Hiller István milliós pogácsapénze
Hiller István oktatási és kulturális miniszter megbízatása utolsó négy hónapjában 130 alkalommal összesen 5,5 millió forintot költött reprezentációra, azaz alkalmanként átlagosan több mint 40 ezer forintot, írja keddi számában a Magyar Nemzet.
A lap az információt az átadás-átvételi jegyzőkönyv mellékletéből szerezte. Ebből kiderült, hogy a tárcánál naponta többször is költöttek kávéra és süteményre.
Az új miniszter számára készített jegyzőkönyvben csupán egyetlen esetben jelölik meg, hogy pontosan milyen célból vásároltak a tárcánál ételt és italt: az említett esemény a március 14-i ünnepség, amikor a miniszter állami kitüntetéseket adott át, s amikor 3,3 milliót költöttek el.
A kisebb, 20-40-60 ezer forintos reprezentációs kiadásokat - amelyekből minden napra jutott egy-kettő - azonban nem címkézték meg, így a jegyzőkönyvből nem derül ki, hogy a további 2,2 millió forintból ki pogácsázhatott, írja a napilap.