Mikola száműzésével átrendeződik az egészségpolitika
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Egy hét után a Nemzetgazdasági Minisztérium is megerősítette az Index információját: Matolcsy György Mikola Istvánt jelöli OECD-nagykövetnek. A miniszter kezdeményezte a kinevezési eljárás lefolytatását a külügyminisztertől, melyről a végső döntést a kormány hozza majd meg.
Mint november 30-án megírtuk: január 1-től a Fidesz egészségpolitikusa váltja Párizsban hazánk eddigi OECD-nagykövetét, Gottfried Pétert. Gottfried a nyár elején Orbán Viktor főtanácsadója lett. Magyarországnak irodája és állandó OECD-delegációja is működik Párizsban.
Mikola a Népszabadságnak azt mondta: „Ahogyan megyek a korban előre, olyan nagy álmaim már nincsenek. Jól érzem magam a parlamenti szakbizottság élén, ezért egy hétig gondolkodtam, mi volna a helyes választás. Aztán döntöttem, és vettem egy pár franciakönyvet, mert a hivatalos nyelvet, az angolt beszélem, de elkezdtem tanulni a francia nyelvet”.
Mikola Párizsba küldésével lezárulni látszik az a belső harc, amely az egészségügy irányítása körül bontakozott ki néhány héttel ezelőtt. Fideszes körökben elégedetlenség alakult ki és felmerült, hogy meneszteni kellene Szócska Miklós egészségügyi államtitkárt. Arról is jelentek meg hírek, hogy esetleg Mikola venné át a helyét, aki az első Orbán-kormány idején már volt miniszter, s Pesti Imrével együtt jelentős szerepe volt a kormányprogram egészségügyi fejezetének kidolgozásában.
Információink szerint a sajtóban gyűrűző konfliktust Orbán Viktor csendesített le. Egy kormányülésen és egy zárt frakcióülésen is egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy bizalma töretlen Szócska Miklós iránt, Mikolát pedig személyesen kérte fel, hogy vállalja el az OECD-nagyköveti posztot.
Szócska tehát megkapta a támogatást a már általa kidolgozott Semmelweis-terv megvalósítására, amely az önkormányzatoktól az állam irányítása alá vonná a kórházakat, s az új kórházi struktúra tartóoszlopaivá a kilenc nagytérségi kórházat és az országos intézeteket tenné. Információink szerint a kormányfőtől kapott bizalommal élve Szócska hamarosan roadshowra indul a megyékbe, hogy a kórházak vezetőivel tárgyaljon.
Az még kérdéses, ki lesz az ugyancsak stratégiai fontosságú parlamenti egészségügyi bizottság elnöke, ha Mikola januártól diplomata lesz. A legesélyesebbnek Pesti Imrét tartják, aki Tarlós István egyik helyetteseként a fővárosban is erős pozíciókkal rendelkezik. Úgy tudjuk, Pesti leginkább akkor lehet bizottsági elnök, ha nem kap zöld utat a fővárosi kórházak holdingba szervezéséhez. Ha terveit támogatják, csak erre fog koncentrálni, így a bizottság elnöke más lesz, akinek személyét egyelőre a legbelsőbb körökben is csak találgatják.
Kérdés az is, mit kezd a párizsi poszttal Mikola István. Bár államigazgatási tapasztalata van, diplomáciai kevésbé. Ugyan erre a Nemzetgazdsági Minisztériumhoz küldött e-mailben nem kérdeztünk rá, a tárca válaszában mágiscsak fontosnak tartotta megjegyezni: "az OECD nagykövetek szakmai háttere eltérő, vannak köztük politikusok, volt miniszterek, karrierdiplomaták, akadémikusok, egyetemi tanárok, volt jegybankelnökök."
Az OECD-nagykövet feladata, hogy képviselje a magyar kormány álláspontját az OECD Tanácsüléseken és egyéb olyan rendezvényeken, amelyen nagyköveti részvétel szükséges. Az NGM szerint az OECD-vel való szorosabb együttműködés kiemelten fontos a magyar kormányzatnak. November közepén Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Martonyi János külügyminiszter találkozott az OECD főtitkárával, Angel Gurríával. Ezután a magyar kormányzat és az OECD képviselői között felsőszintű gazdaságpolitikai találkozóra került sor, amelyen több minisztérium képviseltette magát.
A magas szintű szakértői megbeszélésen számos olyan téma merült fel, amelyet később munkacsoportokban napi szinten fognak megvitatni egymás között a kormányzat és az OECD képviselői. A Nemzetgazdasági Minisztérium a felsőszintű találkozókat is rendszeresíteni szeretné, a tervek szerint 2011 februárjában Magyarországra látogat az OECD magas szintű szakértői küldöttsége.
A kormányzat az OECD segítségét elsősorban a jövő tavasszal elindítandó Növekedési és Stabilitási Programjához várja, amely a következő évek szerkezeti átalakításait foglalja össze és különös hangsúlyt fektet a humánerőforrás gazdasági potenciáljának növelésére, így a versenyképesség és a foglalkoztatás bővítésére, közölte a tárca.