Ez a poszt a következő Percről percre része:

Katonák, rendőrök, civilek a gátakon

Fontosabb részletek
  • Az átlagosnál jóval csapadékosabb időjárás miatt országszerte óriási károkat okoz az árvíz és a belvíz.
  • A kormány hétezer embert rendelt a Hernád gátjainak mentésére.
  • Borsodban, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye több településén veszélyhelyzetet rendeltek el.
  • Az árvíz miatt kitelepítettek száma megközelítette a négyezret, főként Borsodban kényszerültek elhagyni otthonukat az emberek.
Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az autozz.blog.hu beszámolója szerint sürgősen szükség lenne helikopteres mentésre Sajóecsegen. A honvédség helikopterei Edelényben dolgoznak, nem tudnak segíteni a falun. Párszáz ember az elárasztott faluban rekedt, és hiába érkezett segítség, egyelőre nem tudnak megbírkozni a víz sodrásával. Részletek>>

  • Fotó: Barakonyi Szabolcs

    Pillanatnyilag Sajóecsegen tűnik a legdrámaibbnak a helyzet az árvíz sújtotta borsodi települések közül. Az autozz.blog.hu mentésben segítő kommentelői szerint alpinkötelekre és karabinerekre lenne a legnagyobb szükség, hogy át lehessen kelni a folyón, mert a sodrás most a motorcsónakokat is elviszi.

  • Teljesen lezárják a 2-es főutat Sződligetnél az áradások miatt, közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton. Tájékoztatása szerint a főutat 13 órakor zárják le. A fővárosból Vác felé haladókat Gödnél, míg az ellenkező irányba közlekedőket Vácnál terelik majd el. (MTI)

  • Felsőzsolca több utcáját elöntötte a Sajó, jó néhány helyen már csak csónakkal lehet közlekedni. A Miskolchoz közeli városban felkészültek a kitelepítésre. A városban a Szent László, a Hunyadi, a Petőfi, a Mátyás király, a Nagyszilvás és a Kassai utcában különösen kritikus a helyzet. Sokan részt vesznek a védekezésben, sok rendőr segít. Az MTI úgy tudja, érkeztek speciális mentők, Szombathelyről is jött segítség, még katonákat is várnak. A védekezést segíti, hogy az eső már nem esik a térségben. (MTI)

  • Szombat reggeltől másodfokú készültség mellett védekeznek a Hármas-Körös torkolathoz közeli, bal parti, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz tartozó szakaszán, közölte Keller Péter ügyeletvezető. A folyón a tetőzés időpontja bizonytalan, jelentős mértékben a Tiszán levonuló árhullám függvénye, de elérheti a harmadfokú készültség szintjét is, tudatta a szakember. (MTI)

  • Megkezdték a sződligeti speciális otthon lakóinak kitelepítését szombat reggel a Duna árvize miatt, közölte Ambrus András, az otthont fenntartó Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke. Még szombaton várhatóan lezárják a 11-es utat, ezért is kellett gyorsan intézkedni. Az otthon lakóinak kitelepítése 110 embert érint. (MTI)

  • A vályogból épült házak már dőlnek össze az óriási árvíz miatt Edelényben, a város egyik részét - ahol korábban áttört a Bódva - már teljesen birtokba vette a folyó. Szombat délelőtt csónakkal járják körbe az utcákat, hogy azokat, akik esetleg még benn maradtak a házukban, ki tudják menekíteni. Hasonlóan menekítik a rémült állatokat is.

    Fotó: Barakonyi Szabolcs

    A Császati útig, a Rákóczi útig bezárólag a terület a Bódva töltésétől, a Bódva út környékétől víz alatt van. A folyó a Kővágó kishídnál akkora, mint a Duna, mondta egy védekező. (MTI)

  • Sajóecsegen elkezdték a kitelepítéseket, ami a gyakorlatban abból áll, hogy az emberek aláírják a papírt, amiben az áll, saját felelősségükre a házaikban maradnak. Akik meg elmennek, főleg a környéken, rokonoknál szállásolják el magukat.

    A vasúti hídra kövekkel megpakolt tehervagonokat húztak, hogy a hidat ne vigye el a folyó.

    A rendőrség nagy erőkkel van jelen a helyszínen, ők rakják a homokzsákokat. A falu közepén a homokzsákok nem tudnák tartani a kiömlött vizet, folyik vissza a folyó felé csaknem fél méter magasan rendkívül erős sodrással.

  • Több mint 1900 embert kellett kitelepíteni eddig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Sajó és a Hernád árvize miatt, közölte Varga Mihály mérnök ezredes, a megyei védelmi bizottság titkára szombaton. A védekezést 9000 rendőr és katona segíti, rajtuk kívül többezer helyi lakos, illetve vízügyi és polgárvédelmi szakember vesz részt a védekezésben. A megyében 175 települést sújt az árvíz. (MTI)

  • A Duna magas vízálása miatt a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai megkezdték a nyúlgátak építését a Margit-szigeten. Jelenleg száztíz ember dolgozik egy 1,5 kilométeres ideiglenes gát kiépítésén a sziget mélyebben fekvő déli részén. Több mint harminc csatornazsililpet és árvízi kaput zártak le. Az Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat jelentése szerint a Duna reggel 710 centiméteren állt, ez másfél méterrel marad el az eddigi legmagasabb vízszinttől, amit 2006-ban mértek. (MTI)

  • Az autozz.blog.hu a mentésben segítő kommentelőinek beszámolója szerint Sajóecsegen drámaira fordult a helyzet az éjszaka. Átszakadt a gát, derékig ér a víz. A sodrás erejére jellemző, hogy keresztbefordított egy Caterpillar munkagépet is. Most a szivattyúkat próbálják magasabb részekre kimenteni. A faluban az önkénteseken kívül csak néhány rendőr segít a védekezésben, várják a segítséget.

  • Gesztelyen is le kellett zárni a Hernád hídját, mert a tengernyi méretűre áradt folyó már csaknem átbukott rajta. A híd mentén álló házak már vízben állnak, több megroggyant, bármelyik pillanatban összedőlhet. A faluban több helyütt is átbukott a víz a megmagasított töltéseken. A településre reggel hétkor katonák érkeztek segíteni a védekezésben. (MTI)

  • Az Index egyik munkatársa önkéntesként segít a védekezésben. Beszámolója szerint szombat hajnali kettőig sokan dolgoztak a gátakon, reggel fél hatra viszont elfogytak az emberek és egyelőre nincs hír utánpótlásról. A térségbe vezényelt tűzoltókon érződik a fáradtság, szerda óta 16 órás műszakokban dolgoznak. A védekezést irányító vízügyesek közt is egyre több a feszültségből fakadó konfliktus.

  • Bár órák óta stagnál a vízállás az elárasztott Edelényben, a vízügyi szakemberek csak korlátozottan bizakodóak. Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint az elmúlt órákban hol apadt, hol áradt egy-két centit a folyó. A vízügyesek csak akkor hajlandóak kijelenteni, hogy tetőzött az ár, ha már tíz centit apadt. A védekezés most is folyamatos, az elárasztott hídon munkagépekkel szállítják át azokat, akiknek a város másik felében akadna dolguk. A védekezést önkéntesek is segítik, volt, aki este lestopolt Budapestről, és egész éjszaka pakolta a homokzsákokat.

  • Edelényben a várost átszelő folyó túlsó oldalára csak munkagépekkel lehet átjutni, így viszik át a rendőrökből és rendőrtanulókból álló váltást is - jelentette pénteken éjjel negyed kettőkor a munkatársunk.

    edeleny
  • Szendrő felé a Bódva völgyben látni sem lehet a szárazföldet, mindössze egy-egy magasabb fa lombkoronája utal arra, hogy nem ott van a folyó medre - nyilatkoztak péntek éjfélkor azok a szakemberek, akik átjutottak a vízfolyásokon.

    Szendrőládnál házak sorai állnak vízben, a településen több száz embert kellett kiköltözni. A  szomszédos Szendrőben már a fél várost víz borítja. Szaniszló János, a település független polgármestere azt mondta: "itt ekkora víztömegnél már nem lehet védekezni". A borsod megyei Szalonnán szintén több család kényszerült otthonának elhagyására. A településen átvezető közúton 800 méteres szakaszon ömlik át a víz. A félméteres vízátfolyáson, amelynek a sodrása igen erős, gyakorlatilag szinte lehetetlen átjutni. (MTI)

  • A Bódva áradata újabb utcákat öntött el Edelényben, a folyó vízszintje folyamatosan emelkedik, de legalább a zuhogó eső elállt  - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója pénteken éjfélkor.

    Csak nehéz rakodógépekkel, lánctalpasokkal  lehet átjutni a víz által kettészakított település egyik oldaláról a másikra. Mindenhol homokzsákok vannak. A sötétben fáklyákkal világítanak, hiszen a villanyoszlopokat már korábban áramtalanították. A belvárosi Bódva hídról szinte érinteni lehet a folyót. A töltések mentén még mindig rakják a homokzsákokat ott, ahol még lehet védeni. A két héttel ezelőttihez képest összehasonlíthatatlanul nagyobb az áradat. Ettől függetlenül kitartanak a városban, ahol az ország szinte valamennyi részéréből érkeztek segíteni a védekezésben.

    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Megerősített polgárőrszolgálat bevezetésére kérte Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke az árvíz által veszélyeztetett területeken a szövetség tagjait - közölte az OPSZ közleményben későn este. A kialakult súlyos árvízi helyzetre tekintettel Túrós András Pintér Sándor belügyminiszter kérése hívta fel a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék, valamint a főváros polgárőr tagszövetségeinek elnökeit a fokozott szolgálat bevezetésére elsősorban ott, ahol a rendőröket az árvízi védekezéshez csoportosítják át.  Az intézkedés mintegy 4000 polgárőrt érint. Az OPSZ elnöke a tagjaihoz intézett körlevélben kéri, hogy a területükön lévő rendőrkapitányságokkal együttműködve szervezzék a szolgálatot. (MTI)


  • Megkezdődtek a kiköltöztetések a Nógrád megyei Honton, ahol délután átszakadt a vasúti töltés gátja. Öt embert telepítettek ki péntek este, de a faluban összesen 17 lakóházat és a polgármesteri hivatalt fogja körbe a víz. A településen homokzsákokkal védekeznek az Ipoly folyó áradása ellen. (MTI)

  • Fotó: Barakonyi Szabolcs

    Edelényben olyan erős a hömpölygő, medréből kilépett Bódva sodrása, hogy a városon átvezető főúton már autóval sem lehet közlekedni. Az Index tudósítója szerint akinek halaszthatatlan dolga van, azt a katasztrófavédelmisek lánctapas munkagéppel viszik át a kettévágott település túloldalára.

  • Teljes készültséget rendelt el a rendkívüli árvízhelyzet miatt péntek délután a központi intézkedéseknek megfelelően Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) országos parancsnoka. Az ország valamennyi regionális parancsnokságának, vámhivatalának és nyomozó hivatalának szinte teljes állományát a következő napokban az árvízi védekezés helyszínre rendelték ki. A hivataloknál csak az alapfeladatok ellátásához szükséges létszám marad bent.

    Az intézkedések értelmében péntektől 1.200 pénzügyőr segít majd a védekezési munkálatoknál Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A vámosok mindaddig a térségben maradnak, amíg a helyzet azt megkívánja. Május 16-án a VPOP elsőként ajánlotta fel a segítségét az árvízi védekezéshez. Az azóta eltelt időszakban mintegy 800-900 pénzügyőr segítette a munkát. A vámosok többsége önként, szolgálati idejükön kívül dolgozott a gátakon; érkeztek pénzügyőrök egyebek mellett Győrből, Budapestről, Bajáról, Nyíregyházáról, Salgótarjánból és Egerből is. (MTI)

  • Megcsúszott a szántóföld a folyamatos esőzések miatt Abaújvár felett, emiatt veszélybe kerülhet két község vízellátása. A kezdetben 1-2 méter mély szakadék mára 6-8 méteressé vált, a szélessége 40-50 méter, a hossza csaknem 200 méter. A földcsuszamlás a község vízbázisa felett van. Ha tovább csúszik a terület, veszélybe kerülhet két község, Abaújvár és Pányok vízellátása. (MTI)

  • A Duna-parti forgalom a vízszint és a helyszínen tapasztalható állapotok függvényében tartható fenn. A veszélyeztetett szakaszokon a következő intézkedésekre készül a BKV: a HÉV Batthyány tér - Margit híd alagúti szakaszában a forgalmat mindaddig fenntartják, amíg az alagút állapota ezt megengedi, illetve a vízszint a 800 centimétert nem éri el. Ekkor azonban a forgalmat le kell állítaniuk, a HÉV szerelvények a Margit híd budai oldalán, a felszínen kialakított ideiglenes végállomásig közlekednek majd ez esetben.

    Erre az intézkedésre az előrejelzések szerint vasárnap délután és hétfőn lesz szükség. A Batthyány téri aluljáró jelentős beázása esetén - amennyiben a víz lejuthat a metró területére - a 2-es metró Batthyány téri állomását le kell zárni, a szerelvények megállás nélkül áthaladnak. Erre várhatóan nem lesz szükség a vízállás pénteki adatai szerint.

    A 2-es villamos lánchídi aluljárója árvíz idején szintén veszélyeztetett terület. A pályát fokozottan figyelik, a vízszint emelkedésének függvényében intézkednek a forgalom leállásáról. Várhatóan vasárnap reggelre a vízállás meghaladja a 760 cm-t, ekkor a villamos közlekedést le kell állítani, az utasokat pótló buszok szállítják majd. A Lánchíd budai oldala - a 18-as, 41-es villamosok vonala kevésbé veszélyeztetett, itt a támfalak magasabbak, és a vízelvezetés is jól működik, a forgalom leállításának kicsi a valószínűsége. (MTI)

  • Egyenlőtlen küzdelem az árral
  • Orbán Viktor miniszterelnök aláírta a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendeletet. Az eddig bejelentetteken túl Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Fejér megye területére is elrendelték a veszélyhelyzetet. (MTI)

     

  • Áttörte a homokzsákokból épített ideiglenes töltést az áradó Ronyva-patak vize mintegy ötméteres szélességben péntek délután Sátoraljaújhelyen; az ár már több mint száz házat öntött el - mondta újságíróknak Szamosvölgyi Péter polgármester.

    Továbbra is jelentős erőkkel védekeznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban és a térség több településén. Háromhután is homokzsákokkal védekeznek a helybeliek a helyi patak árhulláma ellen. Vámosújfalun a Tolcsva-patak lépett ki a medréből, a víz a község több házát körbefogta. (MTI)

  • Hétezer embert rendelt Orbán Viktor kormányfő a Hernád mentére az árvíz elleni védekezésre részben a büntetés-végrehajtástól, részben a rendőrségtől, részben pedig a katonaságtól. A miniszterelnök ezt a pénteki esti rendkívüli kormányülés után jelentette be. Hozzátette, további 2.500 embert fog az érintett területre vezényelni a hátralévő 24 órában.

    Orbán Viktor a kabinet ülése után újságíróknak elmondta: Észak-Magyarországra az előrejelzések szerint minden korábbi vízállást a vártnál is nagyobb mértékben meghaladó árhullám érkezik, amely a Felvidéken már rendkívül súlyos károkat okozott. A korábban mért legmagasabb vízálláshoz képest 70 centiméterrel magasabb vízállások is elképzelhetőek, az ott munkában álló, ott bevetett erők pedig nem képesek arra, hogy ezt az óriási árhullámot elhárítsák, ezért rendkívüli intézkedésekre volt szükség - tájékoztatott.

    A kormány vészhelyzetet hirdetett ki Borsod-Abaúj-Zemplénen túl további öt megyére. A miniszterelnök közölte: a hétezer ember - reményei szerint - már útban is van a Hernád mentére. Ők, valamint az utánuk érkező 2.500 ember a Hernádnak azt a 60 kilométeres szakaszát fogja erősíteni, amelyet a jelenlegi védelmi kapacitásokkal nem tudnak megtartani. (MTI)

  • Lezárta a közútkezelő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe vezető utakat a teherforgalom előtt pénteken. A megyei rendőrség tájékoztatása szerint az időjárás, illetve az árvizek miatt kialakult helyzet kapcsán a megye útjai gyakorlatilag járhatatlanokká váltak teherautók, kamionok számára. A rendőrség azt kéri, hogy a megyén keresztül ne tervezzenek utat a nemzetközi forgalomban résztvevő teherszállítók sem. A jelentős terelések és torlódások miatt személyautóval is csak azok induljanak útnak, akiknek feltétlenül fontos. (FH)

  • A Duna emelkedő szintje miatt délután teljes hosszában le kellett zárni a pesti alsó rakpartot Budapesten. A budai oldalon egyelőre részleges lezárás van érvényben, de nemsokára ezen az oldalon is leáll a közlekedés. A parkoló autókat már korábban elszállították, a fővárosban nagy a torlódás. A folyó szintje még két métert emelkedhet a hétfői tetőzésig.

  • Orbán Viktor miniszterelnök a súlyos árvízi helyzet miatt összehívta a kormány rendkívüli ülését. A miniszterek így jelenleg nem a trianoni megemlékezésen vesznek részt a Szent István-bazilikában, hanem a rendkívüli kormányülésen. (MTI)