fórumos egyéni jelölt lesz a tavaszi választásokon, az 1-es választókörzetben, Lamperth Mónika kaposvári kerületében indul majd.
Egy jelöltet az SZDSZ delegálhat, egy körzetben egy pártonkívülit indítanak, a Somogyért pedig Gyeneseié mellett még két körzetben állíthat jelöltet. Az egyik körzet Herényi Károly volt balatonboglári választókerülete, ahol a párt elnökhelyettese a 2006-os választások első fordulójában még a párt támogatottságánál jóval több, 10,42 százaléknyi szavazatot kapott, ám azóta ott is összeomlott a párt támogatottsága.
A jelenlegi tervek szerint Herényi a főváros VII. kerületében indulhat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Címlapon
Kapaszkodjon meg: elképesztő profitot jelentettek be Csányi Sándorék
Megszólaltak a bank vezetői.
1 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
18 perce
- Címlapon
Annyira nehéz az otthonhoz jutás, hogy enélkül szinte lehetetlen
Tudatos tervezést igényel a saját otthonhoz jutás.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: A csokot jogszerűen vettem fel
Egy tűzeset miatt kényszerült erre, és időközben már visszafizette.
1 órája
- Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
február 28., 13:15
- Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt
Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.
február 28., 13:01