Vasárnap reggelre több óbudai szavazóhelyiség elé festettek náci jelképeket ismeretlenek. A szavazás megkezdéséig ezek egy részét eltávolították, de néhány még délelőtt is látható volt. A kerületi polgárőrök tudósítónknak elmondták, hogy ilyen feliratokat láttak többek között a Kerék utcai, a Vörösvári úti és a Váradi utcai helyiségeknél.
A Bocskai úti általános iskolánál várakozó szavazók sorszámokat cserélgetnek, söröznek, és a kosárra dobálnak az általános iskola tornatermében. Ahangulat tehát nagyon családias, miközben néhányan tanácstalanul vécét keresnek, kaptuk a hangulatjelentést kollégánktól. A szavazás hajnali két óra előtt várhatóan nem ér véget.
Az MSZP székházban nyomuk sincs a politikusoknak, Lendvai Ildikó halvány ígéretet tett, hogy tájékoztatnak, amint érkeznek be az egyéni körzetek eredményei. Arról nincs hír, hogy Mesterházy Attila, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje érkezik-e, és mond-e beszédet, jelentette tudósítónk.
Pest megye 16 választókerületében mindenhol a Fidesz–KDNP vezet, de Vácott és Szigetszentmiklódon lesz második forduló. Vácott Bábiné Szottfried Gabriella csupán a szavazatok 37,79 százalékát szerezte meg, míg Szigetszentmiklóson Hoffman Pál csupán 0,8 százalékkal csúszott le az ötven százalékról. Érden, Budaörsön, Pilisvörösváron és Szentendrén még nem teljes a feldolgozottság, de biztosra vehető az első helyen álló jelölt győzelme.
Sólyom László beszédében megköszönte a nagy részvételt, különösen azoknak, akik órákat várakoztak. „Az ő kitartásuk is azt bizonyítja, hogy az emberek tisztában voltak a döntés óriási jelentőségével. Ez a most meghozott döntés fogja meghatározni Magyarország következő négy évét. Már ismerjük az eredményeket, és biztosak lehetünk abban, hogy ezek alapvető változást jelentenek a magyar politikában, hiszen még soha nem fordult elő a rendszerváltás óta ilyen egyértelmű és széles egyetértés és felhatalmazás a politikában. Ez a győztes pártra óriási felelősséget ruház, mint ahogy a feladatok is óriásiak, amiket meg kell majd oldaniuk. Mindaz, amit az emberek a választástól vártak, csak akkor fog beteljesedni, ha ők is, továbbra is türelemmel, bizalommal, a kormánnyal együtt akarják felépíteni Magyarországot.”
Zalaegerszegen Dr Gyimesi Endre, Nagykanizsán Cseresnyés Péter, Keszthelyen Manninger Jenő, Lentiben Pintér László, Zalaszentgróton Vigh László nyert ötven százalék feletti eredménnyel.
Budapest XVI. kerületében a Fidesz–KDNP jelöltje, Kovács Péter a szavazatok 52,86 százalékát szerezte meg 100%-os feldolgozottság mellett, ezzel meg is szerezte az egyéni mandátumot, nem lesz második forduló.
Rogán Antal nagy valószínűséggel már az első fordulóban bejutott a parlamentbe, a 53,46 százalékot kapta meg a szavazatok kilencven százalékos feldogozottságánál. A második helyezett szocialista Steiner Pál csak 20,83 százalékot szerzett. Itt indult Schiffer András is az LMP színeiben, ő 12,39 százalékot szerzett. Ebben a körzetben az MDF-nek is sikerült megelőznie a Jobbikot, Debreczeni József 7,14 százalékot, Hegedűs Lórántné 6,18 százalékot szerzett.
Egyre kevesebben vannak az LMP Bajcsy-Zsilinszky úti központjában, mert a jelöltek, szimpatizánsok nagy része már átment az Instantba. Aki még itt van, arról beszél, hogy az LMP a Jobbiknál jobb eredményt ért el a fővárosban. A 13. egyéni választókörzet LMP-s jelöltje, Erőss Gábor azt mondta, húsz szavazattal előzte meg jobbikos ellenfelét, ezzel a második fordulóba került. Schiffer András még a Bajcsy-központban van, de hamarosan ő is a szórakozóhelyre igyekszik.
A Jókai utcai MSZP-székház karanténszerűen elzárt sajtóközpontjába időről időre leküldik Kovács László volt pártelnök-EU-biztost, aki ilyenkor megismétli Lendvai Ildikó nyilatkozatát arról, hogy gyanús nekik az igazolással szavazók nagy száma, és hogy az MSZP ellenzéki pártként megvédi a demokráciát. Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje állítólag Orbán Viktor beszéde után tart sajtótájékoztatót.
A Jobbik jól szerepelt Észak-Magyarországon. Kiskunhalason a jobbikos jelölt a második lett húsz százalék fölötti eredménnyel. Miskolc 1. választókerületében 27,82%-al Egyed Zsolt második lett, és lekörözte az MSZP-s jelöltet is, a többi jobbikos induló Miskolcon a harmadik helyeken végzett. Ózdon kimagasló, 32,07%-os eredménnyel Kisgergely András második lett, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szintén második helyre futottak be a jobbikosok. Edelényben „csak” harmadik, Szerencsen viszont második helyezett lett indulójuk. Tiszaújvárosban Balla Gergő szintén harminc százalék fölötti eredménnyel (30,58%) lett második.
A hatodik kerületben 97 százalékos feldolgozottságnál a Fidesz–KDNP jelöltje, Illés Zoltán 48,41 százalékkal vezet. Második az MSZP-s Hatvani Csaba 26,55 százalékkal, harmadik az LMP-s Kaszics Bálint 16,62 százalékkal. A jobbikos Cziráki Adorján 8,42 százalékot szerzett. Lesz második forduló.
A Jobbik elnöke szerint sikerült eltakarítani az SZDSZ-t. Ezt minden eddiginél nagyobb üdvrivalgás fogadta. A köszönetnyilvánításokra hangos riariázás volt a válasz. A teremben a Himnusz és a Székely himnusz eléneklését követően azonnal vesszen trianonozás és budaházyzás kezdődött.
Kemény összecsapás volt Csepelen, ahol 1994 óta az MSZP volt hatalmon, és emiatt lesz második forduló: a fideszes Németh Szilárd 43,96 százalékot szerzett, nagyjából tizenöt százalékkal megelőzve az MSZP jelöltjét, Avarkeszi Dezsőt.
Bács-Kiskun megyében csak Kiskunhalason lesz második forduló, ahol a Fidesz–KDNP-s Lukács László elsőkörös mandátumszerzése 0,96 százalékon múlott. Óriási fölénnyel győzött Tiszakécskén Lezsák Sándor (67,3 %), Kunszentmiklóson Balogh József (67 %), Kiskőrösön Font Sándor (majdnem 72 %). A MIÉP szóvivője, Győri Béla Tiszakécskén 0,00 százalékos eredménnyel végzett.
Százszázalékos feldolgozottságnál 46,34 százalékon áll a Fidesz–KNDP jelöltje Rónaszékiné Keresztes Monika Mária. A szocialista Kispál Tibor 25,87 százalékon áll, az LMP-s Csiba Katalin Gyöngyvér 17,47 százalékon, a jobbikos Silhavy Máté Tibor 10,32 százalékon áll. Itt is lesz második forduló.
Riz Levente, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte meg a fővárosi tizenhatodik kerületében a választást, szerzett mandátumot.
Teljes feldolgozottságnál győzött Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP képviselője, de csupán 50,56 százalékkal. Mögötte másodikként futott be Szincsák József (MSZP) 22,63 százalékkal. Ebben a kerületben a korábbi választásokon az MSZP jól ismert politikusa, Lendvai Ildikó indult.
Az Orbán-kormány közelekdési minisztere, Fónagy János vezet a nyolcadik kerületben, 46,11 százalékot kapott. Szabó Zoltán (MSZP) 24,93 százalékot kapott, az LMP-s Moldován László 15,2 százalékot, a jobbikos Pintér Attila 9,58 százalékot. Herényi Károly csak 4,17 százalékot kapott.
A másik szavazókörben már az első fordulóban bejutott Kocsis Máté 53,83 százalékkal. A második helyen a szocialista Komássy Ákos áll 26,73 százalékkal, harmadik a jobbikos Losonc zy Pál 12,17 százalékkal, negyedik Takács Gábor 7,27 százalékkal az MDF-SZDSZ színeiben.
Tizenegy után állt színpadra Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Vörösmarty téri Fidesz választási központban. Mint mondta, "első szavam a köszöneté, soha ennyien nem dolgoztak, imádkoztak Magyországon a változásért. Nagyszerű, történelmi, elsöprő, egyértelmű sikert értünk el. Sokan gondolják, hogy ezt a választást a Fideszt nyerte meg, ez a győzelem azonban az Önöké, ez a győzelem Magyarországé. A magyarok elkezdtek írni egy mondatot, ismét felemelték a fejüket, ítéletet mondtak egy kudarcot vallott korszak felett".
Mint mondta, "a mai napon Magyaroszág polgárai legyőzték a reménytelenséget. Megmutatták, hogy Magyarország egységes és nagy dolgokra képes, munkát, rendet és biztonságot akar, hogy ismét jó magyarnak lenni. Magyarország felemelt fejjel tért vissza a történelem Fő utcájára. A feladat most az, hogy együtt fejezzük be azt a mondatot, amit együtt kezdtünk el írni. Mutassuk meg a világnak, hogy nem egyszeri fellángolás volt, ami történt. Felhőtlen az öröm, óriási a siker, de szívem mélyén pontosan tudom, hogy életem legnagyobb feladata előtt állok. Tudom, hogy ez a feladat megoldható, de ehhez szükségem lesz mindannyiukra. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" - fejezte be győzelmi beszédét Orbán Viktor.
Az m1 kicsivel később visszakapcsolt a Vörösmarty térre néhány percre, akkor Orbán Viktor éppen azt mondta, hogy "ma este megtörtént kedves barátaim, ez Magyarország! Pontosan tudom, hogy a választás éjszakája az örömé, és az ünneplésé, és kevéssé a visszafogottságé, de azt kérem, hogy engedje meg nekem mindenki, hogy hadd legyen egy szikár és komoly mondatom. A választási győzelmet ki kell érdemelni, és meg kell tartani. A jövőben szerénység és alázat kell. Mi nem rettenünk vissza a feladattól, de nem érhetünk el sikereket önállóan és egyedül, csak, ha mindig számíthatunk Önökre, számíthatunk rátok".
Ábránk egy koordináta-rendszer, amelynek egyik tengelye a megyékben előállított össztermék egy főre eső értékét mutatja, a másik pedig a Jobbik listás eredményét. Minden pont egy-egy területi listát jelent. Hogy melyiket, azt az egérrel rámutatva tudhatjuk meg. A megyék adataiban egyfajta tendencia látható: a szegényebbekben relatíve több szavazatot kapott a Jobbik. Úgy is mondhatjuk, a pontok (talán a kilógó Budapestet érdemes kihagyni) nagyjából egy olyan egyenes mentén helyezkednek el, amely a bal felső sarokból (sok %-ot kapott a Jobbik, kicsi GDP) halad a jobb alsó (gyenge jobbik, nagyobb GDP) felé.
Mindkét körzetben a Fidesz–KDNP jelöltje vezet az MSZP-s előtt, de ötven százalék alatti eredménnyel: Menczer Erzsébet (43.98%) Orosz Sándort (30.02), Bús Balázs, a kerület polgármestere (49.18) Kiss Lászlót előzi (22.82). A választókörzetekben 1994 óta mindig az MSZP nyert.
A fővárosi tizennyolcadik kerületben két választókörzetet jelöltek ki, mindkettőben lesz második forduló, mert a mindkét helyen ötven százalék alatt maradt az első helyen álló Fidesz–KDNP-s jelölt. A 26. választókörzetben a 49,07 százalékos Kucsák Lászlót a szocialista Simon Gábor követi 37,12 százalékkal, a 27. körzetben a 45,73%-ot szerző Ughy Attilát a 28,8%-os Mester László szocialista politikus követi. A kerület egyébként 1994 óta csak MSZP-s képviselőket adott a parlamentnek.
Morvai Kriszitinát kivéve a teljes Jobbik-vezetés boldogan vesszentrianonozott, a budaházyzásba már a pártelnök és Balczó Zoltán alelnök sem szállt be. A Jobbik tortáját gárdisták őrzik, feltehetőleg a kósza LMP-sektől és a Trianonért felelős nemzetárulóktól.
Vona Gábor beszédét azzal kezdte, hogy a Gyurcsány–Bajnai-korszak utolsó napja pontosan úgy sikerült, mint amilyen az egész korszakuk volt. „Finoman szólva is furcsa, ami történt. A magyar választók joggal dühösek, és érezhetik magukat becsapva, főleg, hogy kiderült, titkos adatbázisokat készítettek róluk.” Ezután elmondta, hogy a Jobbiknak „totális ellenszélben” is sikerült megdupláznia szavazói számát. Ez a jövőre nézve nagyon bíztató, hiszen a párt tud tovább erősödni. „Sokan voltunk akik jobb eredményre számítottunk, hogy megelőzzük sz MSZP-t, ez sikerülhetett is volna, ha a Fidesz és az MSZP nem folytat rágalomhadjáratot ellenünk. A magyar emberek kétharmada pedig jobbikos, csak még nem mindenki tud róla. Azonban számukra is be fogjuk bizonyítani hogy nem szabad hinni a rágalmakban. A magyar társadalom ne a szavakat nézze végre, hanem a tetteket, ne az ő tetteiket, hanem a mieinket.” A pártelnök szerint amit elértek, az nagyon sok, komoly szerepük lesz az országgyűlésben. „Ez a nap, 2010. április11-e a történelemkönyvekbe nemzeti áttörésként fog bevonulni.”
Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke a tizenkilencedik kerületben 29,47 százalékot szerzett, ez csak a második helyre elegendő, mert a Fidesz–KDNP-s Tarnai Richárd 44,64 százalékot ért el. Lesz második forduló.
Még nem teljes a feldolgozottság a XII. kerületben, de Pokorni Zoltán győzelme biztosra vehető. 98,18 százalékos feldolgozottságnál 55,99 százalékon áll, mögötte második helyen az MSZP-s Katona Tamás futott be. Itt indult volna Hagyó. Az LMP-s Sipos Péter 12,53%-ot, Martinez Gábor, a Jobbik jelöltje 6,02 százalékot szerzett.
A fideszes Bácskai János 50,53 százalékon áll a szavazatok 92 százalékos feldolgozottságánál. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője 25,67 százalékot kapott, az LMP-s Csárdi Antal 14,33 százalékot, a jobbikos Kassab Adonis 9,64 százalékot. Itt egyelőre még nem százszázalékos a feldolgozottság.
Az MDF kampánya Bokros Lajosra és a piacbarát program épült, de elsősorban külső körülmények miatt, a kampányban ennek bemutatására kaptak a legkevesebb lehetőséget, mondta Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke. Az eredeti tervek szerint egy nyitottabb, nem kizárólag gazdasági programra építő kampányt terveztek, de ezt sem sikerült megvalósítani. Az SZDSZ-szel kötött szövetség politikai döntés volt, amelyet mint nem is párttag, nem kívánt kommentálni, de elismerte, érzékelhető volt, hogy a volt SZDSZ-es szavazók egy része azért nem akar egykori pártjára szavazni, mert az összeállt a fórummal. Kérdésünkre elmondta, hogy a szervezeti felépítésükkel kapcsolatos problémák, hiányosságok is hozzájárulhattak a kudarchoz. Hangsúlyozta, hogy kell néhány nap a hibák feltárására, az eredményük elemzésére, miközben az okok részletezése nélkül azt el kell már most ismerniük, kudarcot vallottak.
A főváros huszadik kerületében Hiller István MSZP-s elnökségi tag, volt oktatási és kulturális miniszter 30,59%-ot szerzett. A fideszes ellenfele, Földesi Gyula 47,93 százalékot ért el. Itt is lesz második forduló.