Demszky Gábor tündöklése és bukása I.

„A történelemben nincs happy end, csak eufórikus, boldog kezdetek vannak” – többek között ezekkel a szavakkal búcsúzott a Fővárosi Közgyűléstől Demszky Gábor, aki 1990 óta Budapest főpolgármestere. „Tragikus, ami Gáborral történt. Minden szétesett körülötte. A pártja, az egészsége, és egyre borzasztóbb emberek vették körül” – értékelte egy volt politikus Demszky hatalmának végnapjait. „Hibás is, és áldozat is” – vélekedtek a legtöbben azok közül az ismerősei közül, akiket Demszkyről faggattunk.

Szinte mindenki egyetértett abban, hogy Demszky Gábor sohasem lopott, komolyan vehető vagyon nélkül távozik az ország egyik legmagasabb hivatalából. Ugyanakkor az is világos, hogy a rábízott város pénzét évek óta szisztematikusan fosztogatták. Sokféle magyarázatot hallottunk erről a kettősségről. Legodaadóbb hívei szerint hiába akart jót, tehetetlen volt. Az őt megvetők szerint lusta, hiú, pszichikailag labilis ember, aki mindent kegyenceire hagyva tönkretette a várost.

Demszky Gábor úgy távozik Budapest éléről, hogy korrupciós botrányok hosszú sora, egy végtelenbe nyúló és iszonyú drága metróépítés, egy túlárazott és lelassult hídfelújítás teszi rosszá a hangulatot, és a város éppen járhatatlan az összehangolatlan útlezárások miatt. Képtelenség Demszky húsz évét indulat nélkül értékelni, ahogy szinte minden forrásunk megjegyezte, „erről még legalább öt évig nem lehet normálisan beszélni”.

Két fontos körülmény azonban mindenképpen mérlegelendő: Demszky az egyetlen országosan jelentős politikus, aki sohasem vesztett választást, és Orbán Viktor mellett az egyetlen, aki a rendszerváltás előtti ellenzéki mozgalomból jött, és még mindig komoly hatalma van.

Demszky októberben visszavonul, nyugdíjra készül. Sorsa a magyar demokrácia történetének is tanulságos összefoglalója. Árulásokkal, intrikákkal és egyre durvább gátlástalanságokkal teli történet.

Demszky és Hagyó

„Amikor a szocik kiléptek a fővárosi koalícióból, szó szerint pezsgőt bontottunk” – állította Demszky egyik közeli munkatársa a tavaly őszi fejleményről. Alig öt hónappal később őrizetbe vették Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főtanácsadóját, jórészt ugyanazok miatt a BKV-s botrányok miatt vették elő, mint amelyekbe a fővárosi MSZP belebukott. Mesterházy őrizetbe vétele viszont mélyen megrendítette Demszkyt, rettenetes igazságtalanságnak érezte, szó sem volt pezsgőzésről. Pedig a két ellentétes reakció látszólag ugyanazon történet két fejleményének szólt. Annak, hogy a főváros gazdasági ügyeit intéző, rendszerint együttműködő két erős ember, Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő eltűntek a hatalomból.

Hagyó Miklós városházi nyomulását kezdetben, vagyis 2006 őszén Demszky Gábor jóindulatúan figyelte, és valamennyire még támogatta is. Demszkynek akkorra már rengeteg konfliktusa volt a fővárosi MSZP-t meghatározó politikusokkal. „Először örült, hogy Vajda Pál eltűnt mellőle a városházi pulpituson, aztán mire Hagyó Miklós belemelegedett a székbe, addigra igencsak megszépült Vajda emléke” – mondta egy városházi dolgozó. (Hagyó előtt Vajda volt a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, vagyis hozzá tartoztak a nagy pénzeket igénylő ügyek, így a BKV is.)

Hagyó Miklós ambíciója azért is tetszett kezdetben Demszkynek, mert fő riválisa a budapesti MSZP irányításáért vívott harcban Hunvald György volt, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester. Demszky és csapata úgy tartották, hogy az addigra sok gyanús ingatlanügyet maga mögött tudó, egyes szavazásoknál a Fideszt is maga mellé állító és befolyásában erősödő Hunvald veszélyes és kellemetlen koalíciós partner lenne.

Volt olyan városházi forrásunk, aki szerint Hagyó Demszky támogatása nélkül is legyőzte volna Hunvaldot, és a vele szövetségben lévő „régi MSZP-t” (ide sorolták például Gy. Németh Erzsébetet és Molnár Gyulát). Mások szerint Hagyóéknak (támogatói közé sorolták Steiner Pált, Horváth Csabát) elég jól jött Demszky támogatása a fővárosi frakció befolyásáért vívott harcban.

Hagyó főpolgármester-helyettesi ténykedése azonban sokkoló volt. „Ilyet elképzelni se tudtunk volna, iszonyú gyorsan és agresszívan erősítette a befolyását, és egyre durvább történetek keringtek róla” – mondták városházi forrásaink. Az azóta nyilvánossá vált részletek, mint a nokiásdobozban átvett milliók, vagy a tarkószorongatások valóban meglepőek. „Mintha egy vaddisznót engedtek volna szabadon egy étteremben” – mondta Hagyó Miklósról egy fideszes városházi politikus.

Demszky stábjából arra panaszkodtak, hogy a főpolgármestert is megpróbálta elszigetelni, bár szemtől szembe mindig nagyon tisztelettudó volt vele. „Előfordult, hogy Gábor kérdezett valamit egy fővárosi cégtől, és aztán kiderült, hogy a választ előtte egyeztették Hagyóval. Képes volt elzárni az információs csatornákat is.” Egy másik forrásunk szerint telerakta emberivel a Városháza irodáit és a fővárosi cégeket. „Borzasztó embereket hozott, például a Torgyán-féle földművelésügyi adminisztrációból.”

Demszky 2007-ben és 2008-ban már többeknek panaszkodott, hogy Hagyó Miklós veszélyes figura, és hogy nem tud vele mit kezdeni. Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt és MSZP-elnököt is kérte, hogy tegyen valamit, de ennek sokáig nem volt foganatja. Az is felmerült benne, hogy felbontja a koalíciót az MSZP-vel. Ez azonban előrehozott választásokhoz vezetett volna a fővárosban, és a Fidesz valószínűleg át vette volna a város irányítását. Ezt a tervet ellenezték politikai szövetségesei és városházi tanácsadói is. Ma már nem biztos benne, hogy akkoriban jól döntött.

Ugyanakkor hiába tűnik valószínűnek, hogy a háttérben éles csatákat vívott a főpolgármester és első számú helyettese, egészen elképesztő lenne azt feltételezni, hogy normális helyzetben egy ilyen belső hatalomátvétel megtörténhet. Számos egykori és mostani munkatársával és politikussal folytatott beszélgetés alapján (mindegyikük azt kérte, hogy nevüket ne írjam le) négy fő okra vezethető vissza ennek a bizarr helyzetnek a kialakulása.

A négy kulcs

A történet értelmezésének egyik kulcsa Mesterházy Ernő, aki az elmúlt években Demszky Gábor fontos bizalmasa és közeli barátja lett, és aki főtanácsadóként sok esetben Demszky helyett ténykedett.

Ebben a ciklusban néhány évre szinte teljhatalmat kapott a közgyűlés gazdasági bizottsága, minden lényeges kifizetés és a város cégeire vonatkozó személyi döntés hozzájuk tartozott. Általános vélekedés volt, hogy ezt a bizottságot lényegében Hagyó és Mesterházy ketten irányították. A legfontosabb kérdésekről nem a bizottsági üléseken, hanem négyszemközt, a Rudas gőzfürdőjében döntöttek. A koalíciós egyeztetéseken sem hoztak soha érdemi döntést, a két ember előre megállapodott mindenben.

Az értelmezés második kulcsa ezzel összefügg. Demszky már kezdetektől nem szeretett számára nyomasztó ügyekkel foglalkozni, és a város pénzügyi kérdései tipikusan ilyenek voltak. „Még a 90-es években azzal dicsekedett, hogy úgy tudta megszervezni a munkát, hogy sokszor elég csak néhány órára bemennie, de van hogy egyáltalán nem megy be” – mondta egy régi ismerőse. „Gábor mindig is szerette élvezni az életet. Csajozni, lovagolni, vízisíelni, utazni, és voltak alkotó korszakai is, amikor szenvedélyes fotós volt, vagy éppen könyvet írt.” Egyes munkatársai szerint ezek rosszindulatú túlzások. A vele kapcsolatba kerülő újságírók is tapasztalhatták azonban, hogy sokkal nagyobb lelkesedéssel beszélt mindig a 80-as évek ellenzékéről, fényképezőgépekről, kultúráról, mint, mondjuk, villamosról vagy szennyvíztisztítóról.

Ez a távolságtartás nem csupán ügyekre, hanem személyekre is vonatkozhatott. Azzal például minden forrásunk egyetértett, hogy Demszky 2007 végére már azt is utálta, ha csak egy légtérben kell tartózkodnia Hagyó Miklóssal, és boldog volt, hogy a kapcsolattartás felelősségét Mesterházy Ernőnek delegálhatta.

Ide tartozik még, hogy Demszky Gábor olyan főnök volt, aki vakon megbízott fő szövetségeseiben. Mindig is voltak kitüntetett helyettesei, akik teljesen szabadon dolgozhattak. Sokak szerint a Városháza működését elsősorban ők határozták meg, és nem Demszky aktuális teljesítménye.

A harmadik kulcs az, hogy Demszky főpolgármesteri pályája kezdetétől arra szocializálódott, hogy mindig egyezkednie kell, és mindig kínos kompromisszumokra kényszerül. Nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a kerületi és a fővárosi hatáskörök rossz felosztása bénítja az egész rendszert. Ennek a helyzetnek a károsságáról politikai konszenzus van legalább tizenöt éve, de még senki sem nyúlt hozzá.

Állandó megalkuvásra kényszerítette, hogy saját frakciója sohasem volt többségben a fővárosban. 1990 és 94 között az SZDSZ-t ellenzékből támogató Fidesz, azóta pedig az MSZP igényeinek figyelembe vételével kellett a várost irányítania. És örök kötélhúzásra kényszerült a mindenkori kormánnyal is, amelynek miniszterelnöke sohasem tartozott egy pártba vele, ám a költségvetési jóindulattól függött mindig is a város, és különösen a BKV működése.

Mindezek felett Demszkynek problémás volt a viszonya általában az SZDSZ-szel is. A pártot a 90-es évek közepe óta egészen a közelmúltig meghatározó Kuncze Gábor–Pető Iván–Magyar Bálint-trióból az első kettővel kifejezetten rossz volt a viszonya, a harmadikkal legfeljebb ambivalens.

A negyedik kulcs Demszky pszichéje. A főpolgármestert legóvatosabban is hullámzó kedélyállapotú embernek írták le, de többek szerint konkrétan mániás depresszióban szenved. Néha felpörög, és ilyenkor egy óra alatt nyolc üzenetet hagy munkatársa telefonján, akár éjjel is, máskor maga alatt van, és vigasztalhatatlanul érdektelen, illetve egyesek szerint ilyenkor sokat iszik. Ugyanakkor visszatérő vélemény róla, hogy válsághelyzetekben nagyon ügyes is tud lenni, ha összeszedi magát, akkor meggyőzően és szenvedélyesen érvel.

Ez a négy körülmény meghatározó lehetett abban, hogy Demszky Gábor 2010-re úgy érzi, hogy a happy end irreális. Az alábbiakban e körülmények hatásait vizsgáljuk, néhány Demszky Gábor számára fontos fordulat alapján.