A Borsod megyei Szalonnán a Bódva, Sajókeresztúron pedig a Sajó árhulláma miatt kellett családokat kiköltöztetni. Szalonnán már vízben állnak a folyóhoz közeli lakóházak, huszonhárom, míg Sajókeresztúron négy embernek kellett elhagynia otthonát.
A Sajó a pénteki Sajópüspöki, 349 centiméteres vízállású tetőzése óta több mint harminc centimétert apadt a felső szakaszon, Sajószentpéternél pedig az éjszaka - éjfél és négy óra között - négy órán át tetőzött a folyó 369 centiméteres vízszinttel - mondta Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője.
Sajóecsegnél az önkormányzat védekezett, háromezer homokzsákkal próbálták megvédeni a folyóhoz közeli ingatlanokat. Szombaton Miskolc térségében tetőzik az ár.
A Bódván továbbra is igen magas a vízállás, a pénteki tetőzés óta csak nagyon lassan apad a felső szakaszon, 24 óra alatt tíz centimétert csökkent a víz szintje.
Szendrőnél továbbra is árad a Bódva, a településen folyamatosan rakják a homokzsákokat. A szakemberek szerint Szendrőnél 250 cm-es vízszintre lehet számítani (plusz-mínusz 20 cm), itt az eddig mért legnagyobb vízállás 286 cm-es volt. Szendrőládnál szintén vannak olyan házak, ahol már az udvart éri a Bódva árhulláma.Az Ékövizig eddig 17 ezer homokzsákot adott a védekező önkormányzatoknak. A Sajó áradása miatt a Bódva apadása jelentősen elhúzódhat, ahol egyébként a középső és alsó szakaszon még mindig emelkedik az árhullám.
A Hernádon szintén árhullám vonul le. A hidasnémeti vízmércén szombaton már meghaladta a készültségi szint elrendeléséhez szükséges fokozatot, azonban a forrásfolyók tetőzése és gyors ütemű apadása miatt az igazgatóság nem rendelt el riasztást. A Hernád mentén, az alacsonyabb területeken fekvő közutakat elönti majd a folyó árvize, hasonlóan a Bódva és a Sajó térségében lévő vízátfolyásokhoz.