A csürhének is kevés

Az újpesti Ady Endre Művelődési Központ és a Hősök tere egyetlen közös vonása a ridegség. A tíz éve még rosszalkodó liberális kisgyerekek ijesztgetésére szolgáló mumus, a Magyar Igazság és Élet Pártja azonban nem ezért választotta október 23-i megemlékezése helyszínéül az előbbit. Hanem mert az egykor a térre is elég szimpatizánsokból ma már csak annyian maradtak hűek a párthoz, hogy a nagyjából 250 fős újpesti színháztermet is éppen csak megtöltötték.

A megjelentek különös módon szinte pont úgy néztek ki, és annyian is voltak, mint egy aktuális MSZP-s rendezvényen. Megfáradt, rosszul öltözött idősek, néhány középkorú, és maroknyi furcsa fiatal. Az egyetlen érezhető különbség, hogy itt nem volt sokkal magasabb a nők aránya, nyilván mert a már 76 éves Csurka István pártelnök szexepilje még Gyurcsány Ferencénél is fakóbb.

Az mindenkinek - a megmaradt MIÉP-esek számára is – világos, hogy hova tűnt az egykor szép tömeg maradéka: átpártoltak a Jobbikhoz. A MIÉP tulajdonképpen nem is létezik már pártként, választásokon vagy nem is indul, vagy statisztikailag kimutathatatlan számú szavazatot szerez. Nincsenek politikusai sem, Csurka mellett a színpadon már csak Győri Béla szóvivő és Kovács László, a párt alelnöke ültek. Balczó Zoltán, a Hegedűs-família és a többi régi harcos mára mind a Jobbikban őrzik a szélsőjobboldali, idegengyűlölő populizmus lángját.

A sok dezertőr minden bizonnyal azért lépett le, mert már nem bírták ideggel és türelemmel a MIÉP-rendezvények hangulatát. A Kárpátiának és a Hungaricának csápolni is embert próbáló feladat lehet, de még mindig szórakoztatóbb, lendületesebb és akutálisabb, mint az az esztrádműsor, ami a MIÉP mostani ünnepi műsorának a gerince volt.

Volt itt minden a műdaltól a versen át Schubertig, sok műsorszámnak nem hogy a forradalomhoz, de még Magyarországhoz sem volt az ég világon semmi köze. Ezeket három-négy D-kategóriás operaénekes és színész adta elő, több produkció nemcsak a jóízlés, de az emberi tűrőképesség határait is feszegette. Különösen emlékezetes volt a saját versét előadó ezüstös hajú, idősödő playboy, mivel a dörgő hangon előadott mű tartalmazta a "magyar zászlóban nincsen csillag / a magyar zászlóban nincsen kék szín / csak szent korona" sorokat, és talán az első alkotás a költészet történetében, amely a brüsszeli béklyóról és a globalizmus pusztításáról szól.

A bizonytalanul járó, rendkívül fáradt ember benyomását keltő Csurka István már nem vállalta a párt nagy ünnepi beszédének megtartását, inkább 1956 című prózaversét olvasta fel. A papírjai közt többször eltévedő, akadozó pártelnök nem volt meggyőző, műve hosszasan azt fejtegette, hogy akik egykor fegyvert ragadtak, ma már kopogni sem mernek, ha egy ajtón a kopogni tilos felirattal találják magukat szemben.

A műsor "művészi" része is világosan megmutatta, miért ballagtak át a hívek a Jobbikhoz, a politikai félóra pedig csak rátett erre egy lapáttal. Kovács László alelnök beszédének nyolcvan százaléka történelmi előadás volt az 1956-os forradalom történéseiről, rendkívül unalmasan térve ki egészen jelentéktelen részletekre is. Csak szónoklata végén foglalkozott aktuálpolitikával, ám olyan közérdeklődésre számot tartó kérdéseket, mint a cigánybűnözés egyszer sem rángatott elő, és azokról a pimasz zsidó vérszívókról is csak kétszer volt szó. Ebből egyszer egy teljesen érthetetlen Gyurcsány-Gergényi-vörösiszap-Izrael gondolatmenet részeként.

Az eltérő hangsúlyok ellenére is a MIÉP rendezvénye leginkább egy szocialista történelmi megemlékezésre emlékeztetett, és így szépen illusztrálta, miért söpörte el Csurkáékat egy pillanat alatt a Jobbik hasonló, ám lényegesen modernebb csomagolásban prezentált programja. Vonáék lendületes aljassága legalább sokakkal képes elhitetni, hogy ez a világ a feje tetejére állítható. Csurkáékban pedig már évek óta nincs ehhez sem elég szusz.