Koronavírus adatok

2022. jan. 27.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Angelika
-3 °C
5 °C

A legtöbben Schmitt Pálra szavaznának

2010.06.27. 17:59
A lakosságnak a legfontosabb, hogy a köztársasági elnök független legyen a kormánytól, de az is, hogy együtt tudjon működni a miniszterelnökkel. A Medián szombaton végzett közvélemény-kutatása szerint a legtöbben Scmitt Pált szeretnék államfőnek, őt követi Sólyom László, majd Balogh András, végül Morvai Krisztina.

Bár az emberek többsége fontosnak tartja, hogy a köztársasági elnök ne legyen pártpolitikus, a jelöltek közül jellemzően párthovatartozásuk szerint választanak, és a Medián felmérése szerint a közvéleménytől Schmitt Pál kapná a legtöbb szavazatot, derült ki a szombaton végzett telefonos felmérésből.

Schmitt Pál 32, Sólyom László 24, Balogh András 14, Morvai Krisztina 6 százalékra számíthatna, ha a felmérésben részt vettek szavazhatnának. A megkérdezettek 24 százaléka egyikükre sem szavazna, illetve nem válaszolt a kérdésre.

A megkérdezettek nagy többsége tudatában van annak, hogy napirendre került a köztársaságielnök-választás (85 százalék hallott arról, hogy a nyáron lejár Sólyom László megbízatása), de csak viszonylag keveseket foglalkoztat komolyabban is ez a téma. Mindössze 30 százalék állította, hogy gondolkozott már azon, ki lenne a legalkalmasabb a köztársasági elnöki posztra. A tájékozottság is foghíjas: az emberek 81 százaléka tisztában van ugyan azzal, hogy a köztársasági elnököt a parlament választja, de 11 százalékuk azt hiszi, hogy ebben népszavazás dönt, 8 százalék pedig nem tudott válaszolni.

Amikor a kérdezőbiztosok a köztársasági elnöki tisztség legfontosabb követelményeiről kérdezték a válaszadókat, a legtöbben (48 százalék) azt tartották nagyon fontosnak, hogy "legyen független a kormánytól", de majdnem ugyanannyian (46 százalék) azt, hogy "jól együtt tudjon működni a miniszterelnökkel". Sőt, ha az egyes tényezők osztályzatait átlagoljuk, az utóbbi szempont kerül az első helyre. A meglehetősen szoros ranglista elég nagy szóródást takar: a kormánypárti szavazók számára kiemelkedően fontos a miniszterelnökkel való jó együttműködés, míg az ellenzéki és a bizonytalan szavazók a kormánytól való függetlenséget teszik az első helyre.

A konkrét jelöltek alkalmasságának megítélésében is a politikai hovatartozás a döntő. A saját pártja jelöltjét általában a válaszadók négyötöde tartja alkalmasnak a köztársasági elnöki posztra. Schmitt Pál viszont jobban megosztja a közvéleményt, mint Sólyom László: az előbbiről az ellenzékieknek csak 20 százaléka, míg az utóbbiról a kormánypártiak 43 százaléka mondta, hogy alkalmas.

Mindent egybevetve, ha a felmérésben megkérdezettek is szavazhatnának a köztársasági elnök személyéről, a legtöbb szavazatot Schmitt Pál kapná (32 százalék), elsősorban azért, mert a Fidesz-szavazók nagy többségben vannak, és közel kétharmaduk elfogadja Orbán Viktor jelöltjét. Sólyom Lászlóra 24 százalék jutna. Balogh András, az MSZP jelöltje 14 százalékot kapna, míg a jobbikos Morvai Krisztina 6 százalékra számíthatna. A megkérdezettek 24 százaléka egyikükre sem szavazna, illetve nem válaszolt a kérdésre.

A felmérést június 26-án készítette a Medián az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével.



  • Vennék
  • Bankszámla