Amikor kisgazda lett Angyalföld

Munkáskörnyék, ipari kerület, a baloldal fellegvára – különösebb erőfeszítés nélkül összedobhatjuk közhelyes jelzők egész sorát Angyalföldről. Ezt támasztják alá a rendszerváltás óta a választási eredmények is, mint korábban már írtam róla, 1994 óta a XIII. kerület mindkét tiszta egyéni választókerületében – a harmadik, Újlipótváros déli része közös Lipótvárossal – mindannyiszor MSZP-jelölt szerzett mandátumot.

A múlt szövedéke azonban, tudjuk, időnként felfeslik valahol, és ilyenkor különös dolgok bukkanak elő belőle. Például egy újság 1945-ből, a kisgazdapárt akkori lapjának, a Független Ifjúságnak egy őszi lapszáma (ami persze nem teljesen magától materializálódött a Mintapolgár postaládájában, Varjú László történész hívta fel rá a figyelmem). Akkoriban történetesen választásokat tartottak az országban, az elsőt a világháború befejezése után, előbb helyhatóságit, majd parlamentit (még nem egyéni körzetes, hanem listás rendszerben, és a mandátumok száma sem volt előre megkötve, a pártok 12 000 szavazatonként kaptak egy kéviselői helyet a törvényhozásban).

Azon a választáson a fővárosban, és annak főként a munkáskerületeiben mindenki a szocdemek vagy a kommunisták győzelmét várta – gondoljunk csak Kádár János angyalföldi kötődésére –, a kisgazdák lapjánál pedig egy szoros eredményt sejtető körzetet kerestek, így jutottak el a kerületbe. Aztán így számoltak be arról, amit láttak, megéltek (a cikkben szereplő fiatal elnök, Horváth János jelenleg is parlamenti képviselő, és ma már nem olyan nagyon fiatalon is valahol elől van a Fidesz országos listáján).

Hogyan választott Angyalföld

Vasárnap hajnaltól hétfő hajnalig a XIII. kerületben

A választás szombatján törtük a fejünket lapunk szerkesztőségében, hogy melyik kerületnek a választási küzdelmét nézzük végig, melyik fogja legjobban érdekelni lapunk olvasóit, vidéki barátainkat. Úgy döntöttünk, hogy nem olyan kerületbe megyünk, amelyben nyilvánvaló a Kisgazdapárt győzelme. Sokkal érdekesebb lesz olyan kerület választási harcának megfigyelése, amelyben a lakosság összetételénél fogva, számszerűen a leggyengébb eredményre számíthatunk.

Így jutottunk el a XIII. kerületbe, Angyalföldre. Most, amikor beszámolunk az angyalföldi választás 24 órájáról, ezt azzal a büszke tudattal tesszük, hogy ebben a kerületben, amelynek lakói 80-85 százalékban munkásemberek, a Kisgazdapárt mégis elnyerte a szavazatok 33 százalékát a munkáspártok 64 százalékával szemben, tehát még a majdnem tisztán munkáslakta Angyalföldön is pártunk a legnagyobb párt, a Szociáldemokrata és Kommunista Párt 32-32 százaléka mellett.

Vasárnap kora hajnalban indultunk el utunkra a XIII. kerület fiatal elnökével, Horváth Jánossal. Még hajnali szürkület volt, de már a városon érzett, hogy nem közönséges napra virradunk. Vasárnapi jó ruhájukba öltözött munkások és munkásasszonyok gyülekeztek a választóhelyiségek előtt.

Megérkeztünk a Váci út 161. szám alatt lévő pártközpontba. Ízléses, egyszerű, tisztántartott szobák, kevés bútorzat, de tele csillogó szemű, választás izgalmával eltöltött emberekkel. A rendezőgárda és az ellenőrök együtt vannak. A körzeti bizottságok tagjai már kint végzik munkájukat, csatlakozom az elnökhöz és indulunk. Az első állomás a lombutcai óvoda. Itt az a panasz, hogy a bizottságba beküldött emberünket visszautasították, mivel egy-két hónap hiányzott a huszadik életévéhez. Felvilágosítjuk a szavazatszedő bizottság elnökét arról, hogy nincs rendelkezés arra, hogy 20 éven aluli nem lehet bizottsági tag. Mereven elzárkózik, majd engem rendőrrel kiutasít a teremből, mivel nincs ellenőri igazolványom. Szó nélkül kimegyek, mert igaza van. Beülünk a kocsiba és egyenesen az elöljáróságra megyünk, a központi bizottsághoz. Ez írásban utasítja a lombutcai szavazóhelység elnökét, hogy visszaküldött tagunkat köteles elfogadni, számomra pedig udvariasan kiállítanak egy ellenőri igazolványt, hogy zavartalanul látogathassam a szavazóhelyiségeket.

Tovább járjuk Angyalföld utcáit. 60 körzet működik a XIII. kerületben, mindenütt a legteljesebb rend. A Szent László úton találunk egy bizottságot, ahol 20 embert leszavaztattak anélkül, hogy választói listát megnézték volna.

A szociáldemokrata elnök magyarázza nekünk, ő tudja, hogy benne vannak a névjegyzékben, mi azonban mindenesetre szeretnők látni az írást. Megkezdődik a keresgélés s nagynehezen 20 közül 19-et a szomszéd szavazóhelyiség névjegyzékében megtalálunk, a huszadik azonban nem kerül elő. Nagy szaladgálás, részünkről udvarias mosoly, jegyzőkönyv és máris megyünk tovább. Délre végiglátogattuk mind a hatvan helyiséget. Pár falatot eszünk s máris kezdjük elölről a második körutat. Négy órára már ebből is csak néhány helyiség marad hátra s akkor rohanunk a Pozsonyi - úti templomba, ahol alelnökünknek, B. Rácz Istvánnak esküvője van. Félórára kiszabadulunk a hajszából és együtt örülünk barátunk és munkatársunk boldogságának. Vége az esküvőnek, rohanunk vissza kerületünkbe s lelátogatjuk a pár hátralévő helyiséget. Mindenütt rend. A szavazók 95 százaléka teljesítette állampolgári kötelességét a a XIII. kerületben.

Beszaladunk egy néhány percre a Semmelweis utcai központba. A főtitkári szobában együtt ül Nagy Ferenc, Varga Béla és Kovács Béla. Röviden leadjuk a jelentésünket. Kérdezik, milyen eredményt várunk. Horváth János felel: 30 százalékot. Nagy Ferenc bátyánk jóindulatúan mosolyok: „Nem lesz annyi fiúk. De ha kevesebb lesz is, az is nagyon szép eredmény Angyalföldtől. „Majd meglátjuk - felelünk s már indulunk is tovább kerületünkbe.

Közben beesteledett. Indulunk az elöljáróságra a központi összeszámoló bizottsághoz. Az elöljáró szobájában nagy izgalommal várjuk az első szavazóurnák beérkezését. A pártok megbízottja között folyik a barátságos megbeszélés. A Kommunista Párt megbízottja magabiztos mosollyal mondja: Itt a kerületben 85-90 százalékot kap az egységlista, de ti örülhettek a 10-15 százaléknak, amit itt kaptok, hiszen új párt vagytok és ez is igen szép eredmény lesz.

Diplomatikusan mosolygunk és hallgatunk. Örömmel állapítottam meg, hogy a pártok vezetői között a legteljesebb az egyetértés, a koalíciónak szép példáját mutatták s a csipkelődés inkább baráti, mint komoly.

Az előszobában nagy zúgás. Megérkeztek az első ládák. Az izgalom a tetőfokára hágott. Mi hűvös nyugalmat erőszakolunk magunkra, de belül majd szét pattanunk. Tizenegy óra. 24/B körzet. Csata-utca. 25/C, Gömb-utca. Róbert Károly körút, Visegrádi utca. Sorban jönnek a ládák. Számoljuk a szavazatokat. Kisgazdapárt 20 százalék.... 24,5 százalék, 28 %... 30%. Fél 2, folyton emelkedünk. 30,5%.   Rövid szünet, rohanunk a telefonhoz. Mi a központban az eredmény? I., II., III., XI., XII. mindenütt győztünk.

Munkáspárti barátaink magabiztossága meglehetősen megcsappant, alig tudnak magukhoz térni a meglepetéstől. Vigasztalják magukat,hogy a "reakciós Buda", de majd nézzük meg Pestet! Érkezik a IX. kerületi eredmény. Győztünk! VIII. kerület: győztünk! X. kerület: jól állunk!

Közben érkeznek a mi újabb ládáink. 30,5 %... 31%... 31,7 %... 32,2 százalék. Reggel fél 6 óra. Már csilingelnek a villamosok. Beérkezik az utolsó láda. Számoljuk az összesített eredményt: a Kisgazdapárt a 38.000 szavazatból 12.500-at nyert meg s ezzel a kerületben a legelső párt lett 33%-kal.

Közben érkeznek a telefonjelentések és most már nem kétséges előttünk, hogy a budapesti választásokat megnyertük. Barátságosan elbúcsúzunk kommunista barátainktól. Vigasztaljuk őket, hogy a 42%, amit a budapesti összeredményben kaptak, igen komoly eredmény. Beülünk a kocsiba és indulunk be a központba, hogy együtt örüljünk a többi kerületek boldog emberivel. Azzal hagyjuk el a hajnali ködben ébredező angyalföldi gyárnegyedet, hogy az angyalföldi munkásság tekintélyes része is megtette kötelességét: hitet tett az igazi demokrácia és a magyar nemzeti gondolat mellett.

Kántor István (azaz Hamza András)
Független Ifjúság, 1945. október 12.