Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Polt Péter esélyes a legfőbb ügyészi posztra

2010.11.25. 11:39 Módosítva: 2010.11.25. 11:46
A Fidesz-frakcióban biztosra veszik, hogy Schmitt Pál államfő pénteken Polt Pétert jelöli a legfőbb ügyészi posztra. A köztársasági elnök levélben értesíti döntéséről Kövér László házelnököt.

Schmitt Pál államfő várhatóan pénteken nevezi meg jelöltjét a legföbb ügyészi posztra a decemberben távozó Kovács Tamás helyére. Az Index információi szerint a Fidesz-frakcióban biztosra veszik, hogy Polt Péter lesz a befutó, aki 2000-2006 között már állt az ügyészség élén. Az országgyűlés várhatóan december 6-án dönthet a legfőbb ügyészről, amelyhez kétharmados többség szükséges.

Polt Péter 1993-ban belépett a Fideszbe, és 1994-ben a párt képviselőjelöltje volt, de nem jutott be az országgyűlésbe. 1995-ben megválasztották Gönczöl Katalin az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesévé. Ekkor kilépett a Fideszből. Polt Pétert 2000-ben választották legfőbb ügyésszé, kinevezését és későbbi tevékenységét korábbi pártkapcsolatai miatt sok kritika érte.

A legfőbb ügyészi posztra más jelöltek is vannak, de ők forrásaink szerint csak azért kerültek be a körbe, hogy a választás lehetőségének látszatát megtartsák. Így merült fel a neve Belovics Ervin jelenlegi legfőbbügyész-helyettesnek és Varga Zs. Andrásnak, aki korábban Polt Péter helyettese volt. Schmitt Pál csütörtökön Györgyi Kálmánnal is beszélget, aki 1990 és 2000 között állt az ügyészség élén. Nemrég megváltoztak a legfőbb ügyész megválasztásával kapcsolatos szabályok is. Csak ügyészt lehet jelölni a tisztségre.

A parlamenti pártok képviselői a kérdésről szerdán egyeztettek az államfővel a legfőbb ügyészről. Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta: nem hangzottak el nevek a leendő legfőbb ügyész személyét illetően. Mint rámutatott: a köztársasági elnök dolga, hogy kit jelöl.

Balsaival ellentétben az egyeztetés után Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető azt mondta: a találkozón "több név is szóba került", de úgy látja, az államfő a végső döntését még nem hozta meg.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a találkozó után kijelentette: pártja a jövőben nem vesz részt olyan jelölési folyamatban, ami egy "áldemokratikus bábszínházat" jelent csak. Az MSZP nem is vitt személyi javaslatot az államfő elé, és Schmitt Pál sem hozott szóba senkit lehetséges legfőbbügyész-jelöltként - mondta.

A Jobbik sem állt elő személyi javaslattal - mondta Vona Gábor. A frakcióvezető kiemelte: pártja szeretné megvárni, kit jelöl a köztársasági elnök. Közölte: olyan személyt szeretnének legfőbb ügyészként látni, aki az elmúlt húsz évben nem volt párttag. Vona ugyanakkor kijelentette, hogy Polt Péter korábbi legfőbb ügyész személyét a Jobbik nem tudja támogatni, ha rá esik a jelölés.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt mondta: pártja tiszteletben tartja az államfő jogát, hogy a legfőbb ügyész személyére javaslatot tegyen. Mint mondta: azt várják, hogy az államfő olyan jelöltet nevezzen meg, akinek a pártatlanságával kapcsolatban nem vetődhet fel kétely.