Szanyi mandátuma nem dől ma el
Elképzelhető, hogy ma éjjel a 176 egyéni mandátumból csak 175 talál gazdára. A főváros 19. számú egyéni választókerületében az MSZP-s Szanyi Tibor és a fideszes Szalay Péter között nagyon kicsi a különbség, a szavazatok 81,39 százalékának feldolgozottságánál Szanyi nagyjából négyszáz szavazattal vezetett, 8147 szavazatot kapott, Szalay 7730-at. Frissítés: 97,67 százalékos feldolgozottságnál 10 190 szavazata van Szanyinak, 10 066 szavazata Szalaynak, a különbség 124 szavazat.
A szoros különbség miatt döntő jelentőségű lehet annak az egy szavazókörnek az eredménye, ahová a 19. egyéni körzetben élő, de külföldön tartózkodók szavazatait számolják be. A választások előtt összesen 133-an jelezték, hogy külföldön szavaznának. Az általuk leadott szavazólapokat a 45. számú, a Tüzér utcai Berzeviczy iskolában működő egyik szavazókör urnáiba dobják majd bele a jövő héten, amikor hazaszállították őket. Ennek a szavazókörnek az eredményeit.
Ez azt jelenti, hogy a 19-es egyéni körzetben működő összesen 43 szavazókörből ma este csak 42 eredményét hozzák nyilvánosságra. A maradék egyben, ebben a 45-ös számú szavazókörben 773-an élnek, vagyis a 133 külföldivel együtt összesen maximum 906 szavazatot kell innen figyelembe venni, ami akár meg is fordíthatja a két jelölt közötti versenyt.
A fővárosi átlaggal számolva úgy kalkulálhatunk, hogy reálisan négyszáz-ötszáz szavazat lehet majd ebben az urnában. Mivel nincs ennél nagyobb különbség a két jelölt között, a győztes személyéről csak a hétvégén lesz döntés. Ebben a 45-ös szavazókörben két héttel ezelőtt Szanyi 295 szavazatot kapott, Szalay 201-et, ha a második fordulóban hasonló arányok lesznek, akkor a többi 42 szavazókör összesítése után 124 szavazattal vezető MSZP-s jelölt megnyerheti a választást.
A 19-es fővárosi egyéni körzetben két héttel ezelőtt is az utolsó utáni pillanatban született meg az eredmény, akkor a több mint ezernégyszáz igazolással szavazó miatt húzódott el az urnazárás, és így az eredmény megállapítása is. Két hete Szanyi a többi negyvenkét szavazókörben csekély előnyben volt, de végül az abban az egy szavazókörben, a 48-as számú elszenvedett négyszáz szavazatos veresége miatt második helyen zárta az első fordulót. A 48-as szavazókörben a második fordulóban Szalay 802, Szanyi feleennyi, 401 szavazatot kapott.