Orbán: Eszünk ágában sincs változtatni
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: a krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
"Eszünk ágában sincs" - így válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e változtatni a médiatörvényen, illetve a bírálatok után fontolgatják-e annak módosítását.
A miniszterelnök csütörtökön a Hír TV Rájátszás című műsorában megismételte: nincs olyan passzusa a magyar médiatörvénynek, amely valamelyik európai uniós tagállam médiaszabályozásában ne lenne benne. Ez egy európai törvény, mondta.
A médiatörvényt élesen kritizáló luxemburgi külügyminiszterről azt mondta Orbán, ő nem a luxemburgi kormány álláspontját képviselte. "Ami pedig a szegény német kancellárasszonyt illeti, őt kabátlopási ügybe keverték. Nem mondott szegény semmit. A német kormány helyettes szóvivője mondta azt, hogy egyébként természetesen egy európai uniós tagállam be kell, hogy tartsa az európai uniós normákat, és nagyon remélik, hogy Magyarország is így tesz majd" – mondta Orbán, majd hozzátette: "ördöge van, valóban, Magyarország is így tesz".
A miniszterelnök kijelentette, hogy a maga részéről a külföldi véleményeknek egyelőre csak nagyon mérsékelt jelentőséget tulajdonít. Szerinte önbizalomhiányos országra lenne jellemző megijedni néhány vagy akár jó néhány nyugat-európai, vagy távolabbról jövő kritikától, azok miatt törvényeket módosítani. "Mi azok nem vagyunk" – mondta. "Nem vagyok hajlandó rezgő lábszárral viszonyulni a parlamenti vitákhoz vagy a nyugati visszhanghoz" – fogalmazott Orbán, aki szerint a nemzetközi sajtó reakcióiból nem derül ki, mi a baj. Megjegyezte azt is, hogy amit most tapasztal, egy "leányregény" ahhoz képest, amit átélt az első médiatörvény megalkotásánál.
Kínával is felvenné a versenyt
Az interjúban Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy kitölti-e a mandátumát Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, úgy reagált: "a jegybank független Magyarországon, tehát a parlamentnek, illetve a magyar kormánynak nincs lehetősége arra, hogy az ő mandátumát elvegye. Ha lenne, már rég meg is történt volna."
Orbán emlékeztetett rá, hogy a jegybankot vezető monetáris tanács négy tagjának lejár a mandátuma február végén, és e helyekre a parlament másik négy embert delegál majd. Így az új embereknek 4:3 arányban fölényük lesz a monetáris tanácsban. A kormányfő azt mondta, reméli, hogy ettől kezdve a kormány, a parlament és a nemzeti bank gazdaságpolitikája között könnyebben tudnak majd összhangot teremteni. "Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam" – mondta.
Az alkotmányról is kérdezték a műsorban a kormányfőt, erről azt mondta, lesz majd nemzeti konzultáció az új alkotmányról, akkor indítja majd el a parlament, "amikor a tél derekán már túl leszünk".
Az elszámoltatással és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel összefüggésben Orbán Viktor úgy fogalmazott: "olyat már mindannyian láttunk, amikor valaki valamit elkövetett, nem is tudjuk, pontosan mit, de szöget üt a fejünkbe, hogy már előre mártírnak állítja be magát. Az kicsit mindig gyanús."
Újabb külföldi bírálatok
A brit külügyminisztérium is állásfoglalást adott ki a magyarországi média helyzetével kapcsolatban. A Foreign Office honlapján megjelent hivatalos szóvivői közlemény szerint a sajtószabadság a szabad társadalom központi eleme. "Reméljük, hogy a magyar kormány hamarosan kielégítő módon megoldja ezt a kérdést, és azt is, hogy (az ügy) nem gyakorol kedvezőtlen hatást a magyar EU-elnökség sikeres lebonyolítására" - áll a brit külügyminisztérium csütörtök este közzétett rövid állásfoglalásában.
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy az Európai Uniónak rögtön a magyar uniós elnökség január elsejei kezdetekor egyértelművé kell tennie a törvénnyel kapcsolatos álláspontját. Schwarzenberg szerint a legközelebbi lehetőséggel élve európai keretekben kellene rögzíteni, hogy a szóban forgó törvény ellentmond az Európai Unió alapelveinek. "Szeretjük a magyarokat, de ezzel ők valóban rögtön az elején eljátszották hírnevüket" - tette hozzá.
Schwarzenberg ugyanakkor a hírügynökség által ismertetett interjúban óvta az uniót attól, hogy a Lisszaboni Szerződés alapján azonnal szankciókkal fenyegesse meg Magyarországot. Reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök "meggondolja magát és módosítja a törvényt".