Elmarad a disznóvágás a Bódva-völgyben
További Választás cikkek
"A Pierre doktorra kell szavazni, mert ő fog majd segélyt meg munkát adni" – mondja Szendrőládon vasárnap délután az út szélén ácsorgó fiatal roma férfi. A kérdésre, hogy ezt az ígéretet kinek és mikor tette Daher Pierre, a körzet fideszes képviselőjelöltje, a válasz a következő: "Hát a soron nálunk ezt mondja mindenki, de a boltban is így hallottam":
"Ő se a többséghez tartozik, az Oszi őt sem szereti, és az se baj, ha a képviselő a győztes oldalhoz tartozik." A szélesebb kitekintésre utaló, szintén Daher támogatásáról szóló indoklást már este, az eredményekre várva mondta az egyik, a körülötte állók által láthatóan tisztelettel kezelt férfi az edelényi művházban. A fideszes jelölt eredményváró rendezvényén este fél hétkor még hurráoptimista hangulat uralkodott.
"Azt mondták, ha nyer, 15 disznót vágat le a Pierre doktor itt a környéken. De úgy lesz az, hogy nyer, aztán a disznók meg mégsem érnek majd ide. Mindig akkor ígérgetnek, amikor kell a szavazat, aztán meg eltűnnek négy évre" – ezt már a megyei első osztályban szereplő szalonnai focicsapat egyik drukkere mondta a vasárnapi meccs előtt.
A borsodi nyolcas egyéni választókerületben több egyedi körülmény is megjósolhatatlanná tette a második forduló kimenetelét. Hiába nyert április 11-én a libanoni származású fideszes edelényi orvos, a Jobbik a jelölt és a helyi pártszervezet akarata ellenére visszaléptette Miklós Árpádot, és ezzel győzelmi esélyt teremtett az edelényi polgármester és 1998 óta fideszes országgyűlési képviselő Molnár Oszkár számára.
Gúr Nándor és a romák
A szocialista jelölt visszaléptetésével az MSZP valószínűleg megakadályozhatta volna Molnár győzelmét. Arra való hivatkozással, hogy a Fidesz szóvivője helyi ügynek nevezte Molnár antiszemita és cigányellenes kijelentéseit és nem határolódott el tőle egyértelműen, illetve hogy Daher Pierre is tett homofób megjegyzést a kampány során, az MSZP kitartott Gúr mellett.
Lendvai Ildikónak az emberi jogok és a méltóság védelméről szóló indoklása azonban meglehetősen álságosnak hat annak fényében, hogy Gúr Nándor az előző ciklusban félreérthetetlenül rasszista szemléletű, a segélyt az életvitelhez és a közösségi elvárások teljesítéséhez kötő indítványt terjesztett be a szociális törvény módosítására. A javaslatot végül nem tűzte napirendre az Országgyűlés.
A durva cigányellenes kijelentései miatt a Fidesszel pár hónapja szakítani kényszerülő Molnár esélyeit csak az ronthatta volna, ha az első körben negyedik helyen végző szocialista Gúr Nándor visszalép, de ez végül a szocialisták döntésképtelensége miatt nem történt meg. A második forduló előtt Daher Pierre a romák által sűrűn lakott Bódva-völgyben próbálta lehajrázni Molnárt.
Az első fordulóban a körzetben indult a környékről származó, de régóta Budapesten élő polgárjogi aktivista, Horváth Aladár. Horváth szerint a többségi politikusok adják-veszik a romák szavazatait. Ennek tudta be, hogy az ország egyik legsűrűbb roma népességű környékén a választásra jogosultaknak kevesebb mint egy százaléka támogatta az első fordulóban.
A romák szervezett szavaztatása régi témája a vidéki választási riportoknak. A szokásos forgatókönyv szerint az étellel és némi alkohollal megvendégelt, esetleg pár száz forinttal "kisegített" telepi romákat busszal vagy kocsival viszik a szavazókörbe. Ilyesmi, ha szórványosan elő is fordult az első fordulóban, a megkérdezett szavazók szerint nem volt igazán jellemző.
Az edelényi művházban az Index stábja véletlenül pont elcsípte, amikor az este elején pár "vállalkozó külsejű" roma férfi épp arról számolt be Daher Pierre-nek, hogy melyik faluban hány szavazót sikerült mozgósítaniuk. Később, a teraszon beszélgető férfiak egyike kicsit félreállva azt mondta, abban bíznak és a választókat is ezzel buzdították Daher támogatására, hogy a jelentős többségű fideszes parlamenti frakció tagjaként majd munkát és állami fejlesztési pénzeket hoz a régióba.
Talán nem véletlen, hogy a várakozó romák körében óriási csalódást keltő eredmény élét Daher később azzal igyekezett tompítani, hogy a kormánypénzek így is-úgy rajta keresztül érkeznek majd a környékre. "Amit megígértem, azt megkapjátok" – mondta a körülötte állóknak. Az este végére eldőlt, hogy a fideszes orvosnak területi listás mandátumot sem sikerült szereznie.
Horváth Aladár volt kampányfőnöke, a szalonnai Horváth Zsolt a régóta a fővárosban élő jogvédő aktivista kijelentését úgy pontosította, hogy a roma szavazatok elnyerése elsősorban a helyi roma "elit" meggyőzésén múlik. A megfelelő anyagi és kampányhátterű jelöltek a romák körében befolyással bíró vállalkozókat, uzsorásokat, bolt- és kocsmatulajdonosokat próbálták magukhoz édesgetni (egy-két településen Gúr Nándor is váratlanul jó eredményt ért el).
Miután a magzatukat károsító nőkről szóló, mindmáig fenntartott megjegyzéseivel lejáratta magát, Molnár Oszkár érthető módon nem kampányolt a romák körében. Daher Pierre viszont valamennyi forrásunk szerint hatalmas erőbedobással próbálta biztosítani a cigány szavazatokat.
Horváth Zsolt elmondta, hogy a helyi roma vállalkozók többsége nem elvi meggyőződésű, és a mellé a jelölt – ezúttal Daher Pierre – mellé állt, akitől a későbbiekben a legtöbbet remélte. A bolti, kocsmai vagy uzsorakölcsönök révén kiszolgáltatott, amúgy a választás iránt nem igazán érdeklődő, jellemzően nagyon szegény cigányokat pedig könnyen meggyőzték, hogy kire érdemes szavazniuk.
Volt olyan roma vezető, aki többek tudomása szerint autót kapott kölcsön, másnak a hitelbizniszen alapuló házi élelmiszerboltjára lett kilátásba helyezve az engedély. Az Edelényben este felbukkanó érintettek felháborodottan cáfolták a híresztelést, de a beszélgetéseket meglehetős zavarodottság és a körben állók éber figyelme kísérte.
Ahogy az este előrehaladtával Molnár győzelme egyre nyilvánvalóbb lett, a növekvő elkeseredettség és a "magyarokban" való csalódottság hangjai mellett egyre többen vélték úgy, hogy "Oszit" valójában megvezették, mert magától sosem talált volna ki olyat, hogy a roma nők ártanak a babájuknak. Sőt, a gyanú szerint valaki pont Daher környezetéből kezdhette terjeszteni ezt a rosszindulatú pletykát. A gárda pedig nem az ő, hanem a Jobbik ötlete volt – mentegette valaki.
A sötétben a művházból szomorúan hazafelé indulók és Molnár Oszkár pár utcával odébb, pezsgőpukkanások és dudaszó közepette duhajkodó hívei között a hangulati mellett az etnikai kontraszt is a lehető legnagyobb volt. "Bántani nem mernek majd, de lófasz se lesz most itt négy évig" – csóválta a fejét hazafelé menet a túloldalra áthúzódó középkorú roma férfi.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Elindult Magyar Péter konzultációja
Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.
57 perce
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
2 órája
- Címlapon
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
1 órája
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
25 perce
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
5 órája
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Címlapon
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
3 órája
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
4 órája
- Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
4 órája