Orbán miniszterelnök első október 23-ája

1998. október 23-án volt az ötvenhatos forradalom első évfordulója, amikor Orbán Viktor volt a miniszterelnök. A mai konfrontációknak – a korabeli beszédeket végigolvasva – akkor még nyoma sem volt. Még a Népszabadság jegyzetírója, Nagy N. Péter is megdicsérte a miniszterelnököt, sőt, fejsimogatást kapott tőle:

Egy hangos szó se

„Az új köztársaság történetében 1989. október 23., a születés napja után most újra megjelent az összetartozás és a szabadság tisztelete az 1956-os ünnepségeken. Az idei megemlékezések többségével valószínűleg még Antall József is azonosulhatott volna [Külön tanulmányt érdemel, hogy a baloldalon a halála után hogyan vált Antall egyfajta zsinórmértékké] [...] Most viszont mintha nemcsak az időjárás enyhült volna meg az ünnep tiszteletére. Igaz, jól is állnak a történelmi csillagok. A Fidesz vezető politikusaiban nem munkálhat a történelmi elégtétel keresésének kényszere, és ez a koalíció a szélsőjobboldalt sem ingerli forradalmi fellépésre. Az sem válik a helyzet hátrányára, hogy némely szocialistáknak nem kellett megküzdeniük kellemetlen koszorúzási helyzetekkel.”

Valóban, 1998. október 23-án még egy hangos szó se igen hangzott el. Orbán Viktor sem ment ki a térre beszélni a híveihez, mint idén vagy mint évek óta mindig, hanem este, az Operaházban beszélt: „1956 a nemzeti összefogás kivételes pillanata, amelyben a nemzet a jobbik énjét mutatta meg.”

Orbán szerint 1990-ben azért nem követelt emberáldozatot a rendszerváltás, mert 1956-ban már éppen elegen adták érte vérüket.

Finom elhatárolódás volt ez 1989-től, amikor a köztársaságot Szűrös Mátyás kiáltotta ki, aki még Orbán első miniszterelnöksége idején is szocialista volt. Egyébként 1989-ben azért pont október 23-ára időzítették az új köztársaság kihirdetését, hogy tompítsák valahogy 1956 jelentőségét. Ezzel függ össze, hogy a baloldali Népszabadság hírösszefoglalója azzal kezdődött: október 23. egyrészt a forradalom és szabadságharc 42., a Magyar Köztársaság kikiáltásának pedig a kilencedik évfordulója. Az akkori Fidesztől is jobbra álló Napi Magyarország viszont a kilencedik évfordulót nem tartotta fontosnak említeni.

Nem tudott jobb rendszert ajánlani

De térjünk vissza Orbánhoz, akinek az operaházi beszédében még szó sem volt arról, hogy csalódnunk kellett volna a rendszerváltásban. Nem is lehetett, hiszen csak három országgyűlési választásra voltunk tőle, a háromból kettőben pedig jobboldali győzelem született. No, és nem is aratott kétharmados győzelmet (sőt, győzelmet sem, a legerősebb párt az MSZP volt az 1998-as választáson), így felelősséggel nem is tudott jobb rendszert ajánlani a meglévő helyett:

„Az elmúlt nyolc év során azt is megtanulhattuk, hogy a demokrácia nem más, mint a szabadság és a remény találkozása. Az 1990-ben megszületett Magyar Köztársaság demokráciája is a polgárok lelkében gyökerezik, és erejét onnan meríti. Ha a polgárok elveszítik a saját parlamentjükbe, a saját kormányukba és a saját alkotmányukba vetett hitet, akkor még az oly biztosan kezükben érzett demokrácia is semmivé foszlik, kicsúszhat ujjaink közül, s végül a szabadság is elpárologhat.”

Körbezárták Budapestet a multik

A Corvin közben ünneplő MDF, a KDNP és az 56-osok zászlajai alatt keményebbek voltak a szónokok.

Az MDF-es Lezsák Sándor szerint ma nem a tankok fenyegetnek, hanem a globalizáció. Mint mondta: „Budapest ugyanúgy körbe van zárva, mint ’56-ban, ám most bizonytalan eredetű multinacionális cégek készülnek nagyáruházaikkal a megszállásra.”

Nos, ez azóta megtörtént, bár hogy a Tesco bizonytalanabb eredetű-e az Auchannál, arra hirtelen nem tudunk válaszolni. Ami tény: színmagyar vásárlók milliói intézik a nagybevásárlásaikat a megszállók áruházaikban, akiket éppen a napokban reguláztak meg.

A KDNP-s Giczy György kijelentése sem hangzik ma már különösebben megbotránkoztatóan, hiszen Orbán Viktor a hatalma elvesztése után, ellenzékben ezzel kampányolta végig a 2002-őt követő nyolc évet: "Még nincs vége a forradalomnak, mert az 56-os értékek még nem jelennek meg hiánytalanul a napi politikai életben."

Az 56-osok meg persze kommunistáztak, és Horn Gyuláztak, de kijelentéseik durvasági szintje messze nem érte el azt, amit ma egy álmos jobbikos teadélutánon tapasztalhatunk.

Alig hallható MSZP és MIÉP

Két párt hallgatott: a MIÉP (emlékezzünk a Népszabadság jegyzetírójának szavaira: „ez a koalíció a szélsőjobboldalt sem ingerli forradalmi fellépésre”) és az MSZP. A szocialisták Gyurcsány Ferenc fellépéséig úgy viselkedtek október 23-ákon, mint szeminarista a kuplerájban: szemlesütve, feszengve, megszeppenve. Változást hozott, amikor, talán 2004-ben, Gyurcsány Ferenc és Hiller István a Vértanúk terén simogatta Nagy Imre bácsi szobrát.

Az MSZP az aznapi hírekben egyszer bukkant fel: a központi ünnepségen Kovács László pártelnök koszorúzott, de még egy nyúlfarknyi közleményt sem adtak ki Orbán beszédére reagálva, mint teszik azt már évek óta.

A MIÉP sem a Hősök terén tartotta gyűlését, hanem az Építők Liget Kongresszusi Központjában, amiről különös módon se a balos Népszabadság, se a jobbos Magyar Nemzet nem számolt be. Az MTI tudósítása szerint nem is volt benne véres kommunistázás, Csurka inkább örült annak, hogy Orbán Viktor az előző napi beszédében végre beszélt az 56-ot követő megtorlásról is.