Elsőfokú készültség a Felső-Tiszán
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Még a kiemelkedően csapadékos június után sem volt annyi belvízzel elöntött terület Pest megyében, mint jelenleg: 65,2 négyzetkilométer áll víz alatt, mondta Szöllősi Zoltán, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KDV-Kövizig) gazdasági igazgatóhelyettese.
Tájékoztatása szerint a Ráckevei- (Soroksári-) Duna menti, és az Észak-Duna-völgyi belvízvédelmi szakaszokon elrendelt másodfokú belvízvédelmi készültség változatlanul érvényben van, bár a fagyos idő és a folyamatos szivattyúzás hatására nem emelkedett tovább a belvíz szintje. A régiót jelenleg 10 centiméteres hó borítja.
Bács-Kiskun megyében Szalkszentmártonban, Pálmonostorán és Harkakötönyben folyamatos a belvíz elleni védekezés; ezen a három településen csak folyamatos szivattyúzással tudják megakadályozni azt, hogy a veszélyeztetett házakat elöntse a víz. Már huszonkét szivattyútelep üzemel Észak-Magyarországon, ahol továbbra is 180 négyzetkilométernyi (18 ezer hektárnyi) területet borít belvíz.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleménye szerint országszerte 3365 négyzetkilométernyi terület van víz alatt, 227 négyzetkilométerrel több, mint egy nappal korábban. Az elöntött területekből 1831 négyzetkilométer vetés-szántó.
Az árvíz és a belvíz ellen 13 megye 206 településén védekeznek, a munkában 1725 ember 355 szivattyúval és 28 munkagéppel vesz részt. Az OKF hangsúlyozta, hogy a lakosság ellátása minden településen biztosított, közlekedési fennakadás, közüzemi kimaradás nem történt.
A folyók fővédvonalain 2067 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség, 360 kilométerrel hosszabb szakaszon, mint egy nappal korábban. Harmadfokú a készültség 478 kilométeren, a Tiszán a kiskörei tározó és Csongrád-nagyrév között, a Hortobágy-Berettyó és a Zagyva alsó szakaszán. Másodfokú 558 kilométeren, a Tiszán a Dongér-Csongrád és a Marostorok-Mártély szakaszon, a Lónyay-főcsatorna, a Kraszna, a Körösök, a Hortobágy-Berettyó és a Sajó szakaszain. Elsőfokú készültség több mint ezer kilométeren van érvényben.
A Tiszán az olvadás és az esők hatására a felső szakaszon árhullám alakult ki, mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője. Tiszabecsnél már bekövetkezett a tetőzés és megkezdődött az apadás. A következő napokban folytatódik az újabb árhullám levonulása. Tokaj és Tiszakeszi között a tetőző vízállások a másodfokú készültségi szintek közelében alakulnak majd.
A Sajó hazai szakaszán Sajószentpéternél hétfőre virradóra a harmadfokú készültségi szint (350 centiméter) alatt, 310 centiméteres vízszinttel tetőzött a folyó. Az alsó folyószakaszon Felsőzsolcánál 340 centiméter körüli tetőzési értékre számítanak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hétfőig 39 önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget.
Felső-Szabolcs mindhárom szakaszán, a Szamosközben, valamint a Krasznaközben elrendelték a legmagasabb fokú belvízvédelmi készültséget, mondta, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Öt-öt belvízvédelmi szakaszon van harmad- vagy másodfokú, míg kettőn elsőfokú riasztás.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza Gávavencsellő és Nagyhalász, valamint Vásárosnamény és Lónya közötti szakaszán. A folyó vízállása Záhony és Dombrád térségében is eléri majd a legenyhébb fokú riasztási szintet. A Túron és a Krasznán másodfokú a készültség, utóbbi vízszintje jelentősen nőtt az elmúlt napokban. A Lónyay-főcsatorna Kótaj fölötti szakaszán másodfokú, a torkolatnál elsőfokú a készültség.
A jelenleg apadó Közép-Tiszán egy kisebb árhullám várhatóan újra a néhány nappal ezelőtti tetőzés szintjére duzzasztja majd a vízszinteket. A Tiszán kialakult újabb árhullám jelenleg Tiszabecs és Tivadar között tetőzik. Tiszadorogmáig újra árad, alatta Martfűig lassan apad a folyó.
Az intenzív szivattyúzás ellenére nem javul a belvízhelyzet az Alsó-Tisza vidékén, ahol mintegy nyolcszáz négyzetkilométernyi területet borít víz. Mind az öt belvízvédelmi szakaszon másodfokú készültség mellett, napi 24 órás szolgálatban folyik a védekezés. Három tucat településen van érvényben vízkár-elhárítási készültség, a legrosszabb a helyzet Csanyteleken és Pálmonostorán, ahol harmadfokú a készültség.
Tovább emelkedett a Körösök vízszintje, négy folyón is emelték az árvízvédelmi készültséget, elsőfokúra emelték a riasztást a Kettős-Körösön Békésnél, másodfokúra a Sebes-Körösön Körösladánynál, a Hármas-Körösön Gyomaendrődnél és a Hortobágy-Berettyón az árvízkapunál. A térségben a belvízzel elöntött területek nagysága több mint 28 négyzetkilométerrel, 626,4 négyzetkilométerre nőtt. Három belvízvédelmi szakaszon már harmadfokon, hatban másodfokon, egyben pedig első fokon védekeznek.