A Postán lesz a főállása az APEH-elnökhelyettesnek
Vida Ildikó, az APEH elnöke szerdán jelentette be, hogy Kalmár Istvánt nevezi ki az adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé. Kalmár az előző Orbán-kormány idején is ezen a poszton dolgozott, a bejelentésben az volt a meglepő, hogy Kalmár ekkor már a Magyar Posta Zrt. legfőbb irányítójának számított, az MNV Zrt. Igazgatósága június 24-i határozatában a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnökévé nevezte ki.
A kormányszóvivő, Nagy Anna az Index kérdésére elmondta, hogy Kalmár kettős vezetői megbízatása nem tévedés volt. A Magyar Postánál azért kapta meg a kinevezést, mert vezetőként jól ismeri a szervezetet, 2000-től 2002 júniusáig először a Magyar Posta Rt. felügyelő bizottságának elnöke, majd elnök-vezérigazgatója volt. A kormányszóvivő szerint Kalmár főállása a Postánál lesz, ahol azt a feladatot kapta, hogy modernizálja a szervezetet.
Kalmár, aki 2007 óta a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának is tagja volt, az előzetes munkamegosztási elképzelések szerint az APEH-nél kevesebb időt tölt majd, mert ott kifejezetten az informatikai ügyekért felel majd.
Párhuzamos megbízást adott a honvédelmi miniszter is egy békéscsabai vállalkozónak, aki korábban a város vagyonkezelő cégét irányított. Borbíró Zoltán egyszerre négy cégnél lett it elnök. A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő ZRt., a HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt., az Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. és az Arzenál Elektromechanikai Zrt. összesen közel 50 milliárdos forgalmat bonyolít, ám a minisztérium szerint a vezetői poszt összevonásával lehetett spórolni, miután Borbíró csak egyetlen fizetést kap majd.
Kalmár mindkét helyen kap fizetést, a Postán 3-400 ezret keres majd, az APEH-es fizetését még nem határozták meg.