Az MDF Vas megyei elnöksége sem támogatja a szabad demokratákkal közös jelöltek indítását az országgyűlési választásokon, közölte Gróf István, az MDF Vas megyei szervezetének elnöke csütörtökön. "A két rendszerváltó párt között a népi és az urbánus ideológiai különbségek húsz évre vezethetők vissza, ezért megítélésünk szerint túlságosan nagy a távolság, jobbközép gondolkodású tagjaink pedig ezt a kapcsolatot nem néznék jó szemmel" - mondta Gróf István.
másfelől nem lenne szerencsés felvállalni a szövetséget az "erős lejtmenetben lévő párttal" - tette hozzá a Vas megyei elnök
A harmadik ok, hogy akit személy szerint a szabad demokraták a szombathelyi 2-es számú választókerületben jelölnének, sem a megyei, sem pedig a szombathelyi városi közgyűlésben nem politizált eddig, a neve teljesen ismeretlen, nincs előélete, ezért nem lenne szerencsés a jelölése, mondta Gróf István.
Az együttműködés ellen szóló negyedik indok az, hogy bár a két párt ideológiailag ugyan távol áll egymástól, a gazdaságpolitikában azonban egyaránt a szabad versenyen alapuló kapitalista fejlődést tartja követendőnek. Ahhoz azonban, hogy a szabad demokraták ilyen elveket valló tagjai, vagy szimpatizánsai, a modernül gondolkodó liberálisok az MDF jelöltjére szavazzanak, a vasiak álláspontja szerint nem kell választási szövetséget kötni.
Németh Kálmán, a Szabad Demokraták Szövetségének vasi elnöke szintén csütörtökön nyilatkozta az MTI-nek, hogy nem támogatják a két párt megyei szintű együttműködését és nem akarnak közös jelölteket indítani. A vasi elnök jelezte, kezdeményezik az SZDSZ országos küldöttgyűlésének összehívását, mert szerintük ennek a testületnek kell döntenie a jelöltek állításáról és egy esetleges választási együttműködésről.