Sátán iskolabezárás fenyeget
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sáta község az elmúlt évek során több tízmillió forint hiányt halmozott fel, ennek következtében jelenleg adósságrendezési eljárás alatt áll. A felszámoló biztos a pénzügyi adatok birtokában az iskola bezárását látja az ésszerű gazdálkodás alapjának - írja közleményében a sátai iskola igazgatója, Bakai Vilmosné.
Először a nagyberuházások: ivóvíz, csatorna és gázhálózat bevezetése tette fizetésképtelenné a községet, majd az utóbbi években a gazdaságtalanul működő, az állam által egyre kevesebb normatívával finanszírozott intézmények fenntartása miatt adósodott el a falu - írják.
Az önkormányzati döntés már megszületett: szeptembertől iskolájukat a borsodbótai általános iskolához csatolják úgy, hogy helyben marad az alsó tagozat 2 összevont csoportban, két tanítóval. A maradék 10 pedagógus munkanélküli lesz. ifj. Váradi Béla, a kisebbségi önkormányzat elnöke vétót jelentett be a döntés ellen.
A 8 osztályos általános iskolában száz gyereket tanítanak, 80 százalékuk roma. Iskolájukban emelt szintű angol nyelv oktatás folyik, 10 ország ifjúsági szervezetével vagyunk partneri kapcsolatban, épp a héten indulnak diákjaink Velencébe a Young People on Air nemzetközi program záró eseményére.
Az érintettek már írtak levelet Orbán Viktornak, és az 1300 fős faluban már 700 aláírást összegyűjtöttek az iskola bezárása ellen, most a nyilvánosság segítségét kérik:
"Nehéz, kemény küzdelmet vívtunk az utóbbi években: nem jutott pénz semmire, télen 10-12 fokban tanultak a gyerekek, ha a miskolci Ormos bánya Kft. nem adományoz 150 mázsa szenet, a kazincbarcikai hőerőmű nem küld több tonnányi forgácsot és a sajóvelezdi, ózdi fűrésztelepekről nem kapunk széldeszkát, fahulladékot, a MÉH-telepről raklapot, nem is tudtunk volna befűteni" - érzékelteti a helyzetet az iskolaigazgató.