Illés
17 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Börtönbe megy Kunbaja polgármestere

2010.02.26. 07:15
Kunbaja polgármesterét, Halász Istvánt jogerősen másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, mert a cége 2006-ban Németországból beszállított és illegálisan lerakott több mint négyezer tonna bálás kommunális szemetet - számol be a pénteki Népszabadság.

Az ítélettel a bíróság helybenhagyta a hulladékgazdálkodás megsértésének bűntettében tavaly hozott első fokú ítéletet, amely szerint a polgármestert másfél év szabadságvesztésre, két év közügyektől eltiltásra, 500 ezer forint pénzbírságra, valamint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték - írja a Népszabadság. Feleségét - a per másodrendű vádlottját - tízhavi, két évre felfüggesztett börtönre, valamint 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

A Halász István és felesége által irányított kft., majd később még két cég volt a főszereplője a büntetőügynek. Ezeknek a cégeknek a közreműködésével zajlott a szemétszállítás 2006. júniustól decemberig négy németországi városból. Az első szállítmányok engedélyhez nem kötött rakományként érkeztek az egykori kunbajai termelőszövetkezet majorjába. A további szállítmányokat - ellenszolgáltatás fejében - Duna-Tisza-közi tanyaportákra, elhagyott téeszmajorokba, valamint Pest, Komárom-Esztergom, Békés, Csongrád és Fejér megyei településekre helyezték el. A több mint négyezer tonna szemétből a német fél több mint háromezer tonnát visszaszállított, csaknem ezer tonnát az állam a saját költségén semmisített meg.