Nyilvánosan vetkőzött a rédei polgármester
Rédén néhány hete rendezték meg a triciklik és a háromkerekű motorok 10. nemzetközi találkozóját. Európa távolabbi országaiból is érkeztek trike-osok a fesztiválra, ahol többek között papi áldást osztottak az egyedi járművekre. A programjában sztriptíz show is szerepelt, amelyen részt vett a község polgármestere is. Szereplését többen is rögzítették.
Az egyik helyi lakos a Hír Tv-nek nyilatkozva azt mondta: „egy idő után megjelent fenn a színpadon, kapott egy bilincset, összekötötték a kezét, leültették a székre, ott bizonyos pózokat mutatott be vele a hölgy, és akkor a végén elkezdte vetkőztetni, nyalogatni, olajjal kenegetni a testét, hát, ezek mentek”.
A Youtube-re feltett és azóta – "az általános szerződési feltételek megszegése miatt" – már el is távolított felvételeken jól látható volt, ahogy a táncosnő a polgármester fejére húzza a melltartóját, majd félmeztelenül az ölébe ül.

A polgármester 1990 óta irányítja a települést, presbiter és a Réde díszpolgára is egyben. A Hír Tv-nek nyilatkozó helyiek szerint ráadásul ő volt a jobb keze a térség korábbi országgyűlési képviselőjének, a szocialista Keleti Györgynek, tény viszont, hogy 2006-ban szerepelt az MSZP megyei listáján, de végül nem került be a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésbe.
Pölöskei József a hírcsatornának azt mondta, magánügynek tekinti a szereplést. „Ha a Hír Tv ezzel akar foglalkozni, megmondom őszintén, engem kicsit felháborít, de én nem kívánok vele foglalkozni” – fogalmazott a település független polgármestere.