Emlékezetkieséses életrajzzal nyitnak új lapot

2010.09.30. 10:12 Módosítva: 2010.09.30. 11:50
Az önkormányzati választásokon induló jelöltek életrajzából számos olyan momentum kimaradt, amely múltjukat nem is olyan régen még igencsak meghatározta. Gyenesei István életrajzában nem szerepel, hogy Gyurcsány minisztere volt, a budafoki fideszes jelölt elfelejtette megemlíteni, hogy 1990-ben még az SZDSZ tagjaként lett polgármester, a soproni független induló pedig kihagyja, hogy korábban az MSZP-SZDSZ polgármestere volt. Vannak ellenpéldák is: Tarlós és Gémesi részletesen beszámol múltjáról.

Sok olyan jelölt indul az idei önkormányzati választásokon, akik alól kihalt a pártjuk, vagy akik összekülönböztek egykor kenyeret és pozíciót adó politikai hátországukkal. Ma már nem dívik pártot váltani, inkább a függetlenség vagy valamelyik civil szervezet köntösébe bújtatott, a város érdekét szem előtt tartó szakszerűség és pragmatizmus jelenti a kiutat a nyájukat elhagyó városatyáknak.

Mindez alkalmas arra is, hogy a múltat végképp eltöröljék. Mint tudjuk, az önéletrajz műfaja kiválóan alkalmas arra, hogy a célhoz igazítsuk a valóságot, és e szent cél érdekében akár ne bontsuk ki az igazság minden részletét.

Sebes Gábor – Csak egy darabig ment vissza a múltjában

"Több mint 13 éve élek Budafok-Tétényben", "a kerület társadalmi-közösségi életébe 1997-ben kapcsolódtam be, az önkormányzat szakértő bizottsági tagjaként. Az 1998-as önkormányzati választásokon a Fidesz listáján kerültem be a képviselő-testületbe, azóta vagyok önkormányzati képviselő" - írja magáról a XXII. kerületben induló Sebes Gábor, aki egyébként a Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című dokumentumfilm egyik szereplője is volt. Jelöltünk túl szerény, emlékezetkiesésben szenved vagy nem akarja terhelni a választókat túl sok fölösleges információval. Egyik legnagyobb eredményét  valami miatt nem írta bele önéletrajzába: 1990-ben a képviselőtestület őt választotta polgármesterré a XII. kerületben - igaz, akkor még az SZDSZ színeiben, a Fidesz támogatásával.

Gyenesei István – Nem párt, civil szervezet

03

A Somogy megyében a mérleg nyelvét jelentő Somogyért Egyesület idén is ringbe száll. A megyei lista élén az ország talán legerősebb egyesületét megalkotó Gyenesei István áll. Az egyesület honlapján olvasható életrajz alapján egy az önmagát mindig is a civil szféráért és a sportért feláldozó ember képe rajzolódik ki. Gyenesei külön ki is emeli, hogy jelenleg ő az ország egyetlen megyei elnöke, akit nem párt, hanem civil szervezet jelöltjeként választottak meg (Láthatóan nem frissítették az életrajzot, mert a megyei közgyűlés elnöke jelenleg nem Gyenesei, hanem a Fidesz-KDNP-s Gelencsér Attila.) Gyenesei még azt is bevallja, hogy 1986-1991-ig a Megyei Tanács elnöke volt, pedig akkor még más szelek fújdogáltak. Egy dolgot valamiért kifelejtett, pedig nem is volt olyan régen: azt, hogy a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere volt 2008-2009-ben. Vajon miért?

Walter Dezső – Cég neve: Sopron Megyei Jogú Város

Walter Dezső 2002-2006 között Sopron MSZP-SZDSZ támogatású polgármestere volt. Most függetlenként indul.Honlapján hangsúlyozottan szakmai életrajza olvasható, ebben erről az időszakról ennyi szerepel:

Dátum: 2002–2006

Cég neve: Sopron Megyei Jogú Város

A betöltött munkakör típusa: Polgármester

Langmár Ferenc – Ragaszkodok az ökológiai értékekhez

Az I. kerületben az LMP Langmár Ferenc egykori újságírót, közgazdászt indítja. Langmár 1998-tól 2005-ig az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének tagja, majd igencsak harcos elnöke volt - a Fidesz delegáltjaként. Az LMP-nek a jelölteket felsoroló honlapján mindenkiről csak rövid ismertető olvasható. Langmár Ferenc ezt írja magáról: “A Duna Kör egyik elindítójaként ragaszkodok az ökológiai értékekhez, az információs szabadságjogokhoz. A helyi hatalom döntéseit befolyásolhassák a polgárok: részvétel, elkötelezetség (így egy t-vel – a szerk.), átláthatóság!” A célhoz igazított tömör önéletrajz tipikus példája.

Csőzik László – Laci hatalmas gyakorlattal rendelkezik

csozik laszlo

Érd honlapján még mindig megtalálható Csőzik László alpolgármester egy eldugott életrajza, amely őszintén és nyíltan beszél eddigi politikai pályafutásáról: a kétfős érdi SZDSZ-frakció vezetéséről, a Liberális Fiatalok Társaságának alelnöki posztjáról, az Új Generáció alapításáról és vezetéséről, és az SZDSZ Országos Ügyvivői Testületi tagságról. Csőzik László most a 2030 Egyesület Érd színeiben méretteti meg magát. Az egyesület honlapján így mutatják be: “Laci fiatal kora (35) ellenére hatalmas gyakorlattal rendelkezik a városvezetésben, hiszen már két ciklus alatt is alpolgármesterként tevékenykedett. Egy polgármesterrel szemben jogos elvárás a hozzáértés, a komoly szaktudás. Laci mindezzel rendelkezik...". A honlapon az SZDSZ betűszó nem szerepel, pedig - valljuk be - ez a néhány betű hosszú ideig elég fontos szerepet töltött be Laci életében.

Marton István – Kanizsáért mindent

Marton István 2006-ban a Fidesz támogatásával lett polgármester Nagykanizsán. Marton és a frakció között azonban alig egy év múltán megromlott a viszony, így ő már azóta függetlenként vezeti a várost. A Fidesz most az eddigi alpolgármestert, Cseresnyés Pétert indította a városvezetői székért, Marton pedig a Kanizsáért Közéleti Egyesület jelöltjeként indult. Az önkormányzat honlapján olvasható életrajzában erről az időszakról csak rendkívül áttételesen informálják az érdeklődőket, azaz sehogy: “2002-től polgármesterré választásáig az önkormányzat Pénzügyi Bizottságának tagjaként dolgozott.”

Wittinghoff Tamás – V alakban szálló madárrajok

Az eredményeket nem lehet elvitatni. Budaörs az ország leggazdagabb települése. Wittinghoff Tamás 20 évig vezette és fejlesztette a települést. Négy cikluson keresztül SZDSZ-esként az MSZP támogatásával lett a város vezetője, majd jó ütemérzékkel nem várta meg pártja végvonaglását, 2009-ben kilépett. Most a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeként indul. Az Egyesület honlapján ugyan minden jelölt  életrajza szerepel, az övé nem. A Wittinghoff aláírásával olvasható köszöntő szerint “a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjei azért dolgoznak, hogy Budaörs megőrizze az országban korábban elért kitűnő pozícióját, és pártdiktátumok helyett Budaörs érdekeire, a város fejlődésére esküsznek fel.” Van még egy homályos utalás arról, hogy a V alakban szálló madárrajok 71 százalékkal tudnak jobban repülni magányos társaiknál. Lehet, hogy ilyen kódoltan utalt SZDSZ-es múltjára?

Vannak, akik nem titkolják el a múltjukat. Sőt.

Tarlós István – Az SZDSZ markáns rendszerváltó hangvétele

01

A Fidesz főpolgármester-jelöltje hivatalos életrajzában részletesen beszámol arról, hogy 1989-ben “elsősorban markáns rendszerváltó hangvétele miatt” belépett az SZDSZ-be, majd 1990-ben az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltjeként lett először Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Megvallja, hogy 1994 nyarán alapvető gondolkodási különbségek, elsősorban az MSZP-vel való koalíciókötés miatt kilépett az SZDSZ-ből. “Azóta ismét párton kívüli vagyok, bár az nem titok, hogy a Fidesz-KDNP gondolkodói köréhez tartozom” - írja.

 

Gémesi György – MDF-es és lokálpatrióta

Idén is függetlenként indul Gödöllő húsz éve hivatalban lévő, legendás polgármestere, Gémesi György. Önéletrajzában mindent részletesen leír: 1989-es belépését az MDF-be, 1996-2000 közötti ügyvezető elnöki posztját, alelnöki pozícióját, majd 2006-os kilépését is a pártból. Azt talán kevesen tudják, hogy Gémesi csak 1990-ben indult az MDF jelöltjeként, azóta helyben mindig a Gödöllői Lokálpatrióta Klub képviseletében lett polgármester.

Hajdu László – A szocialisták itt helyben

A 15. kerület veterán szocialista polgármestere, aki 1996 óta áll a poszton, most a Rászorulókat Támogatók Egyesület jelöltjeként indul. Hajdu László idén júniusban függesztette fel párttagságát az MSZP-ben, miután úgy látta: 2006 óta a párton belül megpróbálták ledarálni. Ettől függetlenül azt állítja, továbbra is a hagyományos baloldali értékeket képviseli, csak immáron függetlenként. (Az MSZP Tóth Imre helyi képviselőt indítja ellene).

Honlapján Hajdu kiönti szívét: “a szocialisták itt helyben, a XV. kerületben az áprilisi választáson nem engem indítottak a 23 sz. választókerületben. Ez a végzett munkámmal nem összefüggő döntés volt! Nem vették figyelembe a korábbi húszezer szavazó véleményét sem, akik többször is első fordulóban juttattak be a Parlamentbe.” Egy másik helyen ezzel fordul a választókhoz: "A kerületnek legnagyobb baja eddig is a pártok széthúzása, a túlpolitizált légkör volt. Bizonyítsuk be, hogy többségi pártkatonák nélkül, állampolgári jogon, RÁTE Rászorulókat Támogatók Egyesülete jelöltként szerzett többséggel még jobban, több megértéssel és szeretettel lehetne ezt a szép kerületet szolgálni."