Megszüntették a nyomozást a budaörsi uszoda ügyében
"A rendőrség most pontot tett az ügy végére, és mindenki számára egyértelművé vált: tudatos hazugsággal próbáltak kabátlopási ügybe keverni" - írta közleményében Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester. A nyomozás a Fidesz-KDNP helyi szervezetének feljelentése alapján indult még februárban. A vád szerint a Budaörsi Polgármesteri Hivatal több mint egymilliárd forint közpénzt fizetett ki törvénytelenül az uszoda-beruházás csődbe ment generálkivitelezőjének, ami a polgármester felelősségét is felveti.
Az ügyészség hűtlen kezelés és csalás gyanújával soron kívüli nyomozást rendelt el, ezzel egy időben a térség akkori képviselőjelöltje, Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz-KDNP) azonnali lemondásra szólította fel Wittinghoff Tamást.
Az SZDSZ színeiben megválasztott, a pártból több hónapja kilépett polgármester a közleményben leszögezte: a rendőrségi határozat egyértelműen megállapítja, hogy az összes kötbérigényt figyelembe véve is kevesebbet fizetett ki a város önkormányzata a csődbe ment vállalkozó számára, mint amit a beruházás 90 százalékos készültségi foka indokolt volna, azaz az önkormányzatot vagyoni hátrány nem érte.
Wittinghoff Tamás a közleményben kitért arra a nyílt levélre is, amelyet válaszként írt Csenger-Zalán Zsolt februári, lemondásra felszólító levelére. A polgármester ebben úgy fogalmazott: "...miután Ön hamisan rágalmazott és tudatosan hazudott ..., a politikai felelősség Önt terheli, tehát Önnek kell lemondania".
Az uszoda és a sportcsarnok egyébként hamarosan megnyílik, s a budaörsiek talán elfelejtik azt a rémálmot, amit egy csődbe ment vállalkozó és az uszoda körül kialakult botrány okozott – ohamalvasható közleményben.
Csenger-Zalán Zsolt az MTI megkeresésére úgy fogalmazott: az egyik szeme sír, a másik nevet. Szerinte örvendetes, hogy az ismeretlen tettes elleni feljelentés nyomán indított vizsgálat nem állapított meg bűncselekményt, ám az önkormányzat mégis hibázott. A képviselő azt mondta: "elügyetlenkedték" az ominózus döntést, amelynek nyomán 800 millió forintos kötelezettségvállalása maradt az önkormányzatnak.
- Mivel én nem vagyok a budaörsi önkormányzat tagja, Wittinghoff Tamás viszont igen, a politikai felelősség változatlanul a polgármestert terheli - közölte Csenger-Zalán Zsolt.