Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA hálapénz tartja életben az egészségügyet
A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége elítéli a kikövetelt hálapénzt, ám arra hívja fel a figyelmet, hogy ma részben éppen a paraszolvencia tartja életben az egészségügyet.
A szervezet keddi állásfoglalásban arra emlékeztet, hogy a hálapénzt Magyarországon a szocializmus hozta létre, ám azt a "sajátságos kapitalizmusunk húsz év alatt sem tudta megszüntetni".
Felidézték azt is, hogy a hálapénz Magyarországon 1947 előtt ismeretlen fogalom volt, és azt a szocialista bérgazdálkodás hozta létre, amikor bizonyos foglalkozások esetén a bért úgy határozták meg jó néhány foglalkozásnál - például az orvosoknál, ápolóknál, fodrászoknál, pincéreknél - , hogy számításba vették a hálapénz, illetve a borravaló mértékét.
Hozzátették: az egészségügyi bérezés esetén ez így van ma is.
Arra is rámutattak, hogy az egészségügyön belül ott alakultak ki a hiányszakmák, ahol nem volt, vagy nem volt elegendő paraszolvencia. Azaz a hivatástudaton túl, csak a hálapénz volt képes megállítani az orvosok, ápolók tömeges elvándorlását bizonyos szakmákból, s hiánya pedig - a pályaválasztás és az elvándorlás révén - hiányszakmákat idézett elő - írták.
A szervezet Pusztai Dezső elnök és Balaton Péter titkár által jegyzett állásfoglalásában úgy fogalmaztak: "a magyar egészségügy működőképességét napjainkban a betegek által adott hálapénz és a beszállítók felé fennálló 100 milliárdot meghaladó tartozás tartja életben".
Mint írták, ezen késedelem nélkül nem tüneti, hanem oki "kezeléssel" lehet változtatni.