Nem tudtuk lebontani a szocializmust

Miért nem említi a könyvben egyetlen szóval sem Horváth Ágnest, egykori államtitkárát, majd utódját a miniszteri poszton?

A könyv a lemondásomig eltelt időszakról szól. A folytatás már más történet, írja meg más.

Milyen volt a viszonya Gyurcsány Ferenccel? Van, ahol azt írja, lelkesen támogatta önt, a legjobban dolgozó miniszterének tartotta, aztán pedig kiabált magával, hogy ne önfejűsködjön.

A koalíciós partnerek sokszor vitáztak, hiszen volt miről. A miniszterelnökkel egy hangos vitánk volt, másnap lemondtam. Ő kezdetben teljes erővel kiállt a reformok mellett. Politikusként látta, hogy valamit kell tenni az egészségüggyel, amivel több kormány sem tudott mit kezdeni. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után még egy darabig hitt abban, hogy a hibáját a reformmal kompenzálhatja. Gyurcsány azonban foglya lett az őszödi beszédnek és a szocialista frakciónak, és egy idő után már nem volt lehetőség a legfontosabb pillér felépítésére, a biztosítási reformra.

Ön mit tud: miért és hogyan került nyilvánosságra az őszödi beszéd?

Keveset. Az emberek hajlamosak mindenben összeesküvést feltételezni. Szerintem itt sem volt szó lehallgatásról vagy tudatos kiszivárogtatásról. Az MSZP néhány meghatározó politikusa nem volt ott az őszödi frakcióülésen, de hallották, mik hangzottak el ott. Feltehetően elkérték a felvételt, meghallgatták, és ennyi. A CD aztán egy darabig ott heverhetett valaki íróasztalán. Valaki lemásolta, továbbadta,  és kikerült. Nem gondolom, hogy Gyurcsány szivárogtatta ki, ő okosabb ennél. Fel tudta volna mérni, mi lenne ennek a politikai következménye.

Ártottak a reformjának az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni tüntetések?

Nem. Ahogy a könyvemben írom: 2007. március 15-ére nem volt több biztosítós rendszer, mégis szétverték a belvárost a tüntetők. Demokráciában a kormány kormányoz, az ellenzék pedig ellenez. Ez így természetes, csak nálunk a minőséggel van baj, mind a két oldalon.

Mikor érezte, hogy vége, elfogyott ön körül a levegő? Utal arra, hogy miután 2007. március 31-én Kóka János lett az SZDSZ elnöke, akit ön nem nagyon kedvelt, már saját pártja vezetésétől sem érezte a támogatást. Azt is írja, hogy 2007. április 3-án egy Gyurcsánnyal folytatott vita közben a miniszterelnök üvöltve indult ön felé, és a munkatársai azt hitték, össze fognak verekedni.

Nehezen köthető ez egyetlen pillanathoz vagy eseményhez. 2007 elején vált bizonyossá, hogy Gyurcsány Ferenc a politikai esélyeket mérlegelve végül feladta a reform folytatását, amit én már nem tudtam elfogadni. Szerettünk volna döntést a biztosítókról, de érezhető volt, hogy Gyurcsány ezt halogatja. Nincs rosszabb, mint megkezdeni egy lépést, aztán fél lábon állva maradni, de ez történt. Én már kétszer lettem munkanélküli amiatt, hogy ragaszkodtam valamihez, amiről tudtam, hogy jó. Ekkor már csak arra koncentráltam, hogy amit lehet, még befejezzek. Aztán lemondtam.

A könyvében többször utal arra, ahogy gyógyszerlobbistákkal, biztosítók vezetőivel tárgyalt. Fel-fel lebbenti a fátylat ezekről a háttértárgyalásokról, de a függöny mögé nem engedi be az olvasót. Nehéz elhinni, hogy az SZDSZ-nek nem volt gazdasági érdeke, hogy az egészségügyi reform révén előnyös megállapodást kössön a magáncégekkel.

Ne haragudjon, ez egy botor kérdés. El tudja képzelni, hogy aki a gyógyszergyárak extraprofitját elvonja, aki a gyógyszeripar zsebéből kihúz 60-80 milliárd forintot, azt a gyógyszergyárak ezért meg is fizetik? Idiótának nézi a profikat?

A magánbiztosítóknak nem akartak jó befektetési lehetőséget nyújtani?

A magánbiztosítók csak kemény profitkorláttal léphettek volna be az egészségügybe. De hadd kérdezzek valamit én is. A mai magyar egészségügyben nem minden a profitról szól? A CT-berendezések üzemeltetése, az orvosi műszerek és gyógyszerek eladása nem termel profitot, a kórházi orvosvezetők ön szerint nem jutnak profithoz? Miért ne juthattak volna nyereséghez a biztosítók limitáltan és – nagy különbség – legálisan? Miért ne legyen profitábilis egy kórház, ha ebből a pénzből tudja javítani a feltételeket, jobban megfizetni az orvosokat, és ezzel szolgálja a betegek érdekét?

Hol hibázta el?

Nem voltunk elég kemények, hogy igazi garanciát kössünk ki a biztosítási rendszer átalakítására. Minden politikus a miniszterségem kezdetétől azt mondta Gyurcsánytól Kis Péteren át Lendvai Ildikóig, hogy meg fogjuk csinálni. Ígéretet kaptunk, de garanciát nem. Ebben az esetben igaz az a vád, hogy nem voltam vérbeli politikus, mert bíztam a politikusok szavában.

És azt nem tartja hibának, hogy sokak szerint a reformtörvények káoszt okoztak az egészségügyben?

Ilyen törvényeket nem lehet hiba nélkül bevezetni. Az elfogadott törvényekkel kapcsolatban egyébként az Alkotmánybíróság csak néhány technikai megjegyzést tett, és az összes lényeges kifogást elutasította. A köztársasági elnök, aki amúgy elég rigorózus ember, minden törvényt azonnal aláírt. Akkor is sokszor elmondtam, hogy sok apró finomításra van menetközben még szükség.

De itt nem az energiapiac vagy a vasút reformjáról beszélünk, hanem az egészségügyéről, ami mindenkit érint, és emberek sorsáról, sőt életéről szól.

Furcsa, hogy sokan káoszt emlegettek, de mindenki csak két esetről beszélt. Négy megsérült tűzoltótól vizitdíjat kértek – szabálytalanul. A kórháztörvény bevezetése után pedig egy szegény doktornőt a főnöke tévesen szóban arra utasított, hogy ne vegyen fel beteget, és egy elküldött beteg ezután meghalt a mentőben. A reform nem egy nekirugaszkodás, hanem folyamatos változtatás. Az élet visszaigazol néhány intézkedést, másokat módosítani kell. Vannak ma olyan burkolt megfogalmazások, hogy a vizitdíjat valamilyen formában vissza kéne csempészni, mert egyértelmű, hogy az eltörlése nem szakmai vagy pénzügyi kérdés volt, hanem tisztán politikai. Ma nem én mondom, hanem egészségpolitikusok és kórházi emberek is, hogy 2007-ben több kórházat kellett volna bezárni. Hát be lehet még. Tessék nekiállni, tessék folytatni!

Milyennek látja most az egészségügy helyzetét?

Ami igazán szomorú, hogy nem stagnálás van, nem megálltunk a szükséges, a világban, Európában alkalmazott módszerek megvalósításában, hanem visszalépés van – hátra a szocializmus felé. Az állam annyi pénzt ad az egészségügyre, amennyi marad, vagy amennyit nagyúri kedve enged. A törvényeink hatására a tb-kassza tizenöt év után egyensúlyban volt. Mára megint összebarmolták a finanszírozási rendszert, a kórházak soha ilyen rossz pénzügyi helyzetben nem voltak. Képzelje el, mi lenne, ha még fenn kellene tartani azt a fölöslegestizenhatezer ágyat, amit mi megszüntettünk. Lehetőség nyílt arra, hogy az egymással versengő patikák, a betegnek kedvezményt adjanak, ha náluk vásárolnak. Most már ezt nem lehet, mert decemberben ezt kitörölték a törvényből. Kinek jó ez? A betegnek?

Mit fog csinálni, ha most lejár parlamenti mandátuma?

Sok teendőm és tervem van. Több mint egy éve készülök egy fogyatékosoknak szánt üdülőfalu létrehozására Mórágyon, amit mi Gyermekmajor Képességfejlesztő Központnak nevezünk. Itt a mentálisan sérült vagy testi fogyatékossággal küzdő gyerek is úgy üdülhet, mint egészséges társai. A központban szeretnénk a gyerekek beilleszkedési képességét fejleszteni, és a családoknak is kurzusokat tartunk arról, hogyan tudják ők segíteni a gyermekeiket. A központot tavasszal kezdjük el építeni. Ennek a könyvnek a bevételét is erre a célra ajánlom fel.