A kormány felkérte a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegye lehetővé - az elmúlt években már bevált gyakorlat szerint - egy-egy váróterem nappali nyitva tartását a hajléktalanoknak, közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. Az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól azt kérték, biztosítsanak lehetőséget, hogy a rászorulók ingyenesen gyűjthessenek tűzifát.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ötmillió forinttal támogatja a Hajléktalanokért Közalapítvány azonnali beavatkozásokat lehetővé tevő alapját, hogy az utcai szociális munkát segítő eszközöket vásároljanak, illetve hogy a nappali melegedőket hétvégén és éjszaka is tartsák nyitva.
A honvédelmi tárca napokon belül meleg takarót, ruhát ad a rászorulóknak - közölte Szollár Domokos.
Szollár Domokos felhívta a figyelmet arra: a kihűléses halálesetek elkerülésére továbbra is nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljen mindenki a környezetében élőkre. Azt kérte, hogy aki tud olyan személyről, akit a saját lakásában fenyeget a kihűlés veszélye, forduljon segítségért a helyi önkormányzathoz, de segítséget lehet kérni az ingyenesen hívható 104-es, 107-es vagy a 112-es telefonszámon, vagy a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain, illetve a polgárőrségeken.