Lassan visszahúzódik a víz

2010.06.09. 08:42 Módosítva: 2010.06.09. 13:50
Tovább enyhül az árvízhelyzet, az éjszaka rendkívüli esemény nem történt a gátakon, szerdán tovább csökkenhet a védekezésben résztvevők létszáma, mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője.

Borsod valamennyi folyója lassan, de apad. A Hernád is apad, kivéve a torkolatánál, mert ott a Sajó visszaduzzasztja. A Tiszán továbbra is jelentős árvízveszély van, a Tisza várhatóan hétfőn vagy kedden tetőzik Szolnoknál, mintegy 10 méteres vízállással. A Duna csütörtökön és pénteken Bajánál és Mohácsnál tetőzik.

A szóvivő beszámolója szerint tizenötezerre csökkent a védekezők száma, a hangsúly a védekezésről egyre inkább az utómunkálatokra helyeződik át. Ahol lehetséges, megkezdik a szivattyúzást és a fertőtlenítést. Akik ezt megelőzően térnek vissza házaikba nagyon nagy kockázatot vállalnak, hívta fel a figyelmet Dobson Tibor. Ugyancsak fontos lesz mindenütt a szúnyogirtás, de ennek megkezdéséhez még nem adottak a feltételek.

Borsodban változatlanul Hernádszentandrás, Tornabarakony és Tornaszentandrás a víz által elzárt település, és árvízveszély van még Ónodon, Sajóládon, Bőcsön, Felsődobszán. Jelentős belvíz van Kistokajban és Mályiban.

A kitelepítettek száma 4250.

Nincs vezetékes víz Alsózsolcán, Sajópálfalván, Sajósenyén, Sajóvámoson, Szikszón.

A kormány szerda 11 órai hatállyal feloldotta a Nógrád megyei Hasznos és Pásztó településeken egy hete elrendelt árvízi veszélyhelyzetet.

Javul a vasúti közlekedés

A Hernád áradása miatt a Miskolc-Tiszai és Szerencs állomások között közlekedő vonatok menetrendjét módosítani kellett. Felsőzsolca és Hernádnémeti-Bőcs között az egyik vágányt a Hernád áradása miatt le kellett zárni.

Az Ipolynál viszont javult a helyzet, az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal egy részén, Balassagyarmat-Ipolytarnóc között délután kettő órától megindulhat a vonatközlekedés. Szerdán az Intercity vonalak többségét hely és pótjegy nélkül lehet igénybe venni. Az előre megváltott jegyeket az érvényességet követő napig vissza lehet váltani, írja a Mávinform.

Budapesten is bontják a gátakat

A Fővárosi Csatornázási Művek a Duna apadásával összhangban nyitja meg Budapesten a közlekedés elől eddig ideiglenesen lezárt védvonali átjárókat és kezdi meg a mobilgátak bontását, közölte a társaság.

Már szerdán sokan visszajuthatnak a római-parti hullámtérben levő ingatlanjaikba. A Margitszigeten csütörtökön kezdik meg bontani a másfél kilométeres nyúlgátat. Várhatóan a hét végére a zárások túlnyomó részét feloldják.

Szlovákiában kezdődik a kárfelmérés

Becslések szerint a májusi és a júniusi árvizek következtében 267,8 millió euró nagyságú kár keletkezett Szlovákiában, közölték a szlovák kormány ülése után.

Ebből 176,5 millió eurót tesz ki a lakosság, a helyi és a megyei önkormányzatok vagyonát ért kár, míg az állam kára 91,3 millió euró.

Előzetes adatokról van szó, nagy a valószínűsége annak, hogy a végleges adatok magasabbak lesznek ennél.

A szlovák kormány már múlt szombati ülésén 25 millió eurós kormányzati segélyt hagyott jóvá az árvízkárosultaknak.