Az OVB válaszolt Dávid Ibolyának
Hétfőn még elhalasztotta az OVB, pénteken viszont már foglalkozott Dávid Ibolya MDF-elnök állásfoglalás kérésével, hogy javítható-e egy jelölőszelvény. Ennek azért van jelentősége, mert az MDF a fővárosban rosszul áll a kopogtatócédulák gyűjtésében, ráadásul több olyan ajánlószelvényt nem tudnak leadni, amin nem az MDF, hanem az MDF-SZDSZ szerepel jelölőszervezetként (a két párt nem állított közös listát, akkor ugyanis tíz százalék lenne a bejutási küszöb). Az MDF ezért mentőötletként újra felkeresné a támogatásukat a közös jelölteknek adó választópolgárokat azzal a kéréssel, hogy húzzák le az SZDSZ-t a jelölő szervezetek rubrikából.
Az OVB szerint erre nincs lehetőség. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a Választási eljárási törvény értelmében a választópolgár részéről lezárul az ajánlás folyamata, ha a kitöltött ajánlószelvényt átadja a jelöltnek, illetve jelölőszervezet. Jelezték ugyanakkor, hogy az átadásig az ajánlás módosítható.
Az ülést Szigeti Péter elnök távollétében levezető Halmai Gábor elnökhelyettes lapunknak azt mondta, hogy nem lehet utólag felkeresni senkit, arra kérve, hogy módosítsa az átadott szelvényét. Azt már az előtt meg kell tennie a választópolgárnak, hogy átadta a szelvényt. Kérdésünkre elismerte, hogy ellenőrizni nem lehet, hogy a szavazólapokon mikor végezték el a módosítást. Az illetékes választási szervek hitelesítik majd az ajánlószelvényeket.
Az ajánlószelvényeket március 19-éig lehet benyújtani a választási bizottságokhoz. Pénteki állás szerint az MDF-nek egy nyilvántartásba vett jelöltje van Budapesten, a területi lista állításához legalább nyolc kell. A párt kilenc megyében már tudna területim listát állítani, ez pedig azt jelenti, hogy országos listaállításra is van lehetőség. A fővárosi lista nélkül azonban szinte lehetetlen teljesíteni az öt százalékos küszöböt.