A titkosszolgálatnak nincsenek lezárt ügyei

Arra, hogy a konzervatív médiaműhely rendezvényének szervezőit nem az érdekelte, hogy a demokratikus fordulat milyen kérdéseket vetett fel a titkosszolgálat korábbi szerepével, a beszervezett ügynökökkel, a diktatórikus rezsim belső elhárításával összefüggő politikai és morális felelősséggel, a szolgálatok működésével és átalakulásával kapcsolatban, már az előadók névsora alapján is számítani lehetett.

Nem hívtak meg ugyanis olyan felszólalót, aki azt a kérdést feszegette volna, hogy a múlttal való szembenézésnek mennyire része a megfigyeltek információs kárpótlása, azaz az ahhoz fűződő jog biztosítása, hogy megtudhassuk, ki mit jelentett rólunk, hogyan élt vissza a bizalmunkkal a diktatúra idején.

A lényeg a zavartalan működés

Ez, vagy a felelősség kérdése egyáltalán fel sem merült. Először Földi László beszélt arról, hogy a hazai titkosszolgálat "aránylag sérülésmentesen", folytatólagosan alakult át, szemben például Csehországgal, ahol lecserélték az állományt és nyilvánosságra hozták az ügynöklistákat, a cseh titkosszolgálat pedig azóta sem szedte össze magát. Az Index későbbi megjegyzésére, hogy Csehország politikai és gazdasági teljesítményén ez a hiányosság mintha nem sok nyomot hagyna, Földi azt válaszolta, hogy az ország politikai rendszere egyrészt védtelenné vált a nagyhatalmi befolyások ellen, ugyanakkor geopolitikai adottságai miatt kevésbé jelentős a szerepe, mint az ütközőzónában lévő Magyarországé, ezért a kiszolgáltatottsága kevésbé feltűnő.

Földi szerint a hazai hírszerzési körökben már 1987-88 körül tudták, hogy politikai változás lesz, azt azonban spekulációnak nevezte, hogy az átmenet alakításában a szolgálatok aktívan részt vettek volna. Ehelyett szerinte inkább azt próbálták felmérni, hogy a majdani új vezetésnek milyen hírszerzési igényei lesznek. (Ez az előrelátás azonban nem akadályozta a szolgálatokat abban, hogy a demokratikus ellenzék prominenseit továbbra is szoros ellenőrzés alatt tartsák, de még 1989-ben, Nagy Imre temetésekor, vagy a Dunagate-ügyben feltárt eseményekben sem a következő, demokratikusan választandó vezetés, hanem az utolsókat rúgó állampárt érdekeit igyekeztek szolgálni.)

Nincs lezárt ügy

A volt hírszerzési ezredes felidézte hogy 1990-ben az FBI igazgatója, amikor a hírszerzéshez látogatott, azt kérte, hogy a szolgálat adja át amerikai ügynökeinek listáját, merthogy megállapodott erről a politikai vezetéssel. A hírszerzők felhívták Boross Pétert, a terület kormányzati felelősét, aki cáfolta, hogy ilyesmi szóba jött volna, úgyhogy elutasították a kérést. Földi szerint két héttel később a CIA-től telefonáltak hasonló ügyben.

A történet azért is érdekes, mert Földi épp ezzel demonstrálta, hogy a szolgálatok belső működése a bizalomra épül, és ezzel a bizalommal soha nem lehet visszaélni. A titkosszolgálatoknál nincsenek lezárt ügyek – fogalmazott, a kapcsolatrendszert bármi áron meg kell védeni, és ha ilyen információkat ad ki egy szolgálat, az lassú halálra ítéli magát, mert többé nem fog tudni hálózatot kiépíteni.

Ez volt az a pont, ahol elbeszélésében összecsúszott a hírszerzés demokratikus keretek között is legitim célú beszervező tevékenysége a polgáraitól rettegő diktatórikus rezsim besúgóhálózatának a működtetésével. Földi szerint ugyanis jó, hogy az ügynöklisták végül is nem kerültek nyilvánosságra, mert az súlyosan kompromittálta volna a szolgálatok működését.

Az Index kérdésére később Földi kicsit finomított ezen, és elmondta hogy a (hazai) ügynöklisták nyilvánosságra hozásának legfeljebb 1989-ben lett volna létjogosultsága. Azóta azonban a belepiszkálások miatt egyrészt megbízhatatlanná vált a nyilvántartások tartalma, másrészt szerinte amúgy sem rekonstruálható a dossziék alapján az együttműködés valódi mértéke. Mások ezt nem így látják, a Kenedi-bizottság például úgy találta, hogy a mágnesszalagokon őrzött nyilvántartás érintetlen, a különböző kutatók által eddig nyilvánosságra hozott ügynökdossziék tartalma pedig általában kellő információt adott a kollaboráció mértékéről.

Iratmegsemmisítés és a politika

A volt ezredes az iratmegsemmisítési dilemmáról is beszámolt. Bár egyes iratok megsemmisítéséhez komoly magánérdekek fűződhettek, mint mondta, valójában minden egyes bezúzott dosszié óriási károkat okozott. Ha az új hatalom üres páncélszekrényt talált, két dologra következtethetett: arra, hogy a szolgálatok valójában semmit nem csinálnak, vagy hogy dolgoznak, csak az eredményt valamiért nem merik kitenni az asztalra.

Földi László cáfolta, hogy a titkosszolgálat önálló akaratként, tényezőként tudna működni, a politika számára pedig, mint mondta, kockázatos, ha a szolgálatot hatalmi célokra kívánja használni. Példaként az UD Zrt.-ügyét hozta fel, aminek a vége a szolgálat vezetője (Laborc László) elleni eljárás és az érintett politikus (Szilvásy György) elleni ügyészségi vizsgálat lett.

Mint mesélte, sok politikus kereste meg azzal, hogy ugye őt lehallgatják. Erre ő mindig azt válaszolta, hogy lehetséges, de a szervezeti és technikai okok miatt erről legalább két tucatnyi embernek kell tudnia, márpedig akkor előbb-utóbb a dolog kiszivárog.

Végre demokratikus irányítás

Boross Péter későbbi miniszterelnök, aki a szolgálatokat az Antall-kormányban államtitkárként majd miniszterként irányította, azzal kezdte, hogy nem számított Antalltól a megbízásra, mert nem ismerte a területet. Meglehetősen csapongó, és a jelenlegi kormánnyal szemben bizalmatlanságot szítóknak ki-kiszóló előadásából mindenesetre kitűnt, hogy legfontosabb feladatának nem a titkosszolgálatokban dolgozók mentalitásának átalakítását, a jogállami normák meghonosítását és számonkérését, a korábbi törvénytelenségek kivizsgálását tekintette, hanem a működés zavartalanságának biztosítását.

Boross szerint a szolgálat vezetésében általa kezdeményezett személycserék sem a megújulást, hanem a szervezet védelmét szolgálták. Amikor ugyanis az akkori vezető ellenzéki párt, az SZDSZ a korábbi titkosszolgálat feloszlatását követelte (Boross szerint azért, mert vezetői így akarták "megtorolni", amiért a rezsim ellenzékeként rájuk szállt a rendőrség), Boross a szolgálat lefejezésével próbálta csökkenteni a követelés társadalmi támogatását. A III/III-as ügyosztályt már a Németh-kormány felszámolta, a titkosszolgálat teljes feloszlatásáról pedig "szó sem lehetett".

A múltidézés korlátai

Ekkor következett Boross szerint a "ki volt ügynök - című társasjáték": őt is mindenki azzal kereste, hogy mi van róla az ügynöknyilvántartásokban. Hogy mit válaszolt a megkeresésekre, arra nem tért ki, de azt elmondta, hogy világossá vált: törvénnyel kell szabályozni az archívumok megismerhetőségét.

Csakhogy ennek az egyszerű állampolgárok tekintetében gátat szabott a személyiségi jogokat féltve őrző alkotmánybíróság, a közszereplők köre pedig tisztázatlan maradt. A titkosszolgálati dolgozóknak a nyilvánossággal kapcsolatos szemléletével meglepően jól azonosuló Boross arról nem beszélt, hogy az MDF-kormány még azt se támogatta, hogy az állampolgárok megismerhessék a róluk szóló titkosszolgálati iratok tartalmát (erre – korlátozott módon – csak 2003-ban született jogszabály).

A volt kormányfő véleménye abban is hasonlított Földi Lászlóéra (akinek a cége, a Defend Kft. amúgy az első Orbán-kormány idején jelentős állami megbízásokhoz jutott), hogy – mint mondta – az ügynökök élete, beszervezésük körülményei, motivációik és aktivitásuk között hatalmas különbségek voltak, és ezt a listák nyilvánossága csak elkente volna, a kollektív bűnösség szemléletét erősítve. A "vezetőjükről elnevezett vizsgálóbizottságokat" (vagyis az állambiztonsági iratok átadásának körülményeit, majd a fennmaradt mágnesszalagokat vizsgáló, Kenedi János vezette civil bizottságokat) Boross eredménytelennek nevezte, a tevékenységüket pedig "önpropagandának".