Nyomozás indul a Hadik kávéház ügyében
Nyomozást rendelt el a XI. és XXII. kerületi ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen Sölch Gellért és Szabó András XI. kerületi fideszes képviselők feljelentése alapján a Hadik kávéház felújítása ügyében.
Sölch Gellért augusztus elején a Bartók Béla úti Hadik kávéház homlokzatának felújítása ügyében hűtlen kezelés
alapos gyanújával ismeretlen tettes ellen tett feljelentést tett Szabó
András képviselőtársával együtt. A polgármester annak ellenére nem tett semmilyen intézkedést a helyzet tisztázása érdekében, hogy a kerület lakosai és ellenzéki képviselői tavaly december óta minden hónapban tüntetéssel tiltakoznak a beruházás körül kialakult offshore cégháló és
potenciális vagyonvesztés miatt.
A feljelentők számításai szerint a beruházást piaci áron 23 millió
forintból meg lehetett volna valósítani, ehhez képest azonban a
szocialista Molnár Gyula vezette önkormányzat 42 milliót költött a
felújításra, így a kerületet és ezen keresztül a helyi lakosokat 19
millió forint kár érte. A több mint öt éve megvásárolt kávéházat
Molnár Gyula polgármester már kétszer is felavatta, ennek ellenére még
mindig nem nyitott ki.
Idén nyáron az önkormányzat a homlokzatfelújítás mellett a kávéház érdekében még egy lépést tett: az épület előtti utcát lezárta, és a parkolási lehetőséget megszüntetve alakított ki teret közpénzből, hogy azon a kávéház bármikor teraszt nyithasson. Szabó András képviselő elmondta, hogy ezt a beruházást is ki fogják vizsgálni.