Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Medián: Kétharmadnál is nagyobb Fidesz–KDNP-frakció alakulhat

HVG
2010.04.08. 00:38
A legutóbbinál kevesebb szavazó lesz, várhatóan a választók 56%-a megy el, szoros MSZP-Jobbik-verseny lesz, az LMP is bejut a parlamentbe.

Kétharmadosnál is nagyobb Fidesz–KDNP-frakció, fej fej melletti MSZP és Jobbik, továbbá az LMP alkotja majd az új parlamentet. A HVG megbízásából már az előrejelzés igényével készült 1200 fős országos Medián-felmérés szerint ez tűnik a legvalószínűbb eredménynek.

Pártok támogatottsága
a biztos szavazó pártválasztók körében - Medián
 
A Századvégnek 2009 végéig a Forsense végezte a méréseket, 2010. januártól a Kód Intézet.
A Nézőpont Intézet az "aktív szavazókat" méri, akik valóban el fognak menni szavazni.

Nagyjából két héttel a választás első fordulója előtt (március 26-a és 30-a között) a választók 56 százaléka mondta azt, hogy április 11-én biztosan elmegy szavazni. Ez valamivel magasabb a március elején mértnél (53 százalék), viszont alacsonyabb annál (59 százalék), amit 2006-ban, szintén a választás előtt mutatott ki a Medián. Feltételezhető, hogy az idei részvételi arány elmarad a négy évvel korábbi 67,8 százaléktól, és a 2002-es 70,5 százaléktól.

Az elmúlt három hétben leginkább a Fidesz szavazótábora növekedett. Az összes választókorú csaknem fele (47 százalék) voksolna a Fidesz–KDNP közös listára.

A Fidesz–KDNP a Medián becslése szerint 58 százalékos országos támogatottsággal besöpörné az összes egyéni mandátumot (137-et már az első fordulóban), és 99 mandátumot kapna listáról (ebből 96-ot a területi listákról, hármat az országos kompenzációs listáról.) A Fidesz kétharmada akkor válna kérdésessé, ha az MSZP és a Jobbik együtt legalább 40 százalékot érne el, és legalább még egy párt bejutna az Országgyűlésbe.

Pártok támogatottsága
a biztos szavazó pártválasztók körében - 2010. március
 
*A Nézőpont Intézet az "aktív szavazókat" méri, akik valóban el fognak menni szavazni.

Két héttel a választás előtt erre az LMP-nek nagyobb esélye van, mint az MDF-nek. A választani tudók körében az LMP 5 százalékon áll, mégpedig úgy, hogy az elmúlt három hétben csaknem megháromszorozta támogatóinak a számát.