Ez a harc lett a végső

Ritka alkalom, amikor az ember jelen lehet egy párt utolsó dobásánál. Nem kell semmiféle nagy dobásra gondolni, a 2010-es önkormányzati választások előtt az MSZP-nek már egészen apró dolgoknak is tudnia kell örülni. Két nappal a szavazás előtt, péntek délután 2-300 ember – túlnyomó többségében kisnyugdíjas – gyűlt össze a XII. kerületi Szent István-parkban, hogy jelen legyen a kampányzárón, ami talán az utolsó olyan, amin az MSZP bármilyen kis sikernek, de legalább örülhetett.

A főváros XIII. kerülete az ország egyetlen méretesebb szeglete, ahol a szocialisták számítanak az önkormányzati választások esélyeseinek. Van még néhány kerület Budapesten, ahol győzhet a polgármesterjelöltjük, és Szegeden sem lenne meglepetés, ha nyerni tudnának, olyan hely viszont, ahol a közgyűlésben is komoly esélyük van a többség megszerzésére, nincs még egy az országban. Így nem meglepő, hogy a színpad mellett ott állt és fényképezkedett Szanyi Tibor is, az MSZP talán utolsó harcának hadvezére is.

A közepesen hideg őszi szélben így sem vidám a hangulat, pláne nem diadalittas. Inkább mint minden, az őszödi beszéd napvilágra kerülése óta rendezett szocialistapárti szimpátiatüntetésen. Nagyon öreg, nagyon rossz állapotban lévő emberek, néhány fiatalabb, rosszul öltözött proli, és egy-két tucat fiatal aktivista. A rendezvény másfél órája alatt csak egyetlen lelkes, kifejezetten borízű “Angyalföld!” bekiabálást hallani. Az újságírókat gyanakvóan méregetik, a színpadon éneklő Szabó Leslie pedig akkor sem érdekel senkit, amikor a kerületről és Tóth József csodálatos munkásságáról írt dalát adja elő.

Nem lehet könnyű ma MSZP-s kampányrendezvényekre támogató celebeket szervezni, ide is csak hármat sikerült most, hogy aláírják a kihelyezett támogatói falakat, és néhány szót szóljanak az összegyűltekkhez. Illetve nem is hármat, csak kettőt, hiszen a Kéri László-Petschnig Mária Zita házaspár tulajdonképpen egynek számít.

Kérit az egészen abszurd “a Heti Hetes sztáááááárja és a Politikai Tudományok Intézetének munkatársa” szöveggel konferálják fel, és mindketten arról beszélnek, hogy 23 éve élnek a kerületben, és milyen pozitívan változott. Náluk is szürreálisabb a harmadik támogató fellépő, Gerlózy Márton ifjú író, aki arról beszél valamit, hogy milyen jó a periférián lenni és ez itt egyre inkább periféria, de nem úgy tűnik, hogy akár ő, akár a közönség értené a dolgot.

Tóth József, az egyetlen szocialista politikus az országban, aki viszonylag nyugodt szívvel várhatja a vasárnapot, az egyes választókerületek MSZP-s jelöltjeinek karéjában érkezik a színpadra. Be is mutatja mindegyiket Hiszékeny Dezsőig bezárólag, meglepően sok köztük a nő, és sok köztük a pedagógus.

Tóth óva int a messiásoktól és a mediatizált politizálástól, és kiemeli, hogy szembe azzal, amit megpróbáltak rájuk fogni, igenis szerepel az MSZP logója a kampányanyagaikon. A szegfű még egyszer előkerül, amikor Tóth egyik munkatársa segítségével, tekintettel az október 1-i idősek világnapjára vörös szegfűket osztogat az idős néniknek, és még néhány bácsinak is. Hiába beszél Tóth arról, hogy a jövő itt az övék, semmilyen jel nem mutat erre.

Amikor négy év múlva ismét választhat Magyarország, reális esélye van annak, hogy MSZP már egyáltalán ne létezzen, vagy ha sikerül is fennmaradnia a szegfűlogós pártnak, késhegyre menő küzdelmet kell majd folytatniuk a többi, szintén a baloldali szavazókért küzdő szervezettel. Lesz majd talán Vidéki Keresztény Szocialisták Szilikatalinista Konzervatív Pártja, esetleg egy Építsünk Dessewfffy Tibor Villájára Még Egy Emeletet Gyurcsány Ferenc Baráti Kör, és ha minden jól megy, még egy Barna Eső Ellenes Lendvai Ildikó Motolla- és Néppárt is. A rendszerváltás óta eltelt húsz évből tizenkettőn át az országot kormányzó MSZP viszont eddig ismert formájában most örülhetett, még ha csak nagyon kicsit is, de utoljára.