Cserbenhagyásos gázolástól féltik a magyar koronát

Kigyúrt utcai harcosok szemlélik áhitatosan a koronát. Kapucnis futballhuligánok  fotózkodnak a parlament vörös szőnyegén. Ballonkabátos akciónyugdíjasok párás szemmel borulnak egymás vállára a kupolateremben, halkan mormolva: megcsináltuk.

Így képzeltem az új jobboldali kurzus első október 23-áját, amikor a tömegek, akik nem sajnáltak időt és energiát, hogy napokon keresztül rázzák a parlament körüli kordont, fagyoskodjanak a tüntetéseken, rekedtségig kántálják, hogy gyurcsánytakarodj, végre elérik, amire vágytak. Megnyílnak előttük az országház kapui.

A valóság sajnos unalmasabb ennél. Az állami ünnepségekről szívszorító módon kirekesztett tömegek hirtelen mintha rájöttek volna, hogy amit akartak, nem is annyira érdekes. A forradalmárok, akik egykor a kordonokhoz préselődve arról panaszkodtak tévében, hogy nem vehetnek részt saját nemzeti megemlékezésükön, váratlanul elveszették heves érdeklődésüket az ünnepi beszédek iránt, és úgy tűntek el a kordonokkal együtt, mintha a rendőrségi fémrácsok tartozékai lettek volna.

A 23-ára megnyitott Parlament előtt tömött sorok kígyóznak ugyan, de a várakozó 4-500 ember hetven százaléka anyuka, apuka és gyerekek, a maradék 30 százalékon meg fiatal párok és külföldi turisták osztoznak.

A koronáért jöttek

A Kossuth téren majálishangulat, családok sétálgatnak a placcon, egy kihangosított történelmi vetélkedő műsorvezetője kellemkedik vég nélkül, a sor pedig gyorsan halad, negyed óra alatt bejutok. A parlament falai közt újabb meglepetés ér: nincs műsor, sem kiállítás, a tömeg behömpölyög az egyik oldalon, eláramik a korona előtt, majd a másik oldalon ki. Vajon mi vonzza ide ilyen tömegben az embereket? - kezdek gyors körkérdésbe.

"Először lehet megnézni a koronát, ugye, azért jöttünk a lányommal" - tudja rosszul egy harmincas, pufidzsekis srác, aki engem is zavarba hoz, mert a lánya úgy fest, mintha a nála öt évvel fiatalabb csaja lenne. "A koronáról tanult a gyerek az iskolában, azért jöttünk el." - mutat egy anyuka a nála 25 évvel fiatalabbnak tűnő kislányára. "Most látom majd először a koronát a parlamentben, amikor legutóbb itt voltam, még a múzeumban volt" - mondja egy idős ballonkabátos úr, akit azért környékeztem meg, hogy talán forradalmi kalandjaira emlékezik majd.

"Én már többször voltam itt, de most először jöhetek el a nemzeti ünnepen. Az előző kormány nem engedett ilyeneket" - hoz elő harcosabb témát egy határozott arcélű férfi, akinek tenyerében azonban nem lyukas zászló, hanem egy kisgyerek keze van. "A korábbi október 23-ákon is megpróbált eljönni?" - puhatolózom, de kiderült, hogy nem, mert amúgy otthon töltik a nemzeti ünnepet.

Hol vannak a Kossuth tériek?

Felhagyok a reprezentatív kérdezősködéssel, és a családok, meg a japán, német és spanyol turisták sűrűjéből egykori Kossuth térieknek tűnő alakokat keresek.

A nagymagyarországos pólós fiú azon háborog, hogy a csaja nem tudja őt és a koronát egyszerre lefotózni, vagy az egyik, vagy a másik lóg ki a képből. "Igen, én már láttam a koronát, de a barátnőm még nem." - válaszolja később a kérdésemre, hogy miért jöttek ma ide. "Meg persze 56 miatt is." "Van köze 56-nak a koronához?" - firtatom, amire a srác rávágja: "Van. Ma van nyitva a parlament."

A szebb jövővel köszöngető öregúr határozottabb véleménnyel van: "Mindig is mondtam, hogy a szent koronát ki kell világítani. A kerékpáros is, ha nincs kivilágítva, elütik." Zavarba jövök, hogy valóban tartanunk kellene attól, hogy a nemzeti kincs a közeljövőben cserbenhagyásos gázolás áldozatává válik? De inkább arra terelem a beszélgetést, hogy miért pont a koronát nézi meg 56 évfordulóján. "Mert a szent koronáé minden, ami a föld felett és a föld alatt van."

Hosszas várakozás után pillantom meg a "Szabadságot Budaházynak" feliratú pulóverbe öltözött nyugdíjas férfit.  Kiderül, hogy az elmúlt évek 23-áit a tévé előtt töltötte, most azonban a nyílt nap miatt kimerészkedett a szabadba. Meggyőződése ugyanis, hogy a korona 56 jelképe. "1956 anticionista forradalom volt" - magyarázza.

A kopasz, kigyúrt srác kimagaslik a tömegből, csak közelebb érve látom, hogy mellette áll a barátnője is. "Mi még nem voltunk a parlamentben, azért jöttünk el." "És amúgy otthon szoktátok tölteni a nemzeti ünnepet?"

"Soha. Mindig kimegyünk - mondja határozottan. - Tavaly? Tavaly például Gyulára mentünk, wellnessbe."