Olimpiai bajnok páros irányíthatja a magyar sportot
„Az önálló minisztérium önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a sport a helyiértékén legyen kezelve. Az a fontos, hogy a leendő kormány számára a sport stratégiai ágazat legyen” – jelentette ki az Indexnek Fidesz sport szakpolitikusa, Bánki Erik még februárban arra a kérdésre, kizárt-e, hogy megint önálló minisztériuma legyen a sportnak.
A humántárca alá tagozódna be a sport, az azonban egyre valószínűbb, hogy a sportot az új kormányzati struktúrában Czene Attila, az 1996-os olimpiai úszóbajnoka irányítaná.
Czene Amerikában szerzett szociológus diplomát.
„Megtisztelő, hogy a nevem szóba egyáltalán szóba került, de egyelőre mást nem szeretnék mondani” – mondta az Index megkeresésére Czene. Hozzátette, mint sportoló, nem szeret találgatásokba bonyolódni.
Korábban az ökölvívó bajnok Kovács István is esélyes volt erre a posztra, de információink szerint vele nem számolnak az államigazgatásban. Balogh Gábor világbajnok öttusázónak azonban szerepe lehet, ő a kampányban is aktívan részt vett már.
Egy másik atlantai bajnok, a kalapácsvető Kiss Balázs esélyes, hogy az államigazgatásba kerüljön. Kiss szintén Amerikában végzett, közgazdász, úgy tudjuk, államtitkár-helyettes lenne, csakúgy, mint a jelenlegi vívókapitány, Szekeres Pál, aki korábban is, 2002-ig betöltötte a posztot. Szekeres az egyetlen olyan sportoló, akinek olimpiai és paralimpiai érme is van.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jelenlegi elnöke, a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál elhagyná az általa több mint húsz éve vezetett testületet, ha a májusban megalakuló Országgyűlés elnöke lenne.
Ez esetben Vaskuti István lehetne az utódja, aki jelenleg a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség alelnöke. Vaskuti 1980-ban, kenupárosban nyert olimpiát.
Gyulay Zsolt sem esélytelen ugyanakkor a MOB vezetésére, de az ő neve szóba került már más pozícióban is.