Demszky Gábor tündöklése és bukása I.

1. Ernő

Demszky Gábor mindig is szeretett bizalmasaira támaszkodni. Mesterházy Ernő városházi térnyerése azonban több szempontból is új minőséget hozott a már régóta működő rendszerbe. Egyrészt az utolsó négy évben a főpolgármester erősen elbizonytalanodott, úgy érezte, hogy képtelen kézben tartani a dolgait, és ezért kiszolgáltatottabbá vált mint valaha. Hagyó Miklóssal kapcsolatos averziói csak erősítették ezt az érzését.

Másrészt korábbi intézőivel szemben Mesterházy nem viselt semmilyen választott tisztséget. Így elszámolással sem tartozott sem egy pártnak, sem a választóknak.

Ugyanakkor Demszkyhez közelebb állt kulturálisan mint korábbi kiválasztottai. Mesterházy Ernő a 90-es évek elején alternatív rockzenekarok útját egyengette, menedzsere volt az URH-nak is, amelynek 1990-es összeállásakor a frissen megválasztott főpolgármester színpadra lépett a Szavazz rám! című szám közben. Demszky úgy érezhette, hogy végre egy ismerős közegből jött ember van mellette.

Az időközben takarító-nagyvállalkozóvá előlépett Mesterházynak volt még egy nagy előnye: jóban volt Szilvásy Györggyel, Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb szövetségesével, és így fontos csatorna nyílt meg általa a kormány felé.

Mesterházy 2002-től egyre többet fontoskodott a Városházán, különböző beruházások útját egyengette, és képes volt pénzt kicsiholni a kormányból. Sokáig semmilyen hivatalos funkciója sem volt, végül főtanácsadó és a kormányzati kapcsolatokért felelős csoport vezetője lett. Az utóbbi években sokszor ő helyettesítette Demszkyt kormányzati és koalíciós tárgyalásokon.

Mesterházy nem csupán politikai segítőként lépett fel. A nyomott hangulatú Demszkyt személyes ügyeiben is gyámolította. Van, aki szerint kitartotta a főpolgármestert, vagyis rendszeresen állta extra kiadásainak költségeit, és intézkedett helyette magánügyekben. Mások szerint igazi barátként viselkedett. Amikor Demszkyt a háta mögött kritizálták, közbeszólt, hogy „higgyétek el, nagyon nehéz neki”.

Mesterházyt szokás egy furcsa zseninek is leírni. Sohasem jegyzetelt, nem rögzített semmit, mégis mindig a fejében volt minden, és beszélgetőpartnereinek rendszeresen az volt az érzése, hogy egyszerre több sakkpartit játszik a fejében. Mások szerint rájátszott erre a képre („Leonardónak akarta eladni magát”), és ambíciója mozgatta elsősorban.

Azzal a legtöbben egyetértettek, hogy a városházi pénzek intézésében új korszak kezdődött vele és Hagyó Miklóssal. Mesterházy ugyanis nem volt pártember, így motivációi sem voltak teljesen világosak, míg Hagyó önálló hatalmi centrum kiépítésén dolgozott az MSZP-n belül.

A magyar politikában közhely, hogy a pártok finanszírozását lehetetlen a legális keretek között biztosítani. Azonban a korábbi, a riválisok között is elnézett lopásokat felülírta a Hagyó–Mesterházy-tengely működése. Sokak szerint ezért kerültek nyilvánosságra éppen a Városháza körül a legdurvább korrupciós botrányok. Ők ugyanis nem a bejáratott és a pártokhoz lojális rendszert működtették. A városházi intrikákat ismerők szerint egyértelmű, hogy Hunvald György és Hagyó Miklós előzetes letartóztatásához MSZP-s belháború vezetett.

Mesterházy Ernőt azért tartották különleges figurának, mert egyszerre értett szót a pártfinanszírozás szervezésében érdekelt régi elittel (úgy fideszesekkel, mint szocialistákkal), de megtalálta az együttműködés lehetőségét az új szereplőként betörő és a régiek érdekeit sértő Hagyó Miklós-féle csapattal is. Erről bizonyítékokat senki sem hozott fel. Azonban indirekt bizonyítéknak tartják Mesterházy bírósági történetét.

A politikai intrikákat ismerő forrásaink szerint azért vették őrizetbe februárban, mert az MSZP és a Fidesz érdekeit is sértette, hogy finanszírozni kezdte az MDF kampányát – ez volt a kísérlet az SZDSZ és az MDF közös indulására. Az minden városházi ügyeket ismerő forrásunknak feltűnt, hogy olyan visszaélésekkel gyanúsították meg, amelyek a belső felosztás szerint nem hozzá, hanem sokkal inkább Hagyóhoz tartoztak (vagyis a BKV-s ügyekkel). A választások után ki is engedték (és Hagyót bevitték). Mesterházy Ernő most szabadlábon védekezik, és még lakhelyelhagyási tilalom sem sújtja.

Sokaknak – és úgy tudjuk, hogy Demszkynek is – ez bizonyíték arra, hogy rendőrségi ügye politikai per. Vagyis ha nem akar beleszólni a választások kimenetelébe, akkor mindkét nagy párt megelégedett volna Hagyó Miklós lekapcsolásával. Mindez persze nem jelenti azt, hogy forrásaink többsége szerint Mesterházy ellen ne lehetett volna ütősebb vádat összerakni. Ha ezek a feltételezések igazak, akkor a magyar igazságszolgátatás függetlensége csak illúzió.

A Demszkyt kedvelők igyekeztek azt sugallni, hogy Mesterházy Ernő szerepe túl van misztifikálva a sajtóban és a pletykákban is. Ugyanakkor nagyon sokan vélekednek úgy, hogy szinte korlátlan térnyerése erősen hozzájárult ahhoz, hogy Demszky nem beszélhetett happy endről búcsúbeszédében.

2. Az erős emberek

Amikor 1990-ben Demszky főpolgármester lett, azt mondta az egyik barátjának, hogy úgy érzi magát, mintha egymillió forinttal a zsebében leültették volna egy rulettasztalhoz azzal, hogy most muszáj nyernie. Egy másik történet szerint így reagált a választás előtti közvélemény-kutatási eredményekre: „Jó, megnyerjük, de mi lesz azután?”

Konspirált szocializáció

Demszky Gábor a rendszerváltás előtt egyszerre volt az ellenzéki mozgalom egyik kulcsfigurája és ügyes feketéző is. A kettő szorosan összefüggött. AB nevű szamizdat kiadója egyrészt tiltott könyvek és folyóiratok sorát jelentette meg, másrészt jól működő vállalkozás is volt. A nyomdák, a papírbeszerzés és a terjesztés több tucat ember összehangolt munkáját igényelte, és sokan nem csupán ideológiai lelkesedésből, hanem pénz reményében vettek részt benne. (Demszky nem gazdagadott meg a kiadójából, őszintén lelkesedett a szamizdatokért.)

Közben Demszky az ellenzék fő ideológusaihoz képest bohémebb figura volt, és néhányan ki is nézték, mert nem a marxizmustól jutott el a liberalizmusig, mint többen a demokratikus ellenzékből. Többször őrizetbe vették, konspirált életet élt mielőtt Budapest irányítását rábízták volna. Ügyes szervező volt, de nem rendeletek és szervezeti és működési szabályzatok alapján irányított.

Bujkálásból a hatalomba

Demszky az első szabadon választott parlamentben vált hivatalos politikussá, és az előző évben még megfigyelt személyből a nemzetbiztonsági bizottság elnöke lett. Az új szereppel állítólag nehezen birkózott meg, egy ellenzéki bizottsági tag például azt mondta az, hogy kifejezetten kaotikusnak élte meg elnöki tevékenységét.

Az önkormányzati választás után otthagyta a parlamentet, és egy még nagyobb szervezet, a fővárosi önkormányzat élére került. Nyilvánvaló volt, hogy segítségre szorul.

Volt aki erénynek tartotta, hogy képes volt belátni, hogy ki kell adnia egy csomó feladat, és hogy képes volt nagy mozgásteret biztosítani kiválasztottjainak. Mások ezt gyengeségnek és felületességnek érezték. „Mindig abszolút befolyása alatt állt valakinek” – vélekedett róla egy ismerője. „Mindig volt egy kvázi ügyvezető mellette” – fogalmazott óvatosabban egy másik. „Szó szerint ezer papírt kell aláírnia naponta, persze, hogy kioszt egy csomó feladatot, ez teljesen természetes. Ráadásul egy éve, amióta csak egy helyettese van, kifejezetten sokat dolgozik” – mondta elismerően egy harmadik forrásunk. „2002-től amit csak lehetett, letolt magáról” – mondta sokkal kevésbé megértően egy negyedik.

Kezdetben erősen támaszkodott az ellenzéki mozgalomban megismert SZETA aktivistáira, akik sokáig meghatározták a város szociálpolitikáját. Más vonalról érkezett akkoriban legbefolyásosabb helyettese, Székely Gábor, akinek kezdetekben kitüntetett szerepe volt a Városházán. Az első ciklusban mégis a kommunikációs stábját tartották erősebbnek, mint a szakmait. Demszkynek jó volt a sajtója, első magyar politikusként öltözött be rendszeresen munkásnak, járkált látványos helyszínekre. Jóval később is volt hajlama ilyesmikre, vezetett locsolókocsit, és mosott állatkerti elefántot is.

Atkári, Bőhm, Mesterházy

Később legfontosabb támasza Atkári János lett, aki egy évtizeden át a város pénzügyeit vitte. „A János egy jakobinus volt” – mondta valaki, utalva az egykori főpolgármester-helyettes keménységére. Az 1994 és 2004 közti Atkári-korszakot a pénzügyi vasfegyelem jellemezte. Budapestnek lényegében nem volt adóssága, de éppen emiatt nem jutott elég fejlesztésekre sem.

Demszky sokáig minden megkeresést, minden beruházási ötlettel jelentkezőt Atkárihoz irányított, aki ezeket a vállalkozókat vagy politikusokat rendre kirúgta az irodájából. Ez sokszor azt jelentette, hogy az egyébként SZDSZ-támogatónak számító gazdasági érdekcsoportok is hoppon maradtak, ami hozzájárult a pártelit és a főpolgármester egyre hűvösödő viszonyához.

„Atkári titkárnőjénél kétszáz név volt, hogy kiket nem engedhet be, egyébként köztük volt Mesterházy is” – mondta egy forrásunk. Utóbbi azért érdekes, mert Mesterházy funkcionálisan Atkári szerepét vette át, hiszen később ő fogadta az üzleti és politikai szféra megkereséseit.

Atkári regnálása idején Demszkyt folyamatosan nyomasztották a szocialisták és az SZDSZ-esek is, hogy a város rohad, nem történik semmi, mert a fiskális szigor már önérdekké vált. A lassan érlelődő szakítást egy apró ügy, egy nyolcmillió forintos színházi kazán cseréje provokálta ki. Amikor Atkári nem volt hajlandó pénzt adni, és sértődötten kivonult a közgyűlésből. Demszky hamarosan elvonta Atkári hatásköreit, majd kizárták őt az SZDSZ-frakcióból is. Ekkor a szocialisták bontottak pezsgőt.

Atkárival párhuzamosan lett Demszky fontos szövetségese Bőhm András. Atkári a gazdasági, Bőhm a politikai ügyeket vitte. Ahogy Atkári miatt egyre nőtt Demszkyn a nyomás, úgy lett egyre fontosabb Bőhm szerepe.

A 2002-es választások idején azonban Demszkynek megrendült a bizalma Bőhm Andrásban. Bőhm ugyanis túlságosan jóban lett Gy. Németh Erzsébettel, az MSZP főpolgármester-jelöltjével, és Demszky nem volt teljesen biztos benne, hogy az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője melyik csapatban játszik.

Bőhm megsértődött, de teljes szakítás nem történt. Bőhm aztán Mesterházy Ernő megerősödésével és Atkári háttérbe szorításával párhuzamosan egyre kevésbé érezte vállalhatónak Demszkyt. 2006-ban Demszky már azért ragaszkodott ahhoz, hogy Bőhm befutó helyet kapjon a parlamenti választásokon, hogy a Kossuth térre száműzze. Bőhm azonban maradt a fővárosi közgyűlésben is, és arról győzködte Demszkyéket, hogy Hagyó ellenében inkább a régi MSZP mellett álljon ki. Később éles kritikusa lett Mesterházy Ernő ténykedésének.

Cikkünk következő részében elsősorban azokat a politikai alkukat vesszük sorra, amelyek alapján Demszky Gábor úgy érezhette, hogy csak minimális mozgástere van. Szó lesz arról, hogyan bukott meg elnökként az SZDSZ élén, és milyen viszonyban volt az aktuális miniszterelnökökkel. Kiderül az is, hogy mennyi köze volt a BKV aktuális vezetőihez és Bajnai Gordon miniszterelnökké választásához.