Szanyi bejelentkezett a vezetésre

2010.05.26. 09:50
Az egyéniben képviselői mandátumot szerzett Szanyi Tibor a Magyar Nemzet információi szerint bejelentkezett a párt vezetői posztjaira. A politikus a kongresszuson is felolvasná nyílt levelét, amelyben az MSZP politikáját értékeli.

Szanyi Tibor a napokban az országos elnökség tagjaihoz írt levelében gyakorlatilag az összes vezető posztra bejelentkezett, tudta meg a Magyar Nemzet. Elképzelhető, hogy a parlamenti választáson egyéniben mandátumot szerző politikus megpályázza a választmányi elnök és az elnökhelyettesi tisztséget is.

A lap informátorai szerint Szanyi megválasztásával kapcsolatban problémát okozhat a politikus állandó kibeszélése, de ettől függetlenül lehet esélye bejutni az elnökségbe.

Szanyi az MSZP elmúlt években folytatott politikáját is kritizálta és a politikusok hitelességéről értekezik egy másik, a Kapcsolat.hu-n nyilvánosságra hozott nyílt levelében, amelyet a párt közelgő kongresszusán is fel akar olvasni.

"Azóta sok minden lényegtelen történt, történik velünk. Például az országos elnökség lassa-lassan elkezdett szedelődközni, s lemondásnak tűnő elfoglaltságokba bonyolódott" - írja a választások óta eltelt másfél hónapról. Szerinte a frakció "a régi logikák mellett felosztotta a sarzsikat", miközen az új tagokat vagy az önkormányzati választásra készülőket nem hozták helyzetbe.

Szanyi Tibor jelentkezik (Fotó: Barakonyi Szabolcs)
Szanyi Tibor jelentkezik (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Szerinte a területi listák élén szereplők átadhatják helyeiket azoknak, akik a tisztújítás során majd most kerülnek az élre, emellett az országos listákon mandátumhoz jutók háttérbe húzódásáról is ír.

Mint írja, a párt a mondanivaló helyett főleg belső vitákkal van elfoglalva, "a még státuszban lévő lakájmédiánk is egyre kevésbé foglalkozik velünk." A budapesti pártéletet permanens közröhejnek és gyomorforgásnak írja le, egyben bírálja az ingyesen BKV-ra tett kezdeményezést is.

Szerinte fontos az önkormányzati választásra koncentrálni, a parlamentben pedig azokra a témákra kellene összpontosítaniuk, "amelyek helyben is aprópénzre válthatók."