Orbán gyors és intelligens külpolitikát vár
További Belföld cikkek
-
Egy 65 éves magyar szíve olyan, mint egy 85 éves svéd emberé
- Nemcsak a nemzetközi egyezmények, hanem maga a Biblia is utal az emberi jogokra
- Máris felforgatta a havazás a győri fővonalon a vasúti közlekedést
- Árulózással indult a sztrájk a Volánbusznál
- Még mindig keresik az M1-esen történt tömegszerencsétlenség felelősét
Bátrabb kezdeményezőbb jellegű külpolitikát vár, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország nagyköveteinek tartott vezetői értekezleten. Szerinte ennek a szemléletnek kell érvényesülnie a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokon is.
Mint mondta, Magyarországnak érdeke volt az együttműködés az IMF-fel, különben a magyar gazdaság összeomolhatott volna. Míg azonban Magyarország kölcsönszerződésnek tekinti a velük való megállapodást, az IMF szerinte ezt gazdaságpolitikai együttműködésnek értelmezte. Mint Orbán Viktor hangsúlyozta: gazdaságpolitikai megállapodást szerinte adott esetben az Európai Unióval kell majd kötni.

"Magyarország olyan ország, amely visszanyerte a hangját" - mondta az elmúlt hónapok politikai változásáról. Ez szerinte új kezdőpontot jelent a diplomatáknak, de egyben igényt is, hogy külföldön meg is hallják, amit mondunk. Nem szabad túlbecsülni Magyarország külpolitikai lehetőségeit, de elvárja a nagykövetektől, hogy ne is becsüljék alá azokat.
Orbán szerint jelenleg egy új világrend alakul, amelyben bizonyos képességek felértékelődnek, így a sikeres magyar külpolitika alapja a gyorsaság, a reagálóképesség és az intelligencia lehet.
A kormánynak nem célja a válságkezelés, mert a válság meglátásuk szerint egy új világrend alakulásának Európa és Magyarország számára is kedvezőtlen kísérőjelensége, a világ pedig nem fog visszaállni olyanra, amilyen volt. A cél ehelyett a GDP növelése, a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés.
A világrend átalakulásáról azt mondta, fel kell készülni, hogy civilizációnk hozzájárulása a világ összes GDP-jéhez folyamatosan zsugorodni fog. Az ország célja, hogy ebben a folyamatban tudja a Nyugat termelésének minél nagyobb részét adni, és erősítse az érdekérvényesítő képességét.
Mint mondta, a külpolitikai önrendelkezésben elértük a maximumot, ezért nem az önrendelkezés tágítása, hanem új együttműködési halók kialakítása a cél. Olyan együttműködéseket kell kötni, amelyek kölcsönösen előnyösek, de számunka a legnagyobb haszonnal járnak.
Orbán szerint a sikerhez a magyarok észjárása kell építeni, Európa huzatos országaként jelentős tranzitgazdaságot építhetünk ki, az állam hatékonyságára pedig nem a gazdasági versenyképesség korlátjaként, hanem erőforrásként kell tekinteni.

A kormányfő az egységet is kulcsfontosságúnak tartja. A magyar politikai élet szerinte szinte módosíthatatlanul stabilnak tűnik: a centrumon kívül van egy radikális baloldali és egy szintén radikális jobboldali ellenzék.
A kormányzó erőket nem koalíciós, hanem a német CDU-CSU mintára létrehozott pártstruktúrának nevezte. Szerinte ez a kereszténydemokrata centrumpolitikának a választáson rájuk szavazó baloldali értékű embereket is képviselnie kell, ezért több pozícióban is "rendre fel fognak tűnni olyan személyek, akik elsőre meglepőnek is tűnhetnek."
Azt is elmondta, hogy Kelet-Európa legversenyképesebb gazdasági rendszerét akarják kialakítani, amely nélkül munkahelyeket sem lehet hatékonyan teremteni. Ennek a leggyorsabb államrendszer és a legversenyképesebb adórendszer lehet az alapja, utóbbi az egykulcsos adót kombinálná a családi adózással.

Szerinte a kelet-európai politikát is tágabb összefüggésbe kell helyezni. Mint mondta, a Nyugatnak valamilyen kiegyezést kell majd kötnie Oroszországgal, azonban Kelet-Európa ennek nem rendelődhet alá.
A külföldön tanuló és dolgozó magyar fiatalokról azt mondta, hogy Magyarországnak vonzó élőhelynek kell lennie, ami hazavárja őket. Azt mondta, hogy létrehoznak egy "magyarország barátai kört", amely kétnyelvű lenne, mivel a magyar nyelv nem segítője, hanem akadálya is sokak megszólításának. Szerinte a diploma helyett akár már az érettségihez kellene kötni a nyelvvizsgák megszerzését.