H1N1: Két hónap után újabb áldozat
Több mint két hónappal a legutóbbi magyarországi haláleset után újabb áldozata van az új típusú influenzának, egy hatvanéves asszony halt meg Szegeden, közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön.
A nőt vasárnap az új típusú influenza tüneteivel szállították a Szegedi Tudományegyetem kórházába. Az asszony több krónikus betegségben is szenvedett, és az elsődleges információk szerint nem részesült védőoltásban. A beteget a közlemény szerint az intenzív osztályon ápolták és állapota miatt gépi lélegeztetést is használtak, életét azonban nem tudták megmenteni.
"Ez is azt bizonyítja, hogy továbbra is jelen van az országban a vírus, amely nagyon súlyos megbetegedéseket is okoz, emberéleteket követel" - írta az ÁNTSZ, hozzátéve: a leghatékonyabb megelőzés, védekezés a védőoltás. Jelenleg is szükséges a gyermekvállalást tervezők, az állapotosok, a krónikus betegségekben szenvedők beoltása, ha még nem kaptak védőoltást 2009 októbere óta, írják.
Falus Ferenc országos tiszti főorvos február 1-jén az addigi adatok alapján azt közölte, hogy Magyarországon száztíz ember - köztük öt várandós nő - halála hozható összefüggésbe a H1N1 vírussal. Mint elmondta, az öt elhunyt kismama egyike sem volt beoltva. Az elhunyt várandósok közül kettőnél a magzat sem élte túl a megbetegedést.
Falus Ferenc közlése szerint az új influenza miatt meghaltak egynegyede egészséges volt, és a mintegy 80 ezer magyarországi terhes nő 17 százaléka kapott védőoltást.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.