Hackert küldött Szilvásy a titkosszolgálatra
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottságának fideszes elnöke szerint a testület keddi meghallgatásán megerősödött a gyanú, hogy a Gyurcsány-kormány idején Szilvásy György pártpolitikai célokra használta a titkosszolgálatot
"Bizonyára emlékeznek rá, hogy azzal riogattak, hogy itt számítástechnikai rendszerekbe betörtek és fontos információkat vittek el. Kiderült, hogy aki betört, azt a Nemzetbiztonsági Hivatal foglalkoztatta, és ezt a személyt Szilvásy György mutatta be a Nemzetbiztonsági Hivatalnak" - mondta az MTI közlése szerint a zárt ülés utáni sajtótájékoztatóján Demeter Ervin.
Az Index információi szerint az albizottság keddi ülésén kiderült, hogy a hackert az NBH "rendszeresen foglalkoztatta és több alkalommal jelentős összegeket fizetett neki". Az ülésen - ahol meghallgatták Szilvásy Györgyöt, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító volt tárca nélküli minisztert, a volt miniszter maga is megerősítette, hogy ő mutatta be a Nemzetbiztonsági Hivatalnak ezt a személyt.
Úgy tudjuk, hogy a meghallgatáson a volt miniszter szavaiból kitűnt, hogy a hacker Galambos Lajos NBH-főigazgató idején kezdte működését, de a tevékenységének nagyobb része Laborc Sándor vezetői időszakára datálódik. (Galamost 2007-ben váltották le az Egymásért Alapítvány botránya után.)
A parlamenti vizsgálat során meghallgatták a hackert is, aki forrásaink szerint azt állította, „számtalanszor” végzett betöréseket kormányzati szerverek és kormányzati gerincháló ellen, és az országgyűlés számítógépes rendszerében is járt. A meghallgatáson azt mondta, hogy a beszerzett információkat az NBH-nak adta át.
Információink szerint a bizottság előtt kirajzolódott történet megelőzi a Laborc feljelentése és Szilvásy sajtónyilatkozatai által kirobbantott UD Zrt.-botrányt. A meghallgatások szerint ugyanis úgy tűnik, a hacker által elkövetett betörések és email-lopások voltak azok, amelyeket a botrány kezdetén adatlopási ügyként tálaltak a titkosszolgálati vezetők. Mint emlékezetes, Szilvásy György az UD-s feljelentéssel párhuzamosan „egy folyamatban lévő bűnügyre” hivatkozva 2008 szeptemberében összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet, a sajtónak pedig kiszivárogtatták, hgoy az akció összefügg egy internetes szolgáltató ellen a közelmúltban végrehajtott elektronikus támadással, amelynek során felmerült az illetéktelen adatkezelés gyanúja. „A gyanúsítottak milliónyi postafiók tartalmába nyerhettek betekintést.”
Szilvásy György hazugságnak, manipulációnak és ferdítésnek nevezte Demeter Ervin nyilatkozatának több elemét. Szilvásy szerint tételes hazugság például az, hogy őt tájékoztatták volna számítástechnikai betörésből származó, "fekete úton szerzett" információk tartalmáról és összegzéséről. Mint mondta, az UD Zrt. ügyéről kapott tájékoztatást, teljesen hivatalos módon.